Április, avagy Szent György hava nem csupán a böjti szelek, a szeszélyes időjárás és a bolondozás hónapja, hanem a kultúráé is. No, ezt ilyen tételesen sehol se írja, de ha végigfutunk a hónapban előforduló jeles világnapok során, a kultúrához kapcsolódók vannak túlsúlyban.
Azt mindenki tudja, hogy április 11-én van a magyar költészet napja, azt is bizonyára, hogy József Attila születésnapja alapján került erre a dátumra az ünnep. Azt már bizonyára kevesebben, hogy az ünnepet 1964-ben iktatták be a kulturális naptárba. Bár ez valóban egy feledhető, de fellelhető információ.
Ám induljunk előröl: Az év negyedik hónapjának elnevezése latin szóból ered, és annyit tesz, hogy a Megnyílás hava, vagyis a természet megújulására utal. Egyes állítások szerint a hun mitológia a Szelek havaként ismeri, ami úgyszintén találó elnevezés, hiszen a tél végén, tavasz elején a hosszan tartó, erős, nem egyszer viharos légmozgás most is ugyanúgy takarítja el a havat, sarat, mint évszázadokkal korábban is tette. Nagy László poétikusabban élte meg a böjti szél jelenségét: „Keletkeznek böjti szelek, /ráfújnak a porra, / bömbölnek, mint a haldokló / Jézuskrisztus torka” – írta.
Íme, a művészet révén máris átcsatoltunk a kultúrára. De április elsejénél még el kell időznünk egy pillanatig. Ez a nap hagyományosan a bolondok napja, amikor, ha sikerül valakit lóvá tenni, vagyis becsapni, az lesz április bolondja, hiszen bolondját járatták vele. Az ilyen szokások is a kultúránk része. A XVI. század derekáig egyébként április elseje évkezdő napnak számított, csak 1564-ben tette át január elsejére az újévet IX. Károly francia király.
Április során számos világnapot tart nyilván a kalendárium, ezek között több, a kultúrához és művelődéshez köthető dátum szerepel. Így negyedike a gyermekkönyvek nemzetközi napja, nyolcadika az emberszeretet világnapja, tizennegyedike a könyvtárosok világnapja.
A könyvtár és a könyvtáros kiemelkedően fontos szerepet tölt be az írott szövegek megőrzésében és közvetítésében. A közművelődési könyvtárakról szóló kiáltványában egyebek közt imigyen fogalmaz a könyvtárosról az UNESCO (az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete): „A hatékony szolgáltatás döntő tényezője a könyvtáros, aki tevékenyen közvetít az egyén és az információ között. Ahhoz, hogy a használók maximálisan kamatoztathassák a gyűjteményt és a szolgáltatásokat, továbbá, hogy képesek legyenek megbirkózni az információrobbanás hatásaival, jól képzett, szakértő személyzetre van szükség. Éppen ezért fontos, hogy a szakmai képzés és a folyamatos továbbképzés kiemelt szerepet kapjon. A közönség akkor fogja még jobban kihasználni a gyűjteményt és a szolgáltatásokat, ha számára a könyvtár jól előkészített és átfogó könyvtár-népszerűsítő és könyvtárhasználati képzést adó programokat nyújt….”
Itt sem árt megállapodni egy percre. Szerbiában elsőként Zomborban emlékeztek meg április 15-éről, a kultúra világnapjáról, egy nappal a könyvtárosok világnapja után, stílusosan, könyveket adományozva a Városi Könyvtárnak. Az ünnepség árnyfoltja, hogy éppen arról a könyvtárról van szó, amely a létszámstopról hozott városi határozat értelmében kénytelen volt megválni alkalmazottainak 26 százalékától. Az ilyen mértékű leépítés Szerbiában egyedülálló, és a rendezvényt szervező Függetlenség Ágazati Szakszervezet szerint lehet még rosszabb is. Hogy ne legyen az, a szakszervezet szorgalmazza, hogy a kormány mielőbb készítsen stratégiai tervet, amelyben pontosan meghatározza mindazokat a kritériumokat, amely alá egy társadalom nem süllyedhet, a szakszervezetek bevonásával szülessen meg egy társadalmi szerződés, amely tartalmazza a bérek növekedésének mutatóit, mert a társadalmi makrogazdasági mutatók pozitív irányú kimozdulásával megérett a helyzet a kultúrában dolgozók bérezésének javítására is.
Ám haladjunk: április 18. a műemlékvédelmi világnap, 23. a könyv és a szerzői jogok világnapja, 26. a szellemi tulajdon világnapja, 29. pedig a táncművészet világnapja.
A felsorolásból úgy tűnhet, áprilisban puha paplanként borul ránk a kultúra, még akkor is, ha tudjuk, nem rózsás a kultúrmunkások anyagi helyzete, társadalmi elismertségük is sebek tucatjából vérzik.
Ám van itt még valami. Kultúráról beszélve hajlamosak vagyunk kizárólag művészi alkotásokra, az emberi szellem és elme kimagasló produktumaira, nagy teljesítményekre, nagy dolgokra gondolni. Pedig a világ nem oszlik „kicsi” és „nagy” dolgokra, inkább kicsiny dolgokon múlnak a nagyok. Nem csupán Proust regényei, Michelangelo alkotásai, a népi hímzéstechnika, Verdi operái, a népzene, a tárlatlátogatások, balettelőadások megtekintése számít bele a kultúrába, hanem az is, hogyan beszélünk egymással, hová dobjuk az elhasznált papír zsebkendőt, miként telefonálunk, hogyan viselkedünk adott életszituációban, hogyan kommunikálunk környezetünkkel… „A kultúrpapagáj nevetséges” – írta egyik kedvenc szerzőm, és magam is úgy tartom, megmosolyogtató a műalkotások előtti ájuldozás, hiszen a kultúra komplex viszonyrendszert állított föl a „magas” kultúra és a mindennapok kultúrája között. Az áprilisi jeles napok között talán ez utóbbi, mindennapi magatartásunk kortárs jelenségei fölött is el kell tépelődnünk, hiszen a hétköznapok kultúrája civilizációnk elvitathatatlan része, egyben az egyetemes kultúra előszobája.
