A májusi, nezsényi kiállítás szervezőbizottsága a kiállított tárgyakkal a háttérben
Akkor, amikor az elvándorlás mind tömegesebb méreteket ölt, és amikor ezzel párhuzamosan a családok egyre kevesebb gyermeket vállalnak, különösen felértékelődnek a nagycsaládok, illetve az azokat összekötő, megmozgató egyesületek. Mindez hatványozottan érvényes a szórványban, ahol a magyarság számának csökkenése megállíthatatlannak tűnik. Bánát első nagycsaládos szervezetét, a nagybecskereki Família Nagycsaládos Egyesületet, a nezsényi származású és Nezsénybe visszavágyó Palkovics Mária hozta létre. Mária és legközelebbi hozzátartozói azt mondják: soha nem költöznének külföldre, mert az nem élet.
ÖSSZEFOGJÁK A CSALÁDOKAT
A nagycsaládos egyesület megalapításának elképzelése akkor fogalmazódott meg Máriában, amikor másfél évvel ezelőtt az akkor tizenhét éves Tímea és tizenöt éves Mária mellé a Palkovics családba megérkezett Máté. Ezzel egy időben Máriát és férjét, Sándort, az is egyre inkább elkezdte foglalkoztatni, hogy vidékünkről mind többen vándorolnak külföldre. Így fogalmazódott meg a gondolat, hogy egy egyesület, amely összefogja a családokat, amely felületet biztosít a párbeszédnek, és értékeket továbbít, talán támaszt nyújthat szülőknek, gyerekeknek egyaránt.
Palkovics családi fénykép, balról jobbra: Marika Mátéval, Tímea, Mária és Sándor
– Tudom én azt, hogy nem mi fogjuk maradásra bírni az embereket, mégis úgy érzem, hogy fontos megpróbálnunk segíteni a szórványban élő családoknak. Bízunk benne, hogy egyesületünknek megtartó ereje van, vagy lesz – hiszen egyelőre még nagyon friss a dolog. Az embereket közelebb kell hozni egymáshoz. Napjainkban a családok háttérbe szorulnak, ezen igyekszünk változtatni. A fiatalok általában csak egy gyereket vállalnak, de olyanok is sokan vannak, akik egyáltalán nem vágynak gyerekre. Elveszik a családközpontú felfogás, az emberek más dolgokat tartanak fontosnak, emiatt pedig elidegenednek egymástól, és nem figyelnek a másikra. Az sem mellékes ebben a történetben, hogy véleményem szerint a családok nem élvezik azokat a jogokat, vagy lehetőségeket, amelyeket kellene. Abban, hogy az elképzelés megfogalmazását követően a tettek mezejére léptünk, nagy szerepet játszott a Kárpát-medencei nagycsaládosok egyesülete. Felkerestek bennünket, és elmondták, hogy jó lenne, ha Bánátban is erősödnének a családok, a nagycsaládosok és a hozzájuk kapcsolódó értékek. Tudatosították velünk, hogy szükség van a családok összefogására, és fel kell vállalni a bánáti családok problémáit, illetve segíteni a szórványban megmaradt magyar családoknak kultúránk és anyanyelvünk megőrzésében. Az egyesületet az idén januárban jegyezték be, tizenkét család tagságával. Ezek a családok egytől egyig fontosnak tartják, hogy a múltban megkapaszkodva, szemünk előtt tartva a jövőt, ezen a tájon a jelenben is tovább éljenek a magyar családi hagyományok, és mások is megismerhessék ezeket az értékeket. Egyébként, ami maga Nezsényt és a falusi környezetet általában illeti, azt figyeltük meg, hogy meglehetősen sok a nagycsalád, az „egykézés” inkább a városi környezetre jellemző – taglalta Mária.
Az egyesület szinte az élet minden terén igyekszik segíteni a családokat. Különösen fontos szerepe van a közös programoknak, vagy a gyerekek számára szervezett utazásoknak, anyanyelvápolásnak. Azokat a gyerekeket, akiket szüleik nem tudnak nyaralni küldeni, az egyesület különböző nyári táborokba próbál eljuttatni. Idén egy budapesti utat is sikerült megszervezniük, így februárban tizenöt személy jutott el a magyar fővárosba a Kárpát-medencei családtalálkozóra. Egyebek mellett az Országházát tekintették meg.
Az egyesület másik kiemelésre érdemes, közelmúltbéli rendezvényét anyák napja alkalmából szervezték meg. Felkutatták édesanyáik, nagyanyáik és dédnagyanyáik valamikori használati tárgyait, konyhaeszközeit és kézimunkáit, majd ezeket a helyi anyanyelvápoló csoportban aktív gyerekek rajzaival egyetemben állították ki. Mária megjegyezte: a 172 tárgyat és 30 fényképet bemutató tárlaton múltat és jövőt sikerült egymáshoz közelebb hozni. Ugyanezt a kiállítást júniusban a nagybecskereki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben is megtekinthetik az érdeklődők.
NEM ÉRDEMES MESSZIRE SZALADNI
Persze akármennyire is fontos a család és az ahhoz kötődő, pénzben nem mérhető értékek, az embereknek valamiből mégis meg kell élniük. Faluhelyen sokan továbbra is a mezőgazdaságban látják az egzisztenciát, ez ugyanakkor nem elegendő. Az emberek nemcsak anyagi, hanem egyéb szempontból is a lehetőségek szélesebb tárházára vágynak. Amikor tavaly Máriára és családjára maradt a nagymama öreg háza, megszületett az elképzelés, hogy létrehozhatnának egy tájházat, vagyis falumúzeumot.
Fülöp család, Árpád, ifjabb Árpád, Boglárka és Valéria
– A helyi kultúrkörben már konkrétan elkezdtünk beszélgetni erről a lehetőségről. Jó lenne, mert például ha a helyiek magyarországi ismerősei Nezsénybe vagy a környékre utaznak, lenne mit megmutatnunk. A kultúrát az idegenforgalommal ötvöznénk, kicsit Székelykeve mintájára. Ilyen módon sok mindenkit és mindent összefoghatnánk: a kultúrkört, a nagycsaládosokat, vagyis az összes emberi erőforrást. Tennünk kell valamit azért, hogy szebb legyen a jövőnk. Ha a jóisten éppen itt tett le bennünket, akkor nem szabad csak úgy elmennünk, vagy tétlenül várnunk a jobb napokra, mert jó itt élni. Az ember akkor boldog és nyugodt, ha körülveszi a családja. Ha a Nyugatra vándorolnak az emberek, ott senkijük nem lesz. Sokakat ismerek, akik külföldön próbáltak szerencsét, ám végül visszajöttek. A legtöbben építkezéseken kaptak állást, és azt mondták, hogy nagyon nehéz volt a munka. Az elszállásolásra is panaszkodtak, de olyanok is voltak, akiket megloptak, vagy nem fizettek ki – fogalmazott Mária.
Mária öccse, Fülöp Árpád, és felesége, Valéria, szintén nem tekintenek lehetőségként a kivándorlásra. Bár a két kisgyermeket, Árpádot és Boglárkát, nevelő, földműveléssel és tejtermeléssel foglalkozó családnak nem egyszerű az élete, azt mondják, jövőjüket nem külföldön képzelik el.
Reménykedni és próbálkozni kell, nem pedig messzire szaladni – jegyezte meg Árpád, a szentmihályi származású Valéria pedig hozzátette: „Eszembe sem jut a kivándorlás, ott senkink nem lenne, sem a család, sem a barátok, az nem élet.”
– A férjem korábban még mondogatta, hogy mi lenne, ha kimennénk külföldre, én azonban közöltem vele, hogy nem megyek sehová. Akármennyire is nehéz az élet, mégis jobb itt, mint valahol külföldön. Beszéltem már olyanokkal, akik Svájcban dolgoznak. Igaz, sok pénzt keresnek, de azért reggeltől estig kell dolgozniuk, szinte egyáltalán nem látják egymást, a gyerekeket. Nekem az nem élet, hiába több a pénz. Szerintem nagyon sokan így gondolkodnak, de ez az állam szinte zavar bennünket – mondta Valéria.
Árpád szerint az itteni emberek olykor túloznak is. Sokan vannak, akik csak panaszkodnak, de mégis megélnek abból a kis munkából, amit elvégeznek, véli Árpád.
– Mi lenne, ha komolyabban próbálnának meg dolgozni!? Persze ha a külföldön dolgozók hazajönnek a pénzükkel, akkor itt szinte kisistennek számítanak, ott, külföldön, viszont nem egyszerű az életük, mert az a pénz ott kevesebbet ér – fejtette ki Árpád.
