A bántalmazó kapcsolatok útvesztőjében nagyon könnyű eltévedni. Már csak azért is, mert nem feltétlenül kell pofonnak elcsattannia ahhoz, hogy erőszakról beszéljünk. A fizikai tettlegesség mellett a pszichikai terror még súlyosabban nehezedik az áldozatra, hiszen annak ellenére, hogy lila foltokat nem észlelünk rajta, mégis mély és komoly „lelki” sérülést hagy maga után. A legtöbb esetben pszichoterápiás segítséggel tudja az illető túltenni ezen magát, ha egyáltalán szakember segítségét kéri.
Hazai felmérési adatok szerint minden második nő esetében jelen van vagy volt a bántalmazás valamely formája. A családon belüli erőszak a leggyakoribb, amelynek fogalma ötféle erőszaktípust takar: szexuális, fizikai, gazdasági, érzelmi és lelki (pszichológiai). Különböző viselkedésmintákról beszélhetünk, amelyek elsősorban a másik személy feletti hatalomátvételre irányulnak. A bántalmazás nemtől és szexuális beállítottságtól független, mégis a felmérések 95 százaléka nő áldozatokról tanúskodik. Az adatok pedig azt mutatják, hogy a testi erőszak csak a helyzet csúcspontja. A lelki terror és a szóbeli (verbális) erőszak súlyára hívja fel az emberek figyelmét a Twitteren található hashtaggel ellátott hozzászólás, a #MaybeHeDoesentHitYou, ami arra utal, hogy milyen különféle bántalmazási módokkal találkoznak az áldozatok anélkül, hogy megütnék őket. A kezdeményezéshez rövid időn belül nagyon sok nő csatlakozott, és járta körül az erőszak lélekromboló módszerének valamennyi formáját. Mindenképpen példaértékű indítványozás ez, hiszen nagyon sokan nincsenek is tudatában annak, vagy egyszerűen félnek bevallani azt, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek.
Először is felmerül a kérdés, egyáltalán hogyan lehetséges, hogy egy mai modern, „felvilágosult” nő bántalmazó párkapcsolatban reked? Hogyan lehet az, hogy nem ismeri fel a kialakult lélekromboló helyzetet? Az erőszak pszichikai mechanizmusának alapját a másik önbizalmának lerombolása jelenti. Sajnos minden nő talál olyan kényes pontot saját személyiségében, külsejével kapcsolatban, amivel elégedetlen, erre pedig a média által közvetített tökéletes nőideál még inkább rásegít. Mindez pedig a bántalmazónak kiváló támadási felület. A szakemberek szerint a bántalmazás hátterében nagyon is tudatos fokozatok ismerhetőek fel. Az önértékelés elnyomása a lényeg, hiszen a bántalmazó éppen ezáltal tudja fenntartani ezt az állapotot. A nő elhiszi azt, hogy értéktelen, az ő hibája, és viselkedésével érdemelte ki a „büntetést”. Minél könnyebben megingatható az áldozat önértékelése, annál jobb, hiszen minden szempontból a fölényszerzés a cél. Minél tapasztalatlanabb, fiatalabb, iskolázatlanabb, anyagilag bizonytalanabb, annál könnyebb befolyásolni az illetőt. Kapcsolatában állandó jelleggel azt az üzenetet kapja, hogy bármelyik pillanatban lecserélhető, pótolható. Az önbizalomhiány, a magányosság pedig még befolyásolhatóbbá teszi. Nem elég, hogy az áldozat ilyenkor önmagát hibáztatja, még a környezete is őt vádolja. A bántalmazás azonban semmilyen helyzetben sem a nő hibája, mégis a bántalmazó ennek pont a fordítottját igyekszik elhitetni, hiszen folyamatosan önbecsülést rongáló megjegyzéseket hallani tőle, a megfelelő viselkedést szeretettel jutalmazza, a nem kívánatosat pedig a bántalmazás eltérő formáival.
A média, az igazságszolgáltatás, továbbá a környezet sem lép fel megfelelően, hiszen a közgondolkodással összhangban gyakran azt az üzenetet közvetíti, hogy maga az áldozat ad okot az erőszakra. A szexuális erőszak esetében gyakran a kihívó öltözettel, sminkkel, provokatív viselkedéssel magyarázzák az egyéni eseteket, és az igazságszolgáltatás procedúrája sem kíméli az áldozatokat, akik még emiatt is félnek feljelentést tenni. Ezért még nehezebb kilépni az így is súlyos helyzetből, amelyhez hozzájárul a félelem, a bizonytalanság érzése, és az amúgy is előítéletekkel rendelkező társadalmi közeg. Önmagával is ellentmondásba kerül a nő, hiszen nem tudja mitévő legyen, megérzései bajt sejtetnek, viszont még erősen él benne az udvarlás időszaka, amikor minden szép volt. Abban a tudatban él, hogy minden, ami ezután következik és jellemző, az csakis és kizárólag a (n)ő hibája, és párja minden esetben a kapcsolatukért cselekszik. Úgy érzi, ha kilépne ebből a kapcsolatból – amelyben csakis és kizárólag párja nézőpontja létezik –, elítélnék, és senki sem tudná őt szeretni. A bántalmazó kapcsolatból pedig támogató közeg nélkül – amelyből a férfi szépen lassan, fokozatosan eltávolította – nagyon nehéz kitörni.
Mindezek után vajon mi a teendő? Természetesen mindig jobb megelőzni a bajt, mint kivárni, hogy az megtörténjen. Már az ismerkedésnél, az udvarlásnál legyünk óvatosak. Nagyon fontos, hogy megőrizzük és rendelkezzünk a döntéshozatal szabadságával, és párunkhoz hasonlóan mi is ugyanúgy gyakorolhassuk jogainkat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a nőnek a vágyai és döntései kell, hogy meghatározzák az éppen alakuló kapcsolatot, viszont mindig szem előtt kell tartani az egyenlőséget. Ha pedig jelentkezik az erőszak, érdemes mielőbb szakemberhez fordulni, hiszen egyedül nagyon nehéz megbirkózni a kialakult helyzettel. A bántalmazás okozta sebekkel foglalkozni kell! Az önbecsüléshiányban szenvedő nő szerethetetlennek érzi magát, és úgy gondolja, nem találna másik társat, aki feltétel nélkül elfogadná őt. Vissza kell szereznie önmagába vetett hitét, ki kell állnia saját érdekei mellett azért, hogy szabadon hozhassa meg saját döntéseit, hiszen sosem szabad attól félni, hogy nem lesz jobb választási lehetőség.
(Folytatás a jövő heti számunkban)
*A témával foglalkozó írás A nőkkel szembeni és a családon belüli erőszakról való médiatájékoztatásra kiírt pályázat keretében valósul meg, amelyet a Tartományi Nemi Egyenjogúsági Intézet támogat.
Nyitókép: Az önbizalomhiány megerősítése a bántalmazó egyik „fegyvere” (Illusztráció)