Volt szerencsém ellátogatni az Amerikai Indiánok Nemzeti Múzeumába, egyszerűbben az indián múzeumba. A washingtoni Smithsonian Intézmény, az amerikai történelem, kultúra és művészet különböző oldalait bemutató gigakomplexum, a „múzeum sétány” kétségtelenül egyik legszebb, ha ugyan nem a legszebb gyöngyszeme ez. Pazar és látványos épületben, több ezer négyzetméternyi területen felsorakoztatva az egykor virágzó indián kultúra megmaradt emlékei: gyönyörűen díszített férfi- és női ruhák, ünnepi öltözetek, esküvői ruhák, sátrak, fegyverek, békepipák, ékszerek, fejdíszek. A múzeum kurátorai pénzt, energiát és kreativitást nem kímélve igyekeztek a modern technika valamennyi lehetséges vívmányát felhasználni annak érdekében, hogy minél élethűbben felidézzék egy rég letűnt kultúra fénykorát: kisfilmek, archív felvételek, élethű makettek, fény- és hangeffektusok bombázzák a látogató minden érzékszervét, aki egyszer csak már tényleg úgy érzi: egy igazi indián falu kellős közepébe csöppent. Maradandó élmény.
Butterer Kiss Márta alkotásának felhasználásával illusztrálta Dávid Csilla
Már akkor, már ott az volt az érzésem: a fehér ember, miután pár száz év alatt „elvégezte a munkát”, most ráköltött néhány millió dollárt, hogy vásároljon egy új és tiszta pelenkát a lelkiismeretének. Miután évszázadokon át módszeresen, gátlástalanul és könyörtelenül irtotta az indiánokat, térdig gázolt a vérükben, rezervátumokba kényszerítette őket, megsemmisítette a kultúrájukat, teljesen szétverte a közösségüket, majd a maradék néhány túlélőt beolvasztotta, gyakorlatilag tehát lesmirglizte a felszínről egy egész földrész lakosságát, most épít egy nagy házat, ahová behordja az általa lemészároltak megmaradt tárgyi emlékeit (vajon nem Auschwitzre emlékeztető kép ez?), hogy bebizonyítsa, mennyire értékeli és mennyire fontosnak tartja átmenteni ennek a kultúrának megmaradt emlékeit a jövőbe.
Pontosan 521 évvel ezelőtt épp ezen a napon, október 12-én érte el Kolumbusz Kristóf a Santa Mariával a Bahama-szigeteket, és habár ő azt hitte, India partjaihoz jutott el a nyugati útvonalon, a világ azóta mégis ezt a napot ünnepli Amerika felfedezésének napjaként.
Érdekes gondolatokat vet ez fel, ha kicsit megállunk, és megkapargatjuk a felszín csillogó mázát. Először is, mivel évforduló, hajlamosak vagyunk automatikusan hozzáadni az „ünnepeljük” igét. Mit csinálunk egy évfordulóval? Természetesen megünnepeljük. De vajon ki ünnepli? Ha még létezik valahol Amerikában autentikus indián közösség, nyilván tanulságos lenne látni, ők hogyan „ünneplik” a mai napot. Kinek az ünnepe ez? Bizony, ez nem az egész világ ünnepe, hanem annak csak egy részéé: a fehér ember, a zsidó-keresztény kultúra, de leginkább talán a WASP (White Anglo-Saxon Protestant, azaz Fehér Angolszász Protestáns – az „ideális” amerikai embert megtestesítő, szimbólummá vált betűszó) ünnepe.
Aztán azzal a gondolattal is el lehet játszani, hogy ha a 15. és 19. század közötti időszakban létezett volna Hágai Törvényszék, vajon kik ellen emelt volna vádat, mi szerepelt volna a vádiratban, és milyen ítéletek születtek volna? Mert ahhoz képest, amit az angolok, franciák, spanyolok és portugálok véghezvittek ebben az időszakban, az egész délszláv térség legutóbbi vérzivatara csupán kamaszodó suhancok ártatlan délutáni csetepatéjának tűnik a grundon. Genocídium volt ez a javából, a világtörténelem legnagyobb népirtása, az etnikai arányok rendkívül módszeres megváltoztatása, és egyben könyörtelen vallásháború, mert a hódítók egyik első dolga volt a lerombolt szentélyek romjai fölé építeni katedrálisaikat. Szóval: ünnep?
Magamban teszem fel a kérdést: vajon nem vagyok mégis túl szigorú a fehér emberrel szemben? Végül is Dzsingisz kán tatárjai pontosan ugyanezt tették, a fehér ember is nagy előszeretettel és rendkívül hatékonyan gyilkolászta egymást, maguk az indián törzsek sem az egymás közötti békés együttélésről váltak híressé, Afrikában pedig a mai napig szorgalmasan ölik egymást a néger törzsek. Valóban, úgy tűnik, mégis többről van szó, mint a fehér ember mohósága. A fehér ember „csak” azt tette, amit az összes többi állatfaj is tesz, mióta zajlik az evolúció: új vadászterületet talált, és nekilátott azt rögtön elfoglalni, hogy az övé legyenek a zsákmányállatok, és az ő fajtája szaporodjon tovább. És hogy miért sikerült ez neki?
Kolumbusz Kristóf így ír a bennszülöttekről: „...nem viselnek és nem ismernek vasfegyvereket: amikor megmutattam nekik kardjainkat, megragadták az élénél, és tudatlanságukban megvágták ujjaikat.”
Hát ezért. Mert jobbak voltak a fegyvereik. Tehát mit is „ünneplünk” a mai napon?
A puskapor győzelmét a lándzsa felett.
