A trianoni döntés után a Délvidéken rekedt evangélikus gyülekezetek nemzeti alapon német-magyar evangélikus egyházba és szlovák evangélikus egyházba szerveződtek, majd a múlt század hatvanas éveiben a jóformán lelkész nélkül maradt német-magyar evangélikus egyházat erőszakkal egyesítették a szlovák evangélikus egyházzal. A bebörtönzések és a lelkészhiány következtében nem volt egyedi eset, hogy az evangélikus istentiszteletet katolikus plébános vagy református tiszteletes végezte, megteremtve ezzel az egyház fennmaradását.
A helyzet 1978-ban változott meg, amikor megérkezett a Dolinszky lelkészházaspár Vajdaságba. A tavaly elhunyt Th.Mgr. Dolinszky Árpád evangélikus püspököt 1981-ben nevezték ki magyar esperesnek, majd 1998-ban a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke felszentelte püspöknek, azzal a megbízással, hogy a vajdasági magyar evangélikus egyház jogfolytonosságáért szálljon síkra, és állítsa vissza egyházuk, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban további működésének jogi alapjait.
Az államosítás során az evangélikus egyház vagyonának több mint 70 százalékát elkobozták, számolt be Dolinszky Gábor püspökhelyettes. A 2008-as vagyon-visszaszármaztatási törvény által az egyházuk kapott már vissza szántóföldeket és ingatlanokat. Ilyen ingatlan például a feketicsi templom, amelyet az állam több évtizedig magtárnak használt. A templomot renoválták, és ma már istentisztelet folyik ott, annak ellenére, hogy jelenleg Feketicsen kevés evangélikus hívő él.
– Aki meg tud tölteni egy templomot, tömegeket tud megmozgatni, csak az számít igazán. A vagyon-visszaszármaztatás ügyében is el vagyunk hanyagolva. Míg a Szerb Pravoszláv Egyház egy statisztikai kimutatás szerint 26 ezer hektár termőföldet kapott vissza, addig mi az elkobzott 500 hektárból mindössze 46 hektár termőföldet kaptunk csak vissza. Ez még akkor is igazságtalan, ha az országban megközelítőleg 6 millió pravoszláv felekezetű ember él, míg mi evangélikusok csupán 10 ezren vagyunk – mondta a püspökhelyettes.
Szavai szerint az egyház nagyon kevés lelkészt tud szolgálatba állítani – anyagi okok miatt –, vannak olyan gyülekezetek, amelyeket csak havonta egyszer tudnak meglátogatni. Ugyanakkor gyakran annyi anyagi javuk sincsen, hogy egy adott parókai rezsiköltségét kifizessék, és a lelkészek fizetése is gyakran veszélybe kerül.
– Az anyagi gondok már évtizedek óta olyan szinten vannak jelen, hogy az egyház gyakorlatilag a megélhetéséért, illetve megmaradásáért küzd. A lelkészi feladatainkon túl minden pillanatban az anyagi javak megszerzéséért küzdünk. Ha az államosított vagyonunknak csak 20 százalékát visszakapnánk, akkor már önellátóak tudnánk lenni, és a pályázatokra is kisebb mértékekben szorulnánk rá – érvelt a püspökhelyettes.
Amennyiben az összes földterületet visszakapnák, akkor az abban is segítene, hogy a nyugaton is alkalmazott úgynevezett egyházi farmokat alapíthatnának. Ebben az esetben a földet nem adnák bérbe, hanem a közösség saját maga termesztene, így segítve többek között az adott közösség megélhetési, munkanélküliségi problémáin is. Ezenkívül több templomot és parókiát renoválhatnának, és több lelkészt tudnák szolgálatba állítani.
A püspökhelyettes problémának nevezte még, hogy az előző (Dulić-féle) szabadkai demokrata városvezetés az országban egyedülállóként ingatlanadóval sújtotta az egyházakat, azok között is kiemelten az evangélikus egyházat.
– Vajon miért? Lehet, hogy azért, mert a kis egyház nem harap vissza? Augusztus végén négy évre visszamenőleg ingatlanadó címén 407 ezer dinárt vettek le a számlánkról, amiből csak 600 euró a kamat volt – számolt be Dolinszky.
Szavai szerint a törvények nem egyértelműek, és nem határozzák meg pontosan, hogy az egyházi épület melyik része van használva istentiszteleti tevékenységre, amely után nem jár adó, és így a törvény alapján azt sem tudják egyesek, mi számít istentiszteletei tevékenységnek. Ahelyett, hogy Szabadka konzultált volna az egyházzal, meghozták a végzést: fizetni kell, ráadásul, ha akarják, ha nem.
– Annak ellenére, hogy a pravoszláv és a katolikus egyház is ugyanígy megkapta az erről szóló végzést, csak tőlünk vonták le a pénzt. Beszéltünk az akkori polgármesterrel is, aki meg is jegyezte, hogy mekkora igazságtalanság történt, de utána minden maradt a régiben. Egy a magmaradásért küzdő egyháznak igen nagy veszteség, ha egy ekkora összeget elvesznek tőle. Egyrészt nem tudjuk honnan pótolni, másrészt, amit terveztünk belőle, a lelkészi bérek kifizetését, folyamatban levő renoválásokat, azokat nem tudjuk megvalósítani – mondta a püspökhelyettes.
Mint megjegyezte, Szabadka az eddigi években évi 100 ezer dinárral támogatta az evangélikus egyház működését, az ingatlanadóval viszont évi 86 ezer dinárt zsebel vissza tőlük. Gyakorlatilag a város így mindössze évi 14 ezer dináros működési támogatást szánna az evangélikus egyháznak. Hiába fordultak a probléma miatt Belgrádhoz, a válasz az volt, hogy lokális szinten kell a kérdést megoldani.
– De milyen az a lokális szint? – kérdezte Dolinszky.
Ugyanakkor az állam sem méri bőkezűen a támogatást. Az idei támogatásuk kifulladt abban, hogy januártól júliusig havi 15 ezer dináros ösztöndíjat adott az egyik teológushallgatójuknak. Ehhez képest a tartományi kormány 486 ezer dinárral támogatta az evangélikus egyház működését. A helyzetet a püspökhelyettes szerint jellemzi, hogy a megszüntetett vallásügyi minisztérium utódja, a szerb kormánynak az egyházakkal és vallási felekezetekkel együttműködő irodája gyakorlatilag kizárásos alapon a „nagy” egyházakkal foglalkozik.
– Nekünk semmiben nem segítenek. Próbálhatunk segítséget kérni vagy akár támogatást, de szó szerint a kisegyházakat válaszra sem méltatják – tette hozzá Dolinszky Gábor.
Egyházuk rossz anyagi helyzete miatt és a hívek kisebb száma miatt az evangélikus egyház rákényszerült a nyugaton is alkalmazott Központi Pénztár bevezetésére, amelyből egységesen, a lehetőségekhez mérten utalják át a lelkészeknek messze a köztársasági átlagbér alatti fizetéseit. A lelkészek lakása a parókián van biztosítva, és a lelkészek nem a gyülekezettel állnak szerződésben, hanem magával az evangélikus egyházzal. A püspökhelyettes ugyanakkor nem támogatja, hogy lelkészei világi munkával is foglalkozzanak, mert egy újabb kötelesség a hívek kárára történne. A gyülekezetek terhe arra korlátozódik, hogy a lehetőségeikhez mérten állják a parókiák rezsiköltségeit, ha pedig egy gyülekezet ezt nem tudja fedezni, akkor a hiányzó összeget a Központi Pénztárból igényelheti. A Központi Pénztárat részben a megmaradt termőföldek bérbeadásából, részben pedig belföldi, külföldi pályázatokból, támogatásokból igyekeznek feltölteni.
A nyugdíj- és betegbiztosítás már csak hab a tortán. Az elmúlt csaknem két évtizedes gyakorlat szerint az egyház fizette be lelkészei számára a járulékokat az egyéni tevékenységet folytató személy kategóriája alapján. A tavaly életbe lépett, de a gyakorlatban működésképtelen rendelet, miszerint az állam állja az egyházi személyek alapnyugdíját és betegbiztosítását, az evangélikus egyház lelkészeit is bajba sodorta. Lassan egy éve senkinek sincs betegbiztosítása.
– Nekem csaknem két éve nincs betegbiztosításom, de nem a rendelet miatt, hanem azon egyszerű okból, hogy volt fontosabb helye is a pénznek – mondta a Dolinszky Gábor.
Mindezzel szemben megjegyezte, hogy nem nézi jó szemmel az egyház és az állam ilyesforma egybefonódását. Törvényileg az egyház és az állam szét van választva, így az lenne a legjobb megoldás, ha az állam minden történelmi egyházat egyformán kezelne, és biztosítaná ezt a kedvezményt egyenrangúan mindenkinek.
– Szerbiának sem jó az, hogy némelyik egyházat támogatja, és némelyiket nem – mondta a püspökhelyettes.
Hozzátette, egyházukban is gond a diplomahonosítás, de egy lelkész számára nem az a fontos, hogy azzal törődjön, mi van a munkakönyvébe beírva. A nyugdíjkorhatár az evangélikus egyházban nem egyezik meg a szolgálati évek végével. A nyugdíjas kor elérését követően, amennyiben az adott lelkész egészsége megengedi, tovább folytathatja szolgálatát.
– Olyan szeretetközösség kialakítását szorgalmazzuk, ahol megfér egymás mellett egy nyolcvan éves idős lelkész és egy huszonéves fiatal lelkész is. Ezzel azt szeretnénk megakadályozni, hogy egy 65. évét betöltött lelkész ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy semmije nincs, és nincs hol aludnia – mondta a püspökhelyettes.
A püspökhelyettes szerint a kevés lelkésszel rendelkező kisegyházakra általában az a jellemző, hogy a lelkész élete végéig szolgálatban áll. A rossz anyagi helyzet ellenére a püspökhelyettes szerint mégis az egyház növekedése tapasztalható.
– Nem a nagy egyházakhoz kell mérni eredményeinket, hanem magunkhoz, az elmúlt évekhez. Csak ekkor látható, és érezhető a fejlődés és haladás, az az út, melyre áldott emlékű Th.Mgr. Dolinszky Árpád püspök úr vezette egyházunkat – mondta a püspökhelyettes.
Végezetül megjegyezte, hogy mindebben bízva igyekszenek folytatni kis magyar közösségük további építését.
