Obornjača vagy Obornyacsa településről bizonyára minden olvasónk hallott. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a szlávos hangzású név, ami a magyar ajkú beszélők körében is általánosan elterjedt, valójában két települést takar. Az egyik az Ada községhez, a törökfalui helyi közösséghez tartozó Völgypart, míg a másik a mára elnéptelenedett, a Topolya község, illetve a gunarasi helyi közösség részeként nyilvántartott Nagyvölgy. A településről az angol nyelvű Wikipédia vonatkozó szócikkéből juthatunk a legtöbb információhoz. Ezek szerint a településnek 1975-ben 220 lakosa volt, a 2002-es népszámlálási adatok alapján a települést ketten lakták, míg a 2011-es adatok szerint a falu kihalt.
A felújított nagyvölgyi kereszt, ahol a közelmúltban újra búcsút szerveztek (Benedek Miklós felvétele)
Pedig egykor itt háromnapos piacok voltak, hiszen ez volt a tanyavilág központja. Ide hozták a környező tanyákról a megtermelt felesleget, itt árulták a jószágokat, valamint papucsos és kádár is kínálta itt termékeit, és tollat meg lószerszámot is lehetett venni. A környékbeliek elmondása szerint a szabadkai kofák lovaskocsikkal érkeztek Nagyvölgyre, és szinte karavánok alakultak ki, amikor friss áruval tértek vissza a városba.
Ahol piac volt, és sok ember összegyűlt, ott egykettőre kocsmák is nyíltak. Három nagy kocsma is volt Nagyvölgy fénykorában a tanyaközpontban. Annak rendje és módja szerint a muzsikusok is tették a dolgukat. Olyan frekventált hely volt a tanyavilág központja, hogy a hatvanas években még bírósági tárgyalásokat is tartottak a helyszínen.
Még ma is élnek olyan nagyvölgyiek a környező településeken, akik a hatalmas istállókban kisgyermekként a lovakat szerszámozták le és őrizték az állatokat, míg a gazda vásárolt vagy mulatott. Ma már csak egyetlen tanyán él az egykori tulajdonosa. Ő a tagosításkor nem volt hajlandó beköltözni Gunarasra, hiába szántották körbe a tanyáját. Nagyvölgy szellemváros lett.
A közelmúltban Takács Rajmund gunarasi szociológussal ellátogattunk Nagyvölgyre, és a túrát követően tanyáinkról, azok kialakulásáról, történelemről és a közelmúltról beszélgettünk.
Ma már elsősorban juhok élnek az egykori tanyaközpontban
Ha a településtörténetet nézzük, egészen a törökdúlásig kell visszamennünk. Magyarország területének középső része szinte teljes egészében elpusztult, elnéptelenedett ebben az időszakban. A terület a 18. század legelején került vissza Magyarországhoz, pontosabban a Habsburg Birodalomhoz. Először csak Bácska szabadult fel, a Tiszán-túli területek továbbra is a törökök kezén maradtak. Éppen ezért Aradtól kezdve, a Maros, a Duna és a Tisza mellett úgynevezett határőrzónákat hoztak létre. Ide főleg a Balkánról feltelepített lakosok, szerbek, sokácok, bunyevácok, horvátok kerültek, akik különböző jogokat kaptak ezért cserébe. A kiváltságok közé tartozott egyrészt, hogy autonómiájuk volt, önállóan intézhették az ügyeiket, másrészt viszont az anyagiak tekintetében is előnyökre tettek szert, azáltal, hogy viszonylag nagy határt kaptak, amelyet szabadon használhattak, nem volt földesúr, mint például Közép-Bácskában.
A határőrök települései elpusztult középkori magyar falvak romjaira épültek. Ez nem sokáig tartott, hiszen hamarosan Bánát is visszakerült a törököktől, így a marosi és a tiszai határőrvidék okafogyottá vált, megszüntették, és ezt a területet is vissza akarták illeszteni a vármegyerendszerbe. Emellett a klasszikus feudális rendszert kívánták itt is visszaállítani, és be akarták telepíteni ezt a nagy, pusztás területet. Az itt élő szerb lakosság tiltakozott és elkezdett kivándorolni erről a vidékről. Hogy ezt megállítsák, létrehoztak egy úgynevezett koronakerületet, a Tiszai koronakerületet, amely a Tisza nyugati partján húzódott Martonostól Szenttamásig, illetve Bácsföldvárig. Ekkor kezdett ide visszatelepülni a magyar, és kisebb mértékben a szlovák lakosság. Először a már meglévő településekre települtek, és az azok környékén lévő földeket művelték. A külső részek, tehát a településektől távolabb fekvő területek, főleg rideg legelők voltak. Nagyvölgy esetében elmondhatjuk, hogy a betelepülők elsősorban Moholra érkeztek. A lakosság számának növekedésével egyre kijjebb tolódott a művelt területek határa, és a külső részeken hamarosan megjelentek az ideiglenes lakhelyek, kunyhók, juhászszállások, az utak mentén pedig a csárdák.
NAGY VÁLTOZÁS 1848-BAN
Az utak találkozásánál lévő egykori piactér ma üresen áll – Háttérben a felújított víkendház
A forradalom kitörése előtt nem létezett a mai értelemben vett magántulajdon, az emberek csak használták a földet. Azok a családok, akik rendelkeztek vagyonnal, igavonókkal, azok voltak a telkesek. Ők meg tudtak művelni egy bizonyos földterületet, és ezután adóztak. Ezzel szemben, akiknek nem voltak meg a szükséges eszközeik, nem tudtak földet művelni. Ők voltak a zsellérek, akik másoknak dolgoztak. Ez a rétegződés akkor még nem jelentett nagy életmódbeli különbséget, hiszen az emberek azt fogyasztották, amit helyben meg tudtak termelni, és ez nemcsak az élelmiszerre vonatkozott. 1848-ban ezt a régi rendszert megszüntették. Ekkor jelent meg a magántulajdon. Az addigi közös tulajdont feldarabolták és szétosztották az emberek között. Azonban az akkori földosztók elkövették azt a hibát, hogy a földbirtokokat nem igazították ki, hanem a pillanatnyi állapotban hagyták, úgy, ahogy találták. Aki éppen akkor telkes volt, tehát rendelkezett jószágállománnyal, házzal, igaerővel, szérűvel, az megkapta azt a területet, ami után adózott, és ami ezután a saját birtoka lett, azt csinált vele, amit akart, akár el is adhatta. A zsellérek ellenben nem kaptak földet, esetleg csak töredéket. Így egy nagyon rétegzett parasztság jött létre. Ez később sok probléma alapja lett. Nyugat-Európában például egységes parasztság jött létre, hisz mindenki nagyjából hasonló méretű földet kapott, amit azután megtartottak, és generációkon keresztül továbbadtak, és eközben nem egymás ellen dolgoztak, mert nem tudták felvásárolni egymás birtokát.
SZAPORODÓ TANYÁK
A kimért földekre hamarosan elkezdtek állandó hajlékokat felépíteni, főleg azok, akik birtoka távolabb esett a településtől, hisz adott esetben több tíz kilométeres távolságokról is beszélhetünk. Így alakultak ki a tanyák. A Topolya, Zenta, Óbecse, Szenttamás közti részen is több helyen osztottak ki telkeket, többek között a Moholi úton, illetve a Csantavér felé vezető úton, de például Gunarason is a mai Téglagyár és a Dózsa György utcában. Ekkor egyre több tanya épült ki. Ez persze csak azokra vonatkozott, akik földet kaptak, a földnélküliek a közös földeket művelték, és elsősorban baromfit neveltek, és igyekeztek ők is minél előbb saját földhöz jutni. Kezdetben a tanyákon önellátó gazdálkodás folyt, elsősorban állattenyésztés. Később, amikor megjelenik a vasút, az úgynevezett gabonakonjunktúra idején a búza válik keresetté, és a korábban csak hevenyészetten művelt földeket elkezdik intenzíven művelni, búzát vetnek. Hamarosan megjelennek a kapásnövények, a kukorica, majd a kisvasút megépülése után a cukorrépa. Ez azt eredményezi, hogy az emberek végképp kiköltöznek a tanyákra, vagy kiadják bérlőknek, hisz ezek a növényi kultúrák több munkát igényelnek. A több munkához több munkás szükségeltetik, és a szegények a városokból, a mezővárosokból kiköltöznek a tanyákra, béresek lesznek, cselédek. Később a tanyák között megjelennek a kovácsműhelyek, boltok, piacok, kereszteket állítanak, ahol istentiszteleteket tartanak, tanyasi iskolákat építenek. Kialakulnak a tanyaközpontok.
A FALUVÁ VÁLÁS ÚTJÁN
A vert falú épületek romjai, mint sírhantok hevernek a fák árnyékában
A 19. és 20. század fordulóján ezeken a területeken elkezdenek parcellázni, pár kvadrátos portákat osztottak a tanyavilágban kinn lakó, de önálló ingatlannal nem rendelkező személyeknek. Ők ezeken a telkeken felépítették saját házaikat, és így alakultak ki az úgynevezett sorok. Emellett megindul egy másik fajta sorba rendeződés is, amikor a nagybirtokok szétosztódnak az örökösök között, kis parcellák alakulnak ki, ahol mindenki saját tanyát épít ki, amik ezután szintén sorokat hoznak létre.
Nagyvölgy esetében parcellázás útján alakult ki a falu kezdemény, míg az alig pár kilométerre odébb lévő Völgyparton a tanyák besűrűsödésével, a malom és a daráló környékén. Később, amikor elhatározták, hogy felszámolják a tanyavilágot, a sorokat, tanyaközpontokat nevezik ki faluknak, és ezek némelyikét elkezdik fejleszteni. Amelyiket fejlesztik, azokból aztán falu alakul, amelyiket nem, az eltűnik.
Több mezőváros határa Nagyvölgy területéhez közel futott össze, ide gravitáltak a moholi, péterrévei, adai, szenttamási, topolyai, kishegyesi szántóföldek külső területein lévő tanyák. Nagyvölgy körülbelül a terület közepén, utak találkozásánál helyezkedik el, és egy nagy piac is kialakult rajta. Éppen ezért megvolt az esélye arra, hogy faluvá fejlődjön. Nem így történt…
A folyamat részeként a zentagunarasi és a gunarasi helyi közösség területét leválasztották Zenta községről, új falvak jöttek létre. A külterületek lassan elkezdtek elnéptelenedni, elindult a falusiasodás folyamata, az emberek tömegesen költöztek a településekre. Így alakult ki például Drea és Gunaras is. Azok a sorok, amelyek nem kaptak köves utat, szép lassan kihaltak. Nagyvölgyön is ez történt. Völgypart a törökfalui helyi közösséghez került, kiépítették a kövesutat, és kis faluvá alakult, ma is él. A Gunarashoz kerülő Nagyvölgy pedig csak kültelek maradt, ami 5-6 kilométerre van a falu központjától. Az áramot a hatvanas években ugyan kivezették a területre, ennek ellenére lassan elnéptelenedett. Ebben az is közrejátszhatott, hogy nem volt kövesút, ami összekötötte volna más településekkel.
NAPJAINKBAN
Mára a területen nem sok élet maradt, valójában csak egy határrészről beszélhetünk. Egy tanyában még élnek, kettőben juhokat tartanak, karámként működik. A gunarasiak, kavillóiak egyszerűen csak a Völgyként (Vőgy) emlegetik a területet. Akinek arra van földje, vagy aki arról a vidékről származik, az tudja, hogy ez a terület milyen múlttal rendelkezik, az emberek még tudják, hogy melyik tanya hol volt, milyen iskola állt ott, hogy éltek.
Az utak kereszteződésénél egy felújított kereszt jelzi Nagyvölgy helyét, ahol a közelmúltban újra istentiszteletet tartottak és búcsút szerveztek. A hírek szerint egy kerékpárutat is szeretnének kiépíteni a területen, ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy egy új víkendház is épült a kereszttől nem messze.
A JÖVŐ
A 2011-es népszámlálást követően a vajdasági magyar médiában szenzációként mutatták be a hírt, hogy kihalt egy település. Valójában azonban egy természetes folyamat szemtanúi lehetünk, és ahelyett, hogy egy-egy település kipusztulásán keseregnénk, fontosabb lenne az idevezető folyamatok feltérképezése, hogy átfogó képet tudjunk kapni régiónk településtörténetéről.
