Nagy szeretettel köszöntjük önöket kedves nézőink innen, a parlamenti sportcsarnokból, ahol hamarosan megkezdődik az idei munkásolimpia legfontosabb sakkmérkőzése a döntőbe jutott két csapat között. Mint az az önök számára is ismeretes, az egyik oldalon a fináléba, igen nehéz küzdelmek után, a VMSZ (Vajdasági Magyar Sakkozók Zászlóalja) csapata jutott, akik a döntőben a szerb kormánycsapatok válogatottja ellen veszik fel a küzdelmet – és a napidíjaikat. A tét igen nagy, mert Pásztor Bálint, a VMSZ csapatkapitánya már előre bejelentette, győzelmük esetén az első helyért járó 150 millió dinárt a szabadkai Népszínház Chess című musicaljének produkciós költségeire fordítja. A játékosok már helyet foglaltak az asztaloknál, a nézőtér is megtelt szurkolókkal, hamarosan tehát elkezdődhet az év sakkmérkőzése. Addig is elmondom, hogy a legnagyobb érdeklődés természetesen az első táblán zajló összecsapást kíséri, ahol Pásztor az ellenfél éltáblásával, a nemzetközi reputációval is bíró Lazar Krstićtyel méri össze erejét. Pásztor a magyar védelem kitűnő specialistájának számít, ugyanakkor már Krstić is jelentős skalpokat gyűjtött be kedvenc fegyverével, a kőfal-változattal, ezért az előzetes szakértői vélemények megoszlanak az esélyeket illetően.
De mire az előző mondatom végére értem, már el is kezdődött a meccs!A játékosok kezet fognak egymással, és már meg is történtek a nyitólépések. Ó, micsoda meglepetés! Pásztor az első táblán a versenygyakorlatban igen ritkán előforduló Orángután megnyitást választja, melynek lényege, hogy nem frontálisan, hanem oldalról akarja lerohanni ellenfelét, hogy a végén majmot csináljon belőle. Krstić azonban egyelőre igen rutinosan védekezik, habár a kőfal-védelméről le kellett mondania. Nézzük, mi történik most? Semmi! Remélem, kedves nézőink, önök is átérzik a képernyők előtt azt a levegőben vibráló feszültséget és végtelen izgalmat, ahogy a játékosok megfeszülve görnyednek sakktábláik fölé, és már vagy húsz perce nem történik semmi! Nem hiába mondják, hogy a sakk az egyik leglátványosabb sportág! De most hirtelen... ó! Igen, ha jól látom – és jól hallom – Pásztor most fütyörészni kezdett! Így van, semmi kétség, a VMSZ éltáblása most a lovait terelgeti az ellenséges király irányába! Krstić gyorsan körbebástyázza a királyát, miközben a vezére valahol az eseményektől távol – igen, ha jól látom, Brüsszelben – kóborol, és közben a mellényzsebéből előhúzza utolsó aduját, amerikai diplomáját. Hát ez egyre izgalmasabb...
És közben egy nagyszerű hír, kedves nézőink! A harmadik táblán zajló összecsapáson Fremond a parasztjaival lerohanta ellenfele, a mezőgazdasági miniszter királyát, aki azonnali feladásra kényszerült! Vezet a VMSZ! Ez mindenképpen örvendetes fejlemény, de még mindig nem dőlt el semmi, mert a második táblán Varga továbbra is elkeseredett küzdelmet folytat a bíróságokért, a negyediken pedig Pék próbál kisütni valami okosat egy anyagiakban igencsak szűkös állásban... De térjünk vissza az első táblához, ahol ismét váratlan fordulatok történtek. Most mindketten felálltak az asztaltól, és – táncolni kezdtek! Igen, most már világosan látom: Pásztor csárdást, Krstić kólót jár! Kettőt jobbra, kettőt balra. Lépésismétlés! Vigyázni, fiúk, vigyázni, ha ez így folytatódik, még lépésismétléses döntetlen lesz a vége! De nem, Pásztor most visszaült az asztalhoz, hogy elkerülje a döntetlent. Mindenáron győzelemre játszik, mert az első helyért járó pénzjutalomból az MNT (Magyar Nagymesterek Társasága) jövő évi világbajnokságát is szeretné finanszírozni.
Ez már a végkifejlet, a végjátékhoz érkeztünk, kedves nézőink, a gondolkodási idő is fogytán, a játékosok egyre gyorsabban lépnek, hamarosan eldől minden, és most... Ó! Elnézést kérek, kedves nézőink, ebben a pillanatban kapom a hírt a stúdióból, hogy Brüsszelben megkezdődött az egyéni Balkán-bajnokság döntője pingpongban Ivica Dačić és Hasim Thaçi között. Élőben kapcsolunk tehát Brüsszelbe, mi pedig a későbbiekben beszámolunk a parlamenti sportcsarnokban zajló sakkmeccs végeredményéről. Addig is – BÚÉK!
