A siker – a legtöbb esetben – kemény munkát igényel, a Föld bármely szegletén élünk is. Ha viszont a családi – vagy más enyhítő feltételek adottak – csak könnyebb venni az akadályokat. Ezt igen jól tudják a sok-sok generáció óta mezőgazdasággal foglalkozó bácskossuthfalvi Gellér család tagjai, idősebb és ifjabb Tibor, illetve a családfő lányai, Csilla és Noémi.
A székelyek hagyományos kapujához hasonlítható bácskossuthfalvi kun kapu – Id. és ifj. Gellér Tibor a családi gazdaságnak is otthont adó házuk bejárata előtt
Az idősebb – de nem koros – Gellér Tibornak – a faluban köztudottan – van véleménye a körülötte zajló dolgokról, és azt amolyan igazi kunos virtussal nem is rejti véka alá! Úgy sem, mint magánember, és a helyi Mezőgazdasági Termelők Egyesületének alelnökeként is igyekszik kibontakozni. Gellérékkel családi házuk konyhájában, egy kellemes ízű kávé mellett merülünk bele a mai, kevésbé tetszetős valóságba.
– 1994 óta foglalkozom mezőgazdasággal. Főleg gabonát, kukoricát, napraforgót, olajrepcét termelek körülbelül 50 hektáron. Mostanra a gazdaságunkban a fiammal a vetéstől az aratásig mindent meg tudunk oldani ketten. Ez az út nem volt egyszerű, de a ma is jól működő baráti kapcsolataimnak is köszönhetően vettük az akadályokat. Az ország mezőgazdasága, amióta belátásom van a folyamatokba, csak csúszik a süllyesztőbe. 2007-ben mintha felcsillant volna az alagút végén a fény, amikor az EU-s tagságot meglebegtetve a minisztérium a területalapú támogatást jóváhagyta, ekkor 160 eurót kaphattunk kézhez 100 hektárig, hogy felzárkóztassanak bennünket a nyugati gazdák mellé. Ez a támogatás fokozatosan leapadt 4000 dinárra, 20 hektárt érintve. A nálunk szerencsésebb vidékeken élő gazdák számíthatnak a támogatásokra, a terményük ára pedig nem befolyásolja a bevételt. Nem úgy mint felénk, ahol a befektetett érték szinte több, mint amit kézhez kapunk belőle. Ebben a közegben anyagi értelemben – de lelkileg is – mentőövként hatott számunkra a magyar állam által felkínált segítség, aminek köszönhetően először egy 10 tonnás pótkocsira majd egy másik körben három vasú forgatós ekére tettünk szert – árulta el id. Gellér Tibor, akitől megtudjuk azt is, hogy Topolya Község Fejlesztési Társulásához fordultak segítségért a pályázatírás alkalmával. Most, hogy már sikerült betekintést nyernie gyermekeivel az ügyintézés menetébe, rájöhettek, hogy ezzel a folyamattal maguk is boldogulhatnak legközelebb.
A családfő hatalmas anyagi és lelki segítségnek nevezte azt, hogy a magyar kormány részéről támogatják az itthon boldogulni szándékozó mezőgazdászokat. Az igazi persze az lenne – mondja ő –, ha a belföldi feltételek is adottak lennének.
– Öröm látni, hogy a határban vannak új gépek, és ennek köszönhetően mosolygósabbak az arcok. Nagyszerű lehetőség ez azoknak, akik élni tudnak vele. Sajnos azonban van az a réteg is, akihez nem jut el a pályázati rendszer. Ők azok, akik idősebbként egyszerűen kizárták az életükből a számítástechnikát, illetve olyan kevés földdel rendelkeznek, hogy nem tudják az önrészt sem előteremteni. És sajnos van az a réteg, akik az egyszerű munkások, vagy értelmiségiek, hozzájuk nem jutnak el a támogatási pénzek, mert egyszerűen nem tudnak mire pályázni – a házvásárlást kivéve, ami szintén egy nagyszerű lehetőség, de kenyeret, plusz bevételt nem ad a kézbe, és itthon maradási szándékot sem. Ma már viszont a társadalmunkban eluralkodott – főleg morális válság – odáig sodorta közösségünket, hogy falunkból már azoknak is „kifele áll a rúdja”, akiknek itt adott volt az anyagi értelemben vett, tisztességes megélhetés lehetősége. Ez a folyamat ebben a pillanatban megállíthatatlannak látszik, és a vajdasági magyarság itt marasztalása szempontjából gyökeresebb változásokra van szükség! Elsősorban a szellemiség tekintetében. Az én gyerekeim például tőlem olyat sohasem hallhattak, hogy itt minden rossz, és csak az a kiút ebből, ha innen elmennek a családjukkal.
Mire szeretnének legközelebb pályázni?
– A mezőgazdaság sikerének egyik kulcsa a folyamatos fejlesztéseken alapszik. Az utóbbi időben beszerzett eszközeink – a 10 tonnás utánfutó és a három vasú forgatós eke – már megterhelőnek bizonyultak a meglevő traktorunkhoz, ezért kölcsönt voltunk kénytelenek felvenni, hogy hozzá jussunk a 105 lovas új családtaghoz. Ha alkalmunk lesz, a következő körben egy korszerűbb búzavető gépet kellene beszereznünk, és egy hengerre szeretnénk pályázni. A földvásárláson is gondolkodtunk, de ahhoz a mennyiségű és típusú földhöz, amire nekünk szükségünk lenne, az adott feltételekkel szinte lehetetlen hozzájutni. Ennek több oka is van, például többen vannak, akik az irreális árak ellenére felvásárlással foglalkoznak, és azonnal lecsapnak az eladóra. Itt véleményem szerint azok, akik árulják, tudatosabban kellene továbbadniuk a földjeiken, nemcsak önmagukra és a pénzre gondolva, hanem arra is, hogy ezzel kit engednek be a falunkba! Illetve fontos lenne még türelmesen megvárni az alapítvány ügyintézése utáni kifizetést is.
Ha lehetősége lenne, mit és hogyan változtatna a Prosperitati Alapítvány pályázati rendszerén, egyáltalán kell-e változtatni rajta?
– Nagyon nehéz okosnak lenni ebben a kérdésben. Olyan, hogy mindenkinek megfeleljen, szinte lehetetlen. Összehasonlítva a hazai pályázati feltételekkel, a magyar kormány által kínált kedvezőbb, de így is sokak számára elérhetetlen. A mi tapasztalatunk az, hogy hatalmas előrelépéseket tudtunk vele megtenni, de nagyon kellemetlen, hogy nem tudjuk hosszú távon betervezni, hogy mikor melyik pályázatot írják ki, és ezzel együtt az önrészt bekészíteni – tette hozzá Gellér Tibor, aki elmondta azt is, hogy többször volt példa arra, hogy valakivel vitába keveredett, hogy a támogatási rendszerek miért részesítik pozitív megkülönböztetésben a mezőgazdászokat, miért nem mondjuk a kőművesek boldogulását egyengetik ilyen szinten.
– Én nagy értékű alaptőkével – földdel, gépezettel, vetőmagokkal, üzemanyaggal dolgozom, ha én nem tudok normálisan termelni, akkor az hullámreakciókat vált ki az ország gazdasági rendszerében, aminek a hatásfoka kiterjed az oktatástól kezdve az egészségügyig. Ha a mezőgazdaság csak tengődik, az ország többi ágazata is az ő cipőjében jár, és akkor az következik be, aminek az utóbbi években egyre inkább tanúi vagyunk, hogy jövőt nem látva menekülnek az emberek a világ egyik legértékesebb termőföldjeit maguk után hagyva – mutatott rá id. Gellér Tibor, aki minden megpróbáltatás ellenére csendesen bizakodik, hiszen a bácskossuthfalvi Mezőgazdasági Termelők Egyesületének éves közgyűlésén körülbelül 12 olyan családot számolt meg helyben, ahol apja és fia tevékenykedik egymás mellett. Ez szívmelengető, hiszen a sikeres gazdaság nem egygenerációs játék, a tudás, a hagyományokhoz való ragaszkodás, és az eszközök is öröklődnek, ilyen módon gyarapodnak. Gellérék is több korosztályra alapozó gazdaságot vezetnek, megfér az udvarukban a 60-as és a 70-es évekből származó gépezet mellett a legújabb – no nem legdrágább –, de használható eszközök is. Ifj. Tibor, a sorban sokadik Gellérként, hathatósan kiveszi a részét a gazdaságból, sokszor a faluban földművesként tevékenykedő kortársaival összefogva, a terheket megosztva egymás között.
Erős gyökerek ide vagy oda, azt látva, hogy sokan külföldről drága autókkal térnek haza, egzotikus nyaralás hírével, nem könnyű az ősök, elődök kitaposott ösvényén járni a legifjabb korosztálynak. De Gellérék az ősi juss jogán, az elődeik által vérverejtékes munkával kiharcolt alapokon szeretnék a jövő felé terelgetni az ifjabb családtagokat, és nem kérnek ők se többet se kevesebbet attól az országtól, aminek az állampolgárai, csak a reményteljes, jobb jövő lehetőségét.
