Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Önök a kezükben tarthatják a világ első papíralapú tévéadását. Ma, amikor a technológiai fejlődés következtében már minden keveredik mindennel, úgy gondoltuk, ehhez a forradalomhoz mi is hozzájárulunk, és a nyomtatott sajtó visszavág az elektronikusnak. Úgyhogy kitaláltuk a nyomtatott, lapozható tévéadást. Olcsóbb is, praktikusabb is. Ahhoz azonban, hogy megértsék, milyen horderejű találmány is ez, lássuk a tévézés fejlődésének rövid történeti áttekintését.
Ez a fejlődés pedig nagyon-nagyon régen indult útnak. Annyira régen, hogy akkoriban még zene sem volt. Pedig az első tévéműsor, több ezer évvel ezelőtt épp egy zenés kívánságműsor volt. Képzeljük csak el, milyen unalmas lehetett a szerencsétlen műsorvezetőnek. Ült az igényesen berendezett, mindenféle extrákkal felszerelt, hangszigetelt tévéstúdióban, ment a műsor… zene meg sehol. Hát, hogy lett volna? Hisz akkoriban még nem létezett. Ő azonban, rettenthetetlen rockharcosként ennek ellenére menetelt előre. Tologatta a keverőasztal gombjait le és föl, indította a videoklipeket, konferált... Időnként egy-egy kíváncsi dinoszaurusz benézett a stúdió ablakán, gondolta, meghallgatja kedvenc dalát, de mivel akkoriban még nem volt zene, neki sem volt kedvenc dala, úgyhogy lógó fejjel továbbállt.
A történelem kereke aztán tovább forgott, a dinoszauruszok kihaltak, meg még egy-két fontosabb esemény is történt, és időközben feltalálták a zenét. Vagyis igazából nem kellett feltalálni, mert kiderült, hogy az mindig is létezett. Csak nem tudták, hogy az az. Még emlékszem. Éppen egy teliholdas szombat este volt, valamivel 10 után, a vérfarkasok már javában nyaldosták a holdat. Műsorvezetőnk, mint rendesen, akkor is ott ült az igényesen berendezett, mindenféle extrákkal felszerelt, hangszigetelt stúdióban, és készítette a műsort. Egyszer csak, egy pillanatban meghallott valamit. Kis gondolkodás után bejelentette: Kedves hallgatók, ez a zene. És onnantól az lett a zene. Igen ám, de maradt még egy bökkenő. A tévét nem fedezték még fel akkoriban, dinók meg már nem éltek, hogy oda járjanak zenét hallgatni. Csak ült a műsorvezető az igényesen berendezett, mindenféle extrákkal felszerelt, hangszigetelt stúdióban, és csinálta a műsort, miközben időnként elhaladtak mellette mindenféle népek. A spanyol inkvizítorok, Columbus a Santa Marián, Napóleon meg a többiek is, és csodálkozva nézték. Azt tudták, hogy ott bent zene szól, mert addigra már fel lett találva, csak hát semmit se hallottak belőle, mert a stúdió hangszigetelt volt.
Végül aztán eljött az a várva várt nap, amikor feltalálták a tévét. Az pedig úgy történt, hogy egy bizonyos Leopold von Tripperschaftnak éppen nem volt kedve hazamenni, mert utálta az asszonyát, annak szaga miatt, úgyhogy leült egy fa alá, és addig farigcsált, míg egyszer csak tévé lett belőle. Rögvest futott vele a stúdióhoz, rácsatlakoztatta a faragványt, és megtörtént a csoda. A népek hallgathatták a zenét. 1911 hideg tele volt, a tévé kívánságműsorában pedig dübörgött a Metallica, a Skid Row, a Led Zeppelin és a Beatles, a nép meg bámult, mint a borjú a focikapura, mert hát 1911-ben még nem is léteztek ezek a zenék. Aztán műsorvezetőnket elvitték a nagy háborúba, ott volt a kurszki tankcsatában meg a szaloniki frontot is áttörte, majd készítette tovább a műsort. Az 1929 és 1931 közötti gazdasági válság idején ugyan kissé csökkent a munkakedve, de azért nem adta fel, habár a szesztilalom különösen megviselte, de aztán jött a Marshall-terv, amitől igencsak felélénkült. Még fütyült is. A második világháborúban ismét mozgósították, de ekkor már több szerencséje volt, híradósként dolgozhatott. Kevesen tudják, de a jugoszláv partizánok a neretvai ütközetet azért nyerhették meg, mert ő kihangosítva sugározta műsorát.
Aztán elmúlt ez a háború is, műsorvezetőnk visszatérhetett az igényesen berendezett, mindenféle extrákkal felszerelt, hangszigetelt stúdióba, és készítette tovább a műsort. Egyszer még Tito is meglátogatta. Nem értette pontosan, mit is csinál, de látta a kitüntetéseit, meg a stúdió falára szögezett Pionírfogadalmat, és megveregette a vállát. Később Sztálinnak is eldicsekedett ezzel.
A kommunista évtizedek során semmi különös nem történt. Embereket börtönöztek be, forradalmakat vertek le, dúlt a hidegháború, ő pedig ült az igényesen berendezett, mindenféle extrákkal felszerelt, hangszigetelt stúdióban, és csinálta a műsort.
Milošević idejében kissé nehezebb volt a műsort sugározni, mert az utcán lévő benzinárusok zavarták a jelet, és az adásba állandóan behallatszott a kannacsörgés meg a városházánál lévő devizaüzérek „marke, devize” kántálása. Egyszer egy UNPROFOR-os tank is behajtott a stúdióba, de amikor műsorvezetőnk azt mondta a katonáknak, hogy „Ne kapcsolják ki”, továbbhajtottak. Mint utóbb kiderült, Rama margarint akartak venni.
A tévé egyeduralmát aztán megzavarta az internet, ma már a világhálón is lehet tévézni, újságot olvasni, zenét hallgatni. Éppen ezért azt találtuk ki, ennek úgy álljuk elejét, hogy ezentúl az újságban is lehet tévét nézni. Úgyhogy beindítottuk a MaSzó TV-t. Nem kell hozzá digitális vevő, plazma vagy LCD tévé, és távirányító sem. Ha csatornát szeretne váltani a Tisztelt OlvasóNéző, egész egyszerűen lapoz.
Tegye most is azt, és tekintse meg a Maszó TV egész napos szilveszteri műsorát. Mivel ez egy kísérleti jellegű műsor, ráadásul illegálisan sugározzuk, ezért amint átlépünk az új évbe, a műsor már meg is szűnik.
Ezért is kíván Önöknek jó olvasás-tévézést, jó szórakozást és nagyon boldog új évet a szerkesztőség nevében is a Maszó TV fő- és felelőtlen szerkesztője: Bajtai Kornél.
