Kanadában élő Virág László négy évtizede hagyta el hazáját, hogy másutt, jobb feltételek mellett biztosítson jövőt a családjának. Ennyi év után most mégis újból hazatért Horgosra, hogy az év első negyedét itthon töltse. Kivándorlásának okairól, az ottani életkörülményeiről, és arról faggattuk, hogy hazatérése után mi a véleménye az itteni állapotokról, politikáról.
Mikor döntött úgy, hogy elhagyja az országot és mi volt az oka?
– Már a hadseregben érezni lehetett a nemzeti gyűlölködést. Édesapám bölcs ember volt, mindig mondta, hogy ebben az országban háború lesz, el kell innen menni. Főkönyvelőként dolgozott, a párttagságot megtagadta, így elveszítette a munkáját. Itt, ha nem tartoztál egy bizonyos oldalhoz, akkor leírtak, és ez a mai napig sem változott. Engem ebben az országban megfosztottak a nevemtől, a Lászlót Ladislavra javították. A hadseregben szóltak, hogy egy rövid időre engedélyezték a szlávosított nevek eredetire való visszajavítását, de mire hazajöttem, és utánaérdeklődtem a dolognak, kiderült, hogy csak névcserét lehet kérni. De én nem névcserét akartam, hanem az igazit visszakapni. Az igazolványomban, az irataimban mindenhol 50 évig Ladislavként szerepeltem, Kanadában ezért mindenki csak Lesnek hívott, ez a név szerepel a házam előtt lévő névtáblán is. Így tiltakoztam a Ladislav ellen. Ez volt az oka annak is, hogy igényeltem a magyar állampolgárságot, és most végre 50 év után visszakaptam a nevem, Kanadában első dolgom lesz lecserélni azt a névtáblát is, amint visszatértem.
A felségemmel a hetvenes évek küszöbén mentünk el innen Németországba, ott éltünk hat évig. Autókereskedéssel foglalkoztam, ami elég jól is ment, de úgy éreztem onnan is el kell menni, mert a gyerekeimnek ott sincs jövőjük. Németországban ők mindig csak bevándorlók lettek volna. Ekkor döntöttünk úgy, hogy Amerikába megyünk. Először az államokban próbáltunk szerencsét, de nagyon hosszadalmas a bevándorlók letelepedésének hivatali eljárása, ezért átmentünk Kanadába. Utólag örülök, hogy így történt, mert sokkal nyugalmasabb az élet. A beilleszkedés szinte zökkenőmentes volt, holott a nyelvet sem beszéltük.
Lászlóék nemcsak beilleszkedtek, de ők teremtették meg a nagypénteki horgászás hagyományát is, amikor barátaikkal, ismerőseikkel együtt töltik a napjukat a természetben, főznek és horgásznak. Az utóbbi években pedig egyre több olyan magyar család is csatlakozik hozzájuk, akik másoktól hallottak a kirándulásról.
Mennyire igyekeztek, mennyire sikerült megőrizni a magyarságukat ott?
– A fiaim beszélik a magyart, a nagyobb például – akit szintén Lászlónak hívnak – ragaszkodik a neve magyar helyesírásához, még akkor is, ha folyton magyarázkodnia kell emiatt, hogyan írják és ejtik. S bár ők mindketten külföldön születtek, ragaszkodnak a magyar származásukhoz, pedig az idősebb például még sosem járt itthon, mégis mindenhol kihangsúlyozza, hogy ő kanadai magyar.
László arról is beszámol, hogy odakint Kanadában is általában klikkek alakulnak ki a magyarok között aszerint, hogy ki melyik területről származik. Azonban az állam támogatja hagyományaik és nyelvük megőrzését, s feltehetően az sem véletlen, hogy László fia is ugyanúgy ragaszkodik magyar nevéhez, ahogyan az édesapja.
László és felesége útjai időközben elváltak, a férfi pedig hosszú idő után úgy döntött, hazalátogat.
Hosszú évekig nem járt itthon, mi az oka annak, hogy most mégis hazajött? Milyennek látja most a helyzetet, mennyit változott amióta elment?
– Úgy látom, itt harminc év alatt minden csak rosszabb lett. Az emberek bezárkóznak a házaikba, mindent zárnak, magas falakat, kerítéseket húznak, mikor küldtem fotókat az ismerőseimnek innen, az egyikük megjegyezte, hogy itt az emberek a saját börtönükben élnek. Kanadában nem szokás a házakat, az autókat zárni, én a kulcsot mindig a kocsiban hagyom, ne kelljen induláskor keresgélni. Megromlott az emberek közötti viszony, félnek egymástól, de ami a legrosszabb, még a természetet is pusztítják. Kivágják a fákat, és nem gondolnak rá, hogy miből lesz oxigén. Kanadában fent lakom északon, 800 km-re Torontótól, a kertem végében ott húzódik az erdő, a vadállatok, medvék, rókák gyakran egészen a házamig merészkednek, nem tudják, hogy az embertől félniük kellene. Nagyobb az összhang természet és ember között. Itt, Horgoson nem tudok elmenni futni sem, mert úgy érzem nincs elég levegő. Nagy változásokra lenne szükség, hogy ide végleg visszajöjjek. Amiért mégis úgy döntöttem, hogy most hazajövök az a húgom, és itt vannak a szüleim is eltemetve.
