2024. november 24., vasárnap
SZÓRVÁNYLÉTBEN

Újvidék

A szórványosodás veszélye mindannyiunk feje fölött lóg

Történelmileg nagyon fiatal város Újvidék, mégis a legnagyobbá nőtte ki magát a mai Vajdaság területén. A török vész után állítólag elsőként a 17. század végén a Péterváradi várban szolgáló néhány szerb katona vagy granicsár költözött a túloldalon elterülő mocsaras, lápos területre. Mégis már 1748-ban városi jogokat kapott, s az Osztrák–Magyar Monarchia idején, főként a kiegyezés után a Magyar Királyság idejében fejlődésnek indult, és ennek a magyar ajkú lakosság is részese volt. Beszélgetőtársainkkal arra kerestük a választ, milyen helyzetben van most, milyen jövő vár a tartomány legnagyobb városában élő magyarokra.

Magyarok kisebb-nagyobb mértékben mindig is lakták Újvidéket, olykor többségben, máskor kisebbségben. Ma alig három százalékot tesz ki a magyar lakosság aránya a városban, noha lélekszámban körülbelül annyian vannak most is, mint száz évvel ezelőtt. A négy általános iskolából ma már csak háromban van magyar nyelvű oktatás, a környező helységekből érkező tanulóknak hála maradhatott fenn a középfokú oktatás négy középiskolában. Jó hír viszont, hogy a nemrég átadott Európa Kollégiumnak köszönhetően a felsőoktatásban való magyar részvétel erőre kaphat. Az is, hogy az iskolán kívüli élet mintha derűsebb képet mutatna, mint néhány éve: a telepi Petőfi, az Újvidéki Színház, a Magyar Szó kiadóház körül nemcsak az idősebb nemzedék jön össze, hanem a fiatalabb is. A magyar nyelvet mind többen tanulják, közöttük szép számban vannak olyanok, akik sohasem szólaltak meg anyanyelvükön.

NEM CSAK ÚJVIDÉKET FENYEGETI

Ózer Ágnes: Újvidéket mégsem lehet szórványként emlegetni (Fotó: Ótos András)

Ózer Ágnes: Újvidéket mégsem lehet szórványként emlegetni (Fotó: Ótos András)

– Azt hiszem, hogy a szórványosodás veszélye mindannyiunk feje fölött lóg – vallja Ózer Ágnes múzeumi tanácsos, Újvidék gazdaságtörténetével és a város fejlődésével foglalkozó szakember. – Ha az újvidéki magyarság szórványnak számít, akkor az összes más vajdasági magyar település, ahol nem kizárólag magyarok élnek, szintén ebben a helyzetben van. Mindenkinek érdeke, hogy mi, vajdasági magyarok egymás között ne tegyünk különbséget, mert az újvidéki képlet érvényes Zomborban vagy Nagybecskereken, Nagykikindán, Versecen, de könnyen érvényes lehet ott is, ahol jelenleg, magyar szempontból kedvezőbbek a mutatók. Tehát a képlet ugyanaz Szabadkán, mint Újvidéken. Több nemzeti közösség között élünk, ehhez kell alkalmazkodnunk, azzal a megjegyzéssel, hogy számunkra a kettős állampolgársággal a tér kitágult. Nem tudom, hogy ez hosszú távon jó-e. Azt mégis hiszem, hogy nem azon kell dolgozni, hogy az újvidékiek a környékbeli magyarokkal gettósítsák önmagukat, hanem azon, hogy a meglevő intézmények megmaradjanak, és hogy a pillanatnyilag döntéshozó szerepben levők minél több munkalehetőséget biztosítsanak. Az biztos: az újvidéki magyarság bizonyos fokú letargiában van, szétszórtan él, gyakran visszahúzódva, lévén hogy a város rohamos léptekkel növekszik.

Ózer Ágnes szerint az újvidéki magyarság sorsa semmiben sem különbözik a Pesten vagy a Győrben élő magyarok sorsától, méghozzá a multietnikus tér miatt, melyben nem mindig a magyarok voltak többségben. Többségben voltak akkor, ha maguk közé sorolták az elmagyarosodott németeket és zsidókat. Sorsára és megítélésére rányomja bélyegét az, hogy a város a XVIII., XIX. század folyamán a magyarországi szerbség központja lett. Itt valóban a szerb kereskedők és kézművesek voltak azok, akik a város jólétét biztosították. Az itt élő magyarság viszont mindig a szegényebb réteg közé tartozott, a középrétegtől lefelé.

– A XX. század hatvanas éveiben Újvidék egy erős értelmiségi központtá fejlődött, itt volt az akkori jugoszláviai magyarságra nézve minden jelentős intézmény: a Magyar Szó szerkesztősége, a kiadóházak, másfelől a tartományi adminisztráció és a Magyar Tanszék, miáltal a város jelentős szellemi központtá tudott alakulni. Ebben az időszakban növekedett utoljára az újvidéki magyarok száma, természetesen az itt tanuló, majd itt ragadt vajdaságiaknak köszönhetően. Újvidéket mégsem lehet szórványként emlegetni. A többpártrendszer bevezetésével kezdődött meg a harc különböző települések között a vajdasági magyarság központja címére, miközben egyfajta decentralizálódás zajlott le. A jövő mutatja meg, mit eredményez, ha az újvidéki székhelyű magyar intézmények leépülnek.

HOVA TŰNTEK?

Nagy a vonzereje Újvidéknek, a környező településekről sokan naponta ingáznak a városba. Közöttük van Ternovácz István, az Újvidéki Rádió újságírója, aki 1979, középiskolás kora óta „kétlaki".

– Amikor elkezdtem az ingázást, akkor még a halpiaci állomásra jártak a városi buszok. Ott szálltam át a futaki járatra, melynek útja a forgalmas és zajos újvidéki belvároson át haladt. Akkoriban számos üzletben dolgozott magyar kereskedő, apám szabómesterként gyakran küldött a Progres áruház textilrészlegének vezetőjéhez, Dezső bácsihoz, hogy hozzak neki ilyen-olyan anyagot. A szlovéniai bőrgyár központi üzletének, a Konusnak is egy magyar ember, a torontálvásárhelyi Kovács Imre volt az igazgatója. Jól esett magyar nyelven kommunikálni a tartományi székvárosban. Ma nem tudok ilyen példával szolgálni. Ami számunkra, akkori fiatal egyetemisták számára talán ennél is többet jelentett, az a Forum könyvesboltja volt, ahol Vecsera Imrénél gyakran töltöttünk el órákat, magyar könyvek között válogatva. Ma már alig találni magyar könyvet Újvidéken. Az egyetemekre rengeteg magyar járt. És hadd említsem az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségét, ahol a 101 dolgozónak mára csak az egyharmada maradt. Azt tapasztaljuk, hogy a magyar intézmények nagy része elköltözött Újvidékről, vagy az újabb koriak nem itt alakultak meg és működnek. Mintha a felelős magyar politikai elit szándékosan mondott volna le a déli végekről. Hogy ez jól van-e így, nem tudom. De a megmaradtak közül nem én vagyok az egyetlen, aki fájlalja ezt.

ÚJVIDÉK MINT URBÁNUS KIHÍVÁS

Az ingázóknál is többen vannak a távolabbi vidékről érkezők Újvidéken, akiknek a város hosszú ideig a szabadság, a szépség, a fejlődés és az urbánus élet lehetőségével kecsegtetett – legalábbis így látja Csányi Erzsébet egyetemi tanár, aki kisebb megszakítással négy évtizede él Újvidéken.

– A magyar felsőoktatást a magyar egyetemi tanárok a város szívében, a központban székelő bölcsészkar Magyar Tanszékén biztosították és az Ifjúsági Tribün, az Újvidéki Színház, az Új Symposion szerkesztősége is a katolikus portán székelt. A rádió soknyelvű szerkesztőségeiben és a Forum-házban pezsgett az élet. E varázslatos, avantgárd törekvésekkel teli közegben az elhelyezkedés sem volt gond a fiatal magyar diplomásnak.

Még egy jó hely a városban: a fantasztikus újvidéki színház (Fotó: Ótos András)

Még egy jó hely a városban: a fantasztikus újvidéki színház (Fotó: Ótos András)

Azóta az arányok felfordultak. Újvidék lakossága megkétszereződött, a jövevények nem a magyar népességet erősítik, az elvándorlás pedig az itteni magyarok számát sokkal drasztikusabban tizedeli, mint a többségi lakosságét. Így a városban alig hallani magyar szót.

– Újvidék a 20. század második felében valóban olyan szellemi felhajtóerővel, multietnikus kultúrával rendelkezett, amely páratlan volt a környező régiók és az anyaországi állapotok vonatkozásában is. Ez a virágkor táptalaja volt és lett a vajdasági magyar szépirodalmi, művészetelméleti gondolkodásnak. A vajdasági magyar közösség nem mondhat le erről az urbánus közegről, még ha itt nem is tud könnyen megmaradni. A jó szervezés, a kommunikációs technológiák segítségével ma már megoldhatóak a térbeli elszigeteltség régi problémái. Ezért úgy gondolom, hogy ha most a katasztrofális gazdasági helyzet miatt nehéz is megélni, a jövőben másként lesz. A Magyar Tanszékre nagy felelősség hárul, hisz feladatunk képviselni azt a színvonalat, amely mögött hatvanéves múlt áll. A hallgatóknak azért jó, hogy a tanszék Újvidéken van, mert lokális kis közösségekből jönnek, itt viszont egy globális kihívásrendszerrel kell megbirkózniuk, ez eleve fejleszti a képességeiket.

POZITÍV VÁLTOZÁSOK

Amikor még villamos rázta fel a város csendjét (Fotó: Ótos András)

Amikor még villamos rázta fel a város csendjét (Fotó: Ótos András)

A XXI. században Újvidékre érkezők más világot találtak, mint a korábbi nemzedékek. A jelenség továbbra is él: az egyetemista tanulmányai helyszínén ragad. Brenner János szabadkai származású szerkesztővel is ez történt.

– Először vegyes érzésekkel kerültem a városba (akkoriban több, nemzeti alapon történő kilengésről adott hírt a média), de hamar hozzászoktam a dinamikájához, a pezsgéséhez, nemzeti alapú provokációt pedig sosem tapasztaltam. Ennek idestova tíz éve. Újvidék azóta rengeteget változott, ráadásul pozitív irányban, Szabadkát – számomra, sajnos – ezerszer lekörözte élete, nyüzsgése, rendezett utai, parkjai stb. tekintetében. Ennek ellenére nem tekintek Újvidékre mint „otthonomra", mivel hétvégéken rendszerint „hazamegyek" Szabadkára. Azt gondolom, Újvidék élhető város bárki számára, aki idekerül. Sokkal élhetőbb, tisztább, rendezettebb, mint Szabadka. Itt van például a fantasztikus Újvidéki Színház, Szabadkának pedig még egy normális mozija sincs... Mi magunk is, a Híd Kör fiatal csapataként számos ponton igyekszünk jelen lenni Újvidék kulturális-szellemi palettáján, itt van az Olvass be!, az Olvasatok, a KulturPASS, vagy a TraNSzportőrök, amely a szerb–magyar irodalmi kapcsolatok élénkítésére fókuszál. Gondoljunk csak bele, utóbbi micsoda hiánypótló kezdeményezés ebben a térben!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás