A méhészet és méztermelés mindenképpen Szerbia egyik nagy potenciálja, s a szakemberek szerint az ágazatnak van jövője. Az állam mára felismerte a méhészet jelentőségét, melyet többek között vissza nem térítendő támogatásokkal is igyekszik erősíteni, a hónap elején pedig a Szerbiai Méhészegyesületek Szövetsége és Rača község együttműködési megállapodást írtak alá egy mézgyűjtő és forgalmazást, illetve kivitelt bonyolító csarnok kiépítéséről, melyen keresztül összefognák a helyi termelőket, akik együttesen léphetnek fel a piacon.
Szerbia 2004 óta szállít mézet az Európai Unió területére, s az elmúlt években folyamatosan nőtt a kivitel nagysága. Amíg 2004-ben 122 tonna mézet exportált az ország, tavaly ez a szám már elérte a 2145 tonnát. Tavaly a legnagyobb mennyiséget, 839 tonnát Olaszországba szállítottunk ki, de az európai országok mellett az Egyesült Arab Emírségekbe, Japánba, az USA-ba vagy Irakba is exportáltunk mézet. A mutatók igen jók, és annak ellenére, hogy 1,2 millió kaptár van Szerbiában, azaz minden hat lakosra jut egy kaptár, a szakemberek szerint még mindig kifizetődik méztermeléssel foglalkozni. Ugyanakkor mint Agárdi József szabadkai méhész megjegyezte, még mindig sok a tennivaló, hogy a méztermelésben rejlő lehetőségeket kiaknázhassa az ország.
– Közép-Európa, és így Vajdaság szintjén is a méhészet mélyponton van, ugyanis jelenleg nagyon alacsonyak a felvásárlási árak. Minden európai ország igyekszik a saját mézét külön feltüntetni, és annak az ára is magasabb, mint a behozatalinak. Időközben az európai piacon megjelentek olyan országok is, amelyek korábban nem voltak a mézkereskedelem szereplői.
Agárdi József (Gergely József felvétele)
– Például Ukrajna, amely rengeteg napraforgómézet termel, s ezzel lenyomta az árat. Vajdaságban nagyjából 150 ezer hektár napraforgó van, Ukrajnában pedig hárommillió, az olcsó munkaerőről nem is beszélve. Képtelenség velük konkurálni. A Nyugat nagyon keveset fizet a mézért, és elég vontatott a méz átvétele is, de a méhésznek a legalacsonyabb felvásárlási árral kell kalkulálnia, ami nagyjából másfél euró a virágmézeknél és 3–3,5 euró az akácméznél. Valamennyire szűkült a piac is, hiszen több arab országban is háború dúl, miközben ők nagy mézfogyasztók voltak, Kínában pedig nagy méztermelés folyik, amivel nehéz versenyezni, már csak azért is, mert annyira tökéletesen állítják elő a mézet, hogy az európai laboratóriumok pillanatnyilag nem tudják teljes mértékben kimutatni, hogy eredeti mézről van-e szó, pontosabban a vizsgálat hatalmas költségekkel járna, így nem éri meg azt elvégeztetni, ezért inkább beengedik a piacra, s csak azt és annyit ellenőriznek, amennyit tudnak.
Agárdi József elmondta, az unió a legnagyobb mézfogyasztó a világon, és olyan támogatási rendszert épített fel, ahol az őstermelőket ugyanakkora összeggel támogatja, mint amennyit a termelő a saját országától kap. A hazai méhészek itt is hátrányban vannak, hiszen ők csak szerbiai segítségre támaszkodhatnak, s nehéz érvényesülni az európai piacon, ahol egyébként nagy a konkurencia.
A szerbiai támogatási rendszer révén pillanatnyilag 720 dinárt adnak minden bejegyezett és megjelölt kaptár után. Az idei évi költségvetés nagyjából 400 millió dinárt fordít a méhészek kaptárak utáni támogatására, ezenkívül támogatják eszközök, méhrajok vagy különféle berendezések vásárlását, és vissza nem térítendő eszközökre is lehet pályázni köztársasági, tartományi és időnként önkormányzati szerveknél. Nagy szükségük is van a méhészeknek a támogatásra, mert önállóan nagyon nehezen tudják felvenni a versenyt az európai méhészekkel. Mint Agárdi József megjegyezte, a kaptárankénti 720 dinár egy elég méltányos összeg, s ha még egy-két pályázaton sikerül pénzt nyerni, azzal már lehet méhészkedni, azonban tudni kell, hogy a mézért csak a kivitel által lehet megkapni azt az összeget, amennyit az ér. Ennek oka, hogy itthon nagyon kicsi a mézfogyasztás, és bár az emberek igényesek, nincs pénzük minőségi mézet venni, ugyanakkor nagyon minőséges mézet kell termelni, mert a külföldi piac rettentően igényes.
– Külföld a fajtamézek, azaz csak az egy növényből készült mézek iránt érdeklődik és nagyobb mennyiségben igényli őket, azonban szigorú ellenőrzésen kell átesnie a szerbiai méznek. A fajtaméznek meg is van az ára, de a kevert méznek már itthon sincs nagy értéke, ezért nagyon oda kell figyelni a méz minőségére. Vajdaságban főleg az ipari növények, elsősorban a repce és a napraforgó mézét gyűjtik be és értékesítik, de gond az is, hogy hiába vannak jó törvényeink, a valóságban olyan vegyszereket is használnak a gazdák, amelyeket egyébként tilos, s ezek károsak a méhekre, miközben az is nagy gond, hogy az állatorvosok és a méhészek között nincs kapcsolat. Sajnos nagyon sok méhmérgezés van Vajdaságban, sok méhész elveszítette az állományának 20–30, esetenként 100 százalékát is, s nem tudta bizonyítani, hogy a betiltott permetszer okozta azt, így kártérítést sem tudott követelni. Szerbiában pedig még mindig nincs megfelelő laboratórium, ahol ki tudnák mutatni azokat az anyagokat, főleg antibiotikumokat, permetszereket, amiket az EU nem engedélyez, továbbá, amíg nálunk bizonyos anyagokat milligrammoknál kisebb értékben nem tudnak kimutatni, az unió mikrogrammokban való értékek kimutatását kéri, aminek nem tudunk eleget tenni, s nagy eltérések vannak az értékekben. Tehát külföldi és ezáltal drága laboratóriumokat kell igénybe venni, hogy be tudjuk vizsgáltatni a mézet, amit az európai piacon szeretnénk értékesíteni – magyarázta a méhész.
Vajdaságban több mint hatvan méhészegyesület működik, és nagyjából 2500 méhész foglalkozik méhekkel, s nagyjából 180 ezer kaptáruk van. A legtöbb méhész átlagosan ötven kaptárral dolgozik, és Szerbia területén mindössze kétszáz olyan méhész van, akik háromszáznál több kaptárral rendelkeznek. Ők főállásban termelik a mézet, azonban sokan csupán mellékfoglalkozásként, amolyan hétvégi méhészekként dolgoznak. Ahhoz, hogy valaki kizárólag a méhészetből tudjon megélni, legalább 200 termelő méhcsalád és ötven tartalékcsalád szükséges, továbbá a méz mellett legalább egy méhtermék, például méhviasz, propolisz, pempő, virágpor, méhméreg előállítására is támaszkodni kell, de nem kevésbé fontos, hogy a méhész állandóan képezze magát, kövesse a rohamosan fejlődő technológiát.
Ebben segít a tartományi Mezőgazdasági Alap is, melyen keresztül már évek óta folyósítanak támogatást a méhészeknek, de a Prosperitati Alapítványon keresztül is lehet pályázni pénzre. Eddig az volt a gond, hogy a méhészek legtöbbje 55 évnél idősebb ember volt, akik nem igazán akarták vállalni, hogy nyugdíj előtt nagyobb kölcsönökbe menjenek bele, de mostanában már egyre több a fiatal, akik méztermelésbe kezdenek. Igaz, sok a tanulnivaló, folyamatos továbbképzésre van szükség, és a legjobb, ha az önállósodás előtt az első két évet egy idősebb, tapasztalt méhész társaságában tölti az, aki méztermeléssel szeretne foglalkozni.
– Szerbiában a kaptárok száma másfél év alatt félmillióról több mint egymillióra növekedett, s ez szerintem aggodalomra ad okot. Ez nagyon gyors ütem, mert nézzük csak meg Magyarországot, ahol húsz év alatt duplázódott meg a kaptárak száma, s most érte el az 1,2 millió kaptárt. Nálunk éppen a támogatási rendszer idézte elő ezt a gyors növekedést, mert mindenki megkapja a támogatást, aki bemutatja, hogy papíron vannak megjelölt kaptárai, bejegyzett méhészete. Csakhogy az ellenőrzés során nem mindenkinél volt meg az az állomány, ami be volt jegyezve, s félő, hogy az állam úgy dönt, hogy amíg nem tisztázódnak a számok, addig mindenkitől megvonják a támogatást, márpedig enélkül nem tudunk megmaradni. Akinek van kaptára, kapja meg a támogatást, de akinek üres kaptára van, annak ne ítéljék meg a pénzt. Ugyanígy, akinek beteg méhei vannak, az próbálja őket meggyógyítani. Az amerikai költésrothadás például ragályos betegség, ami megsemmisíti a kaptárakat, ezért idejében kell reagálni, mert ilyen esetben az állam is kifizeti a kárt. Egyébként a tömeges méztermelésnek nem kellene a minőség rovására mennie, ugyanakkor a piacon nagyon sok a műméz, ami ugyan nem árt, de nincs is benne semmilyen, az emberi szervezet számára hasznos anyag, mint a virágpor, a nektárban lévő biológiai aktív anyagok, és mindaz, amit a méh beletesz, csak a cukor. Igaz, ezek a biológiai hatóanyagok nagyjából másfél év után kezdenek felbomlani, de a méz ezután sem romlik el.
Agárdi József kiemelte, a méhészetnek van perspektívája, függetlenül attól, hogy sokan belekezdtek, mert a természet megengedi ezt a kaptármennyiséget, van megfelelő legelő, elég nektár, csupán az érdekszervezeteknek kellene megtalálniuk a módját, hogy megvédjék a méhészeket a többi gazdasági ágazatban megjelenő vegyszerektől, s ne génmódosított növényeket ültessenek, mert az a méheket elpusztítja. Hozzátette, a méhészetből nem lehet hatalmas jövedelemre szert tenni, de odaadó és hozzáértő munkával szépen meg lehet élni belőle, feltéve, hogy az ember szereti a méheket és nem allergiás a méhcsípésre.
