Gondolom, sok más szülőhöz hasonlóan, a fogadkozások időszakát, az életmódváltásét, az újrakezdés vagy az évkezdés idejét nem csupán, avagy elsősorban az óévet az újévvel összekapcsoló időben és térben élem meg. A szeptemberi tanévkezdés nemcsak a diákoknak jelenti a ,,munkaév” kezdetét, a család minden tagja ilyenkor új ritmushoz igazodik.
Nálunk is ez a gyakorlat. A nyári szünidőt követően sokan alkalmazkodunk újra és újra a tanintézmény vezényelte rendszer tempójához, amely a családokban több évtizeden keresztül jelentősen befolyásolja az emberi természetet, szokásokat, igényeket. Minden rendben lesz, mindent rendbe teszünk, rendezzük dolgainkat. Összeszedjük magunkat, bizonyítunk önmagunknak és azoknak, akik fontosak számunkra, hangzik a biztatás, ösztönzés. A jövőbe vetett bizakodás nemcsak szeptember közeledtével, hanem az év utolsó heteiben, napjaiban is sokunkat jellemez. Azok közé tartozom, akiknek az adventi várakozást követően az év utóbbi szakában nem elsősorban a szilveszteri bulira való hangolódással telnek a napjai, inkább számot vet, értékel, visszatekint. Vannak, akik mindezt például a szilveszteri, éjféli koccintások kereszttüzében, csókváltások alkalmával teszik, másoknak hosszúra nyúlt órák alatt megfogalmazott újévi listák jelentenek ,,mankót” az új év kezdetén az újrakezdéshez. Általában az új esztendő beköszönte ugyanis kiváltja belőlünk azt a vágyat is, hogy mi magunk is megújuljunk. Az általunk gondolatban megfogalmazott, akár írásos formában feljegyzett listákra fogadalmak sora kerül fel. Valamelyest több erőt is érzünk magunkban az óvév finisében, az új év küszöbén, mint általában, hogy ténylegesen a tettek mezejére lépjünk és meg is valósítsuk elképzeléseinket. Abban a reményben, hogy jól döntünk és választunk, hogy szerethető újesztendőt töltünk majd el és zárunk, benne elégedettebb önmagunkkal nézve végül szembe.
Az újévi fogadalmak története Kr. e. 153-ra nyúlik vissza, amikor is a január hónap névadója, a római mitológia szerint a kezdet és a vég istene, Janus a naptár elejére került. Az ősi fogadalmak szimbólumaként számon tartott, kétarcú istenségként jegyzett Janus képességei közé tartozott, hogy egy időben tudott visszatekinteni a múltba és látni a jövőbe. Az év utolsó napján a rómaiak úgy hitték, Janus egyik arcával az előző évre tekint vissza, a másikkal pedig a jövőbe néz. Ezen az éjszakán a rómaiak egymásnak szerencsét hozó ajándékokat adtak, sokan közülük ekkor kértek bocsánatot ellenségeiktől. Mi szükséges azonban a ma emberének ahhoz, hogy fogadalmairól ne feledkezzen meg rövid időn belül, miként fogjunk hozzá a tényleges lelki megújuláshoz? Dr. Csernus Imrét faggatva, V. Kulcsár Ildikónak a Nők Lapja 2014. január 1-ei lapszámában megjelentetett alkalmi írásában közölt válaszában a neves pszichiáter többen között arra is kitér: dönthetünk, választhatunk, rajtunk múlik a siker. Tele vagyunk félelemmel, félelmeink adott esetben erősebbek is nálunk. Ha ezt azonban képesek vagyunk megfogalmazni, azzal már komoly lépést teszünk az önismeret felé. Dr. Csernus saját rabságról beszél, másoknak megfelelési vágyról szól, amikor azoktól idéz, akik gyakran használják a kell szót: Le kell fogyni, le kell szokni, mozogni kell… ,, A ,,kell” nem a szabadság jelképe, belőle csak ,,muszáj” születik. Pedig az emberi szabadság nem a muszájról, hanem annak felismeréséről szól, hogy lehetőségeim vannak. Dönthetek, választhatok, rajtam múlik minden. És a következményekkel is magam nézek szembe. A felnőttség legfontosabb kritériuma a felelősségvállalás. Felelős vagyok önmagamért, felelős vagyok az életemért. Ha kitűzünk egy célt, egy változást, akkor nincs megállás addig, amíg nem léptük át a célvonalat. Ha csak próbálkozunk, akkor nem igazán akarjuk elérni a célt, legfeljebb csak önigazolásra van szükségünk, hogy mi azért megpróbáltuk… (…) A fogadalom kevés, de az önmagunk megismerésébe fektetett kemény munka meghozza gyümölcsét. Ha hiszünk benne. ” (Nők Lapja, 2014. január 1., V. Kulcsár Ildikó: Új év = Újrakezdés?, 45.- 46. old.). Elő-előfordul azonban az ember életében, hogy az újrakezdés vágya nemcsak naptári fordulópontokhoz érve merül fel bennünk. Egy-egy nehezebb élethelyzet is kiválthatja a vágy születését, aztán vagy van elég bátorságunk a változást kieszközölni, vagy képtelenek leszünk váltani. Dicséretreméltó cselekedet nem egyszerűen bízni a csoda eljövetelében, hanem képessé válni sorsfordító cselekedetekre: változtatni például étkezési szokásokon, életmódon, magatartásformán… Pozitív irányba terelve ezáltal az életet, esélyt adni jóvoltából többek között gyermekáldásnak, boldog, tartalmasabb párkapcsolatnak, munkahelyi előmenetelnek, hosszabb, minőségibb életnek. Az élet bármely szakaszában, a naptári év bármely időszakában.
