Óvatosan a gyógyszerekkel!

A köztársasági egészségbiztosító kimutatása szerint évi szinten a lakosság nyolcvanmillió doboz gyógyszert fogyaszt. Első hallásra rémítő adatnak tűnik. Viszont, ha ezt összevetjük az ország népességével, évi szinten 10–12 dobozzal számolhatunk fejenként. A hosszan tartó, hosszú lefolyású betegségeket, a folyamatos terápiákat is számba véve, mégsem bizonyul olyan borzasztónak ez a mennyiség. Az viszont mégis riasztó, hogy az elfogyasztott gyógyszermennyiség évről évre kétmillió dobozzal emelkedik. Egyre betegebbek lennénk, vagy akár már megszokásból veszünk be orvosságot?

Az idén, az első kilenc hónapban kiállított mintegy 45 millió vénnyel már hatvanmillió dobozt meghaladó gyógyszert váltottak ki a páciensek, főként vérnyomás-szabályzókat, szívgyógyszereket és pszichés megbetegedések kezelésére szolgáló orvosságokat. Ezen adatokról kértük ki dr. Karcher Károly neuropszichiáter, gyermek ideg- és elmegyógyász, a zombori kórház pszichiátriai osztályának vezetője véleményét.

– A média hajlamos eltúlozni a dolgokat. Ha napi szintre lebontjuk az évi 80 millió dobozt, az nagyjából napi egy tabletta fejenként, ami nem borzasztó, viszont tény az is, hogy lehetne kevesebb. Persze nem szabad összekeverni a nokedlit a hokedlival, a tényleges gyógyszerfogyasztást a szükséges gyógyszerfogyasztással, hiszen mindkettő esetében számos tényező játszik közre. Az egyik az orvosok leterheltsége. Az általános orvosnak például hat perce jut egy páciensre, amiből 3–4-et az egészségbiztosító irányában adminisztrál. A fennmaradó 2–3 perc a vizsgálaté, ez alatt az idő alatt kellene elmagyarázni a betegnek, hogy mennyit segíthetne magán életmódváltoztatással, fegyelmezettséggel, hogy eljárjon ellenőrzésekre, szűrővizsgálatokra, hagyja el a káros szokásait, szenvedélyeit. A másik az életmód hozta ingerküszöb-emelkedés. Alig látunk manapság fiatalt pillepalack nélkül, amibe folyton belekortyolnak. A mai ember nem szomjasabb, mint a száz évvel ezelőtt élt, de már képtelen elviselni akár egy órányi szomjazást se. Ez nyilvánul meg a „mindent, de azonnal” magatartásban: egyszerűbb lenyelni egy tablettát, mint kivizsgálásra járni. A beteg és az orvos kötéltáncosként egyensúlyoz a gyógyszergyár és az egészségbiztosítás közt. Az előbbi minél több orvosságot szeretne eladni, az utóbbi pedig igyekszik minél kevesebb gyógyszerre és laborvizsgálatra pénzt adni. A beteg követel, nem bízik meg kezelőorvosában, perel, a média meg alig várja, hogy lecsapjon és befeketítse az orvost. Voltaképpen arról van szó, hogy a beteg jogait megszabja a törvény, a kötelezettségeit viszont nem. Más országokban magasabb betegbiztosítási prémiumot kell fizetniük azoknak, akik nem járnak rendszeresen ellenőrzésre, szűrővizsgálatokra, nem hajlandók föladni káros szenvedélyeiket.

Az elhangzottak szerint egy ördögi kör alakult ki az egészségügyben.

– Egy szakállas viccel válaszolnék: a páciens orvoshoz fordul a bajával, mert az orvosnak is élnie kell, majd kiváltja a gyógyszert, mert a patikusnak is élnie kell, majd hazaérve kidobja az orvosságot, mert neki is élnie kell. Persze a viccnél árnyaltabb a valóság. A gyógyszerek valóban hatékonyak, ma már nem halnak meg TBC-ben, tüdőgyulladásban, és, miként mondtam, az orvos számára is egyszerűbb fölírni az orvosságokat, a páciens meg az ingerküszöb növekedése miatt egyre türelmetlenebb, nem tűr fájdalmat, szorongást, mielőbb gyógyulni akar, tehát számára is megfelel a tabletták és kapszulák nyelése, ami vissza is üthet. Az antibiotikumokat például a közelmúltig számos patika vény nélkül kiadta. A gyakori kiírás és a korlátlan hozzáférés következtében olyan ellenálló baktériumtörzsek alakultak ki, amelyeket kalapáccsal se lehet agyonverni.

A gyógyszertárakat egy ideje már eleve úgy rendezik be, mint az önkiszolgálókat.

– Részben üzletről van szó. Számos, szabadon vásárolható készítmény is található a polcokon, sarkítva mondom, a cápauszony kivonatától a harcsabajuszig, hangsúlyozom, készítményekről van szó, amelyek hatékonyságát nem ismerjük, a gyógyszereké ezzel szemben mérhető. Az 1952-ben szintetizált Chopromazin, és az antipszichotikumok például megváltoztatták a pszichiátriát. A gyógyászat terén vannak konkrét, mérhető adatok, sikerült-e csökkenteni a páciens vérnyomását, vércukorszintjét, de a pszichiátriában egyelőre nehezen különíthető el, hogy meddig terjed az egyszerű szomorúság, a szorongás, honnét kezdődik a depresszió. Ha például valaki kézmosási kényszerben szenved, és naponta hússzor mos kezet, nem mindegy, hogy favágóról vagy műtősről van szó. A TV ontja a gyógyszerreklámokat, a mindent nyomban óhajtó beteg könnyen befolyásolható, és ez nem is lesz másként, amíg a műsorokban énekesek cseverésznek védőoltásról és egyéb egészségügyi kérdésekről. Meggyőződésem, hogy az emberek a közvetlen környezetükben élőknek hisznek leginkább, tehát, ha a szomszédasszonyon segített valamilyen szer, én is megveszem. Csakhogy ebbe gyakran belejátszik a malícia is: ha én kidobtam 100 eurót egy hatástalan szerre, mondjuk fogyasztó tablettára, javaslom a szomszédasszonynak is, képletesen szólva: miért ne döglene meg a szomszéd tehene is?

Az antibiotikumok mellett igen népszerűek a nyugtatók és az antidepresszánsok.

– A szorongás és a depresszió valóságos népbetegségnek számít, a lakosság 5–20 %-a szenved ezektől a kórképektől. Ez így van, amióta világ a világ, nem számít, békeidő, vagy háborús körülmények uralkodnak. Ismétlem, nagyon nehéz határvonalat húzni a rossz közérzet, az elkeseredés, a szorongás és a depresszió közé. Ezen állapotokra általában nyugtatót kapnak a páciensek, ezekkel viszont az a baj, hogy függőséget okoznak. A terápia során a betegeket másfél hónap után le kellene szedni a nyugtatókról, ám vannak, akik 20–30 éve már Bromazepam, Diazepam, Lorezepam és hasonló szereken élnek, ami eleve rossz. Az antidepresszánsok nem okoznak függőséget, és 3–4 hetes alkalmazásuk eredményre vezet. Ettől viszont hatékonyabb a pszichoterápiás kezelés, ami hosszasabb ugyan, de tartósabb hatású, ennélfogva eredményesebb, a visszaesők aránya jelentősen kisebb, mint a gyógyszerrel kezeltek körében. Az antidepresszánsok is hatékonyak, erre példa egy magyarországi fölmérés, ami szerint 1990-ben 4133-an követtek el öngyilkosságot, miután a társadalombiztosítás megszakította az antidepresszánsok támogatását, újra bevezetését követően az öngyilkosságok száma felére, 2013-ban 2093-ra esett vissza. Sajnos, nálunk az igazán eredményre vezető pszichoterápiát nem finanszírozza az egészségbiztosítás, csupán magánklinikákon végzik, macerás a pácienseknek, sokba is kerül, és így kerülünk vissza az egyszerűbben elérhető, gyógyszeres terápiához. A fizioterápia is eredményes a mozgásszervi megbetegedések kezelésében, de a korábbi kettő helyett évente egyszer hagyja csak jóvá az egészségbiztosító, maradnak a gyógyszerek.

Hallottam, hogy vannak, akiknél már az orrcsepp is függőséget okoz, nem mennek ki a lakásukból, ha nincsen náluk ilyen, mondjuk: naiv gyógyszer.

– Nem hiszem, hogy éppen függőségről, inkább rászokásról van szó. Függőséget a nyugtatók, a drogok, az alkohol, a dohány okoz igazán, bár más formái is vannak. A rászokás másik tétel, de hasonlóan aggasztó jelenség.