A Tóthfalun átutazónak szembetűnő, hogy az utóbbi időben a bólogató kutak mellett megszaporodtak az új, sokkal nagyobb és korszerűbb kőolaj-kutató felszerelések, a nagy területeket foglaló gépek és a sok-sok munkás, akiknek egy része hazai, más részük külföldiekből verbuválódott csapat. Az utóbbi három évben havonta öt-tízesével nő a furatok száma Tóthfalu környékén. A fúrások folyamatosak, amiből arra is lehetne következtetni, hogy fellendülőben van a gazdaság. Szinte egymást érik a feltárásra váró helyek, amit úgy tűnik, a NIS nem is hagy kiaknázatlanul, hiszen a teherautók jönnek-mennek, a forgalom igencsak nagy, a mezők pedig mindenhonnan azt hirdetik, itt bizony alapos munka folyik.
Magyarkanizsa környékén van az ország egyik leggazdagabb kőolajlelő helye
A vajdasági felügyelők szerint, ha a mostani módszerekkel bányásszák az oroszok a kőolajat, négy éven belül kimerítik a tartalékokat
Szerkesztőségünk többszöri megkeresésére sem érkezett válasz a Szerbiai Kőolajipari Vállalattól, hogy mit is jelent ez a nagy sürgés-forgás Tóthfalu környékén. Időközben a szerb sajtóban felröppent a hír, miszerint Szerbia néhány éven belül nyersolaj és jó minőségű (vajdasági) szántóföld nélkül marad a kőolaj kiaknázásakor használt módszerek miatt. Egy hattagú vajdasági felügyelőcsoport 2012-ben és 2013-ban 52 kőolajmezőn végzett ellenőrzést, és megállapította, hogy nem az előírásoknak megfelelően aknázzák ki a kőolajat, ugyanis olyan felszerelést használnak, amelyet csak kutatások alkalmával lehet, a kiaknázáskor nem.
Magyarán, a megengedettnél sokkal nagyobb kapacitású, nagynyomású pumpákat és 15 colosnál nagyobb átmérőjű csöveket vetnek be, annak érdekében, hogy minél előbb minél több kőolajat a felszínre hozzanak. A NIS által fizetett kőolajjáradékból azonban nem lehet szanálni azokat a károkat, amelyek a kőolajbányászat során keletkeznek. Miután ugyanis az orosz Gazprom Neft megvásárolta a NIS 51 százalékát, és vele együtt a földben lévő gáz- és kőolajtartalékot is, mindössze 3 százalék kőolaj-járadékot fizet a törvényben előirányzott 7 százalék helyett. A korábbi energiaügyi miniszter asszony (Zorana Mihajlović) azt mondja, hogy ezt a Szerbiának előnytelen üzletet (a NIS magánosítása, eladása és a kedvezményezettség) az elődje ütötte nyélbe, természetesen Boris Tadić és a többi államvezető közreműködésével. A felelősség tehát őket terheli a Szerbia érdekeit figyelmen kívül hagyó szerződés megkötése miatt, és nem az orosz felet. Milan Bačević miniszter hagyta jóvá azt is, hogy a NIS 2014-től tovább végezhesse a munkáját Vajdaságban ugyanúgy, ugyanannyi kőolajjáradék fejében, mint azelőtt, és ezt a jogot 2023-ig megadta neki, noha azt a vajdasági kormány 2013 végén megvonta a NIS-től. Ez utóbbit már Bojan Pajtić, korábbi tartományi kormányfő mondta, aki emlékeztetett rá, hogy a felügyelőktől kapott jelentések miatt 2013. január elsejétől megvonták a NIS-től a további bányászati jogot Vajdaság területén, de ez mit sem ért, mert Milan Bačević miniszter ennek ellenére engedélyezte a kőolaj-kitermelést – tudhatjuk meg a belgrádi napilap cikkéből.
A labda a kormány térfelén pattog. A felügyelőségi jelentések birtokában most a kormánynak kellene lépnie. A NIS a sajtónak azt állítja, hogy semmi törvénytelen nincs a kőolaj-kitermelésükben, de az szemmel látható, hogy hatalmas a sietség. A szerződésük ugyanis 2023-ig szól.
KEVESEBB JUT FEJLESZTÉSRE
Szerbia egyik legnagyobb kőolajmezője Velebit környékén van. Tóthfalu határában hetek óta hatalmas fúrótornyok működnek.
Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármesterének elmondása szerint a NIS-nek nem kötelessége, hogy a különböző munkálatokat, kutatásokat, vagy fúrásokat jelentse a helyi önkormányzatoknak, ebben az esetben Magyarkanizsának, mivel ez köztársasági hatáskörbe tartozó témakör. Ennek ellenére a vállalat értesíteni szokta a községi vezetést, ha Magyarkanizsa területén valamilyen munkálatokat végez, tette hozzá. Az is kiderült, hogy ha a kőolajipari vállalat valamit javítani, vagy felújítani szeretne, akkor környezeti hatástanulmányra is szükség van, mielőtt bármit dolgozhatnának a meglévő létesítményeken, így pedig kiderül, hogy valamilyen munkálatok folynak az önkormányzat területén.
Tudomásuk van arról, hogy Velebit és Oromhegyes kataszteri községek területén zajlanak ilyen munkálatok.
Ami a munkagépek okozta esetleges kárt illeti, az önkormányzat hatáskörébe tartozó felügyelőségnek feladata figyelemmel kísérni a polgárok bejelentését. Idén eddig csupán februárban érkezett egy bejelentés, ugyanakkor az ellenőrzést követően kiderült, hogy a bejelentés megalapozatlan volt, vagyis a NIS munkagépei nem tették tönkre a parcellát és az utat, derült ki a beszélgetés során.
Két új furat egymás mellett, hogy mihamarabb felszínre kerüljön a kőolaj
– Az esetek többségében a NIS munkatársai közvetlenül megegyeznek a gazdákkal és közvetlenül térítik meg a gazdák kárát. A gazdák irányunkba nem jelzik, hogy a kártérítés megfelelő-e, vagy sem, semmilyen visszajelzés nem érkezik az önkormányzat irányába. A földeket összekötő utakban szokott nagyobb kár keletkezni, viszont a NIS saját munkagépeivel és saját költségén ezeket helyre szokta állítani. Az időjárási viszonyoktól függően nem mindig sikerül napokon belül elvégezni a szanálást, megtörténik, hogy némely út heteken át járhatatlan, viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy amint lehet, járhatóvá teszik az utakat. De ismétlem, mi csak lakossági bejelentés mentén kérhetünk bármit is számon a NIS-től vagy a munkásaiktól. Mostanra bejáródott egyfajta rendszer. Az persze kérdés, hogy ez a rendszer mindenkinek egyformán megfelel-e, viszont úgy vélem, hogy a NIS korrektül végzi a munkáját és ugyanilyen szellemben kommunikál a termelőkkel. Persze ha megtörténne, hogy nem tartják be a gazdák irányába ígéreteiket, vagy nem foglalkoznak az utakkal, akkor az önkormányzat természetesen közbelép. Az elmúlt időszakban erre nem volt szükség – taglalta Fejsztámer.
Évekkel ezelőtt, amikor a kőolaj világpiaci ára csúcson volt, Magyarkanizsa kőolajjáradék címén átlagban több mint 250 millió dinárt kapott a NIS-től évente. Ez az összeg tavaly már a 80 millió dinárt sem érte el, mondta a polgármester. Mint hozzátette, a rendszerességgel semmi probléma, a vállalat negyedévente fizeti a kőolajjáradékot. A probléma továbbra is az, hogy a járadék törvényes értéke sokkal magasabb, viszont a kormány és a NIS közötti megállapodás értelmében a vállalatnak a megvalósított beruházások fejében nem az eladott kőolajipari származékok után származó bevétel hét, hanem három százalékát kell az állam, illetve a helyi önkormányzatok irányába kifizetni, erősítette meg Fejsztámer. Szavai szerint az önkormányzat számára elfogadhatatlan, hogy ennyire alacsony a járadék, hiszen ebből az összegből (is) pénzelik a helyi fejlesztéseket.
– Tudvalevő, hogy nagyjából másfél évvel ezelőtt együttműködés alakult ki több érintett vajdasági helyi önkormányzat között, közös átiratban és levélben fordultunk az illetékes minisztériumhoz, illetve a szerb kormányhoz, érdemi választ azonban soha nem kaptunk. Azt mondták, hogy megpróbálnak megoldást találni a problémára. A levélben kihangsúlyoztuk, hogy mi nem követelünk többet, vagy olyasmit, amit nem szavatol a vonatkozó jogszabály. Mi csak azt kérjük, amit a törvény előirányoz, ami a régió országaihoz képest egyébként is borzasztóan alacsony. A hétszázalékos járadéknál alacsonyabbat szinte alig találni a régióban – részletezte Fejsztámer.
NAPRÓL NAPRA NŐ A FURATOK SZÁMA
Hogy a tóthfalusiaknak mi a véleményük a környékükön zajló munkálatokról, veszélyeztetve érzik-e környezetük, talajuk és szántóföldjeik megmaradását, arról a falu első emberének véleményét is kikértük. Bata Ferenc, a helyi közösség elnöke szerint napról napra szaporodik a furatok száma:
A helybeliek szerint havonta 5–10 új furat is van
– Ebből a kutatásból és kitermelésből, ami itt folyik, a falu profitál legkevésbé. Az elmúlt öt-tíz évben másként működnek a dolgok, mint az ezelőtti harmincban. Akkor mikor még Naftagasról beszéltünk, le lehetett ülni az illetékesekkel és lehetett tárgyalni. Különböző időszakokról beszélhetünk, amikor is kezdetben a kutatások után a tulajdonosokat szépen kártalanították, később kevésbé, most ismét szép összegeket fizetnek azoknak a gazdáknak, kiknek parcelláin végigmennek vagy fúrnak. Ettől függetlenül ezeknek az embereknek a kenyérkeresete az a föld, ami itt van körülöttünk. Az új kutatások azok a dolgok, amivel még én sem tudok mit kezdeni. Azt látom, hogy napról napra szaporodnak az újabb furatok. Azt is tudom és emlékszem még rá, hogy annak idején voltak olyan nem hivatalosan elhangzott adatok, hogy megvan egy plafon a kitermelésre, amit nem szabad átlépni, mert akkor ott aztán bomlik a rend. Akár a környezetben, akár biológiailag, akár minden egyéb más formában, esetleg történnek olyan dolgok, amik visszafordíthatatlanná teszik az egészet. Az biztos, hogy annak idején, több évtizede az ásott kutak 8–10 méteres mélységből adták a vizet, napjainkban pedig ilyen lehetetlen. Már eltűnőben van a harminc méteres mélységből is a víz. Ez arra enged következtetni, hogy egy olyan visszafordíthatatlan történés van jelenleg környezetünkben, amit nem tudom, hogy az utódaink majd hogyan fognak kezelni. Kérdés, hogy mennyire szennyezik a környezetet a föld felett és alatt. Az egyszerű paraszti logika és őseink szavai szerint nem elképzelhetetlen, hogy alattunk egy légüres tér lesz majd egyszer, abból pedig mi kerekedhet ki? A kőolajjáradék nagyon komolyan csökkent, és az is való igaz, hogy abból mi, tóthfalusiak, úgy érezzük, jogtalanul, de folyamatosan nem részesültünk. A polgármester szerint addig maradnak a kitermelést végzők, míg ki nem merítik a területet, ez szerinte még legfeljebb negyven évig tarthat.
TÖNKRE MENNEK AZ UTAK
A polgárok, bár név nélkül, de ugyancsak kifejtették véleményüket. A negyvenéves családapa szerint Tóthfalu Vajdaság Dallasa lehetne.
– Nincs semmi gond azzal, hogy kiaknázzák a földterületet. Az egyedüli probléma az, hogy Tóthfalunak ebből semmi haszna nincs. Szerbia egyik legnagyobb kőolaj- és földgázmezeje itt van alattunk. A központban van két kőolajkút, aminek egyikét végre kicserélték, mert olyan zajos volt, hogy nem lehetett tőle aludni. Meg is csinálták, kedvesek, rendesek voltak. Nem is a munkásokkal van a gond, a baj az, hogy kiaknázzák a kőolajunkat, de ide vissza már nem sok mindent adnak. Sőt! Nem fér el egymás mellett az úton két autó, le kell menni a padkára. Az utainkat elhasználják. A megoldás az lenne, ha beruháznának a faluba! Legalább az infrastruktúrát fejlesztenék azért cserébe, amiért elviszik a talpunk alól a kőolajat, ami nem is gond, hiszen az országot kell éltetni, támogatni, de egy kicsit több megbecsüléssel, hogy érezzék ezt az emberek. Az, hogy elfogy itt majd a kőolaj, minket nem is érdekel, az viszont annál inkább, hogy maradjon ivóvizünk. Vigyáznak a környezetre, tartályokban viszik el a szennyező anyagokat, a földekre nem ömlik ki, mindent szépen körbekerítenek, nagyon szabályos minden, csak jó lenne, ha a falusiak is látnák ennek hasznát.
Legtöbbjüket az is aggasztja, hogy az utak tönkremennek, mert a nagy járművek, több tonnás gépek, amivel közlekednek a munkálatokat végzők, behemótok, csakúgy, mint azok a munkaeszközök, amik aztán azért jönnek, hogy bár dicséretükre legyen mondva, az általuk sártengerré tett földterületeket aztán zúzott kővel borították, amikor bejelentés érkezett. Most is erre kell figyelni. Viszont szépen kártalanítják azokat, illetve jó bért fizetnek azoknak, kiknek a földjein kutatást végeznek, 10–15 ezer eurós nagyságrendről szól a fáma egy-egy furat után. A használt földterületet aztán vissza is állítják eredeti állapotába, a humuszt visszahordják.
Hogy mi a logika abban, hogy két kút van egymás tőszomszédságában, egyszerű válaszadásra kényszeríti az embert. A kétszeres haszon.
A furatokon dolgozók hazai csapatában nem volt túl nagy a nyilatkozási készség, egyenesen a feljebbvalóikhoz irányítottak minket, mondván: engedéllyel nyilatkoznak arról, milyen metódust használnak, de azért elmondták a Tóthfalu szívében dolgozók, hogy most éppen a szerkezetek összeállítását végzik és napokon belül meg tudják kezdeni a fúrást. Ők nemrégiben érkeztek, csak egyek a sok közül. Hogy miként történik a kiaknázás, azt a választ kaptuk, hogy a legújabb módszerekkel dolgoznak, amit a környezet iránti kíméletesség jellemez, és a céljuk, hogy minél előbb, minél kevesebb kellemetlenség okozásával hagyják el a területet.
800 MÉTER MÉLYRŐL ÉRKEZIK A FEKETE ARANY
Egy külföldről érkezett csapattal is megpróbáltunk szót érteni, s míg mi szerbül kérdeztünk, addig ők ukránul válaszoltak készségesen. A szomszédaim segítőkészségének köszönhetően kiderült, hogy a nyilatkozatban az áll, 700–800 méterről jutnak a kőolajhoz egy speciális szívórendszeren keresztül. Mindent az előírásoknak megfelelően végeznek, a legjobb tudásuk szerint. Az ukrán csapat tagjai egyhangúlag bizonygatták, nem igaz az, hogy néhány év múlva nem lesz itt már kőolaj, lesz bizony, lesz, lesz!
Bizakodásra ad okot, hogy kőolaj lesz a helyszínen dolgozó orosz szakemberek szerint, de nekünk annál sokkal fontosabb, hogy víz is legyen és ne légüres tér, amiben már nem csak a szavak nem számítanak, hanem a tettek se.
Tóthfalu környékén nem hivatalos értesüléseink szerint eddig több mint 80 furat volt, úgy tudjuk, újabb 80–90 furat készül a falu határában, illetve a környéken. Mivel a NIS-nek elküldött kérdéseinkre nem érkezett válasz, így csak becslésekre, találgatásokra hivatkozhatunk.
