Jó ára lesz a búzának, csak várni kell rá, biztatja az agrártárca első embere a termelőket. Bezzeg a világpiacon nem kell várni egy pillanatig sem, mert ott már most átlépte a 200 eurós tonnánkénti árat. Ez pedig azt jelenti, hogy átszámítva a kilónkénti ár valahol 24 dinár körül „tapogatózik”.
Fotó: Molnár Edvárd
Csakhogy Szerbiában máshogy alakulnak a dolgok, mert bizony itt nincsenek gazdasági törvényszerűségek, piaci szabályok – különösen akkor, ha a „felsőbb, állami érdek” megköveteli, hogy a búza éveken, évtizedeken keresztül szociális kategória maradjon. Ezért vannak a szemeteskukák tele kenyérrel, ezért lehet másnapos kenyeret venni a pékségekben – zsákszámra, 150 dinárért... Elgondolkodtató, mi lenne, mondjuk, ha a miniszter asszonynak valaki azt mondaná, hogy persze, megkapja az odaadó, teli megpróbáltatásokkal járó munkájáért a fizetést, csak legyen türelmes néhány hónapig, fél vagy akár egy teljes évig. És találja fel magát ez idő alatt, biztosítsa valahogy családja egzisztenciáját. Merthogy a termelőnek is szüksége volna a pénzre, most, mindjárt, mert be kell fektetnie az új termelésbe, meg lehet, hogy ő is szeretne pihenni, mondjuk, ugyanott, ahol a „nagyok”, a görög tengerparton – akciós áron...
Rosszul teljesített az idén a propagandagépezet, a statisztika és az összes szekértoló intézmény. Pedig együttes erővel majdnem sikerült nekik meggyőzniük a gazdát, a közvéleményt, hogy a búza nem kell senkinek, hogy sok van belőle, hogy magasak az átmeneti tartalékok, hogy a világpiacon nehezen lehet eladni... és ki tudja még, mi mindent nem találtak ki, csakhogy potom áron megkaparinthassák az idei termést. Fantasztikus méretekig fölfejlesztették, tudományos alapokra helyezték a mellébeszélést, csinovnyikok egész hada három váltásban dolgozott azon, hogyan lehetne megfúrni a gazda zsebét.
A világpiac elrontotta a számításaikat. Akkor, amikor nálunk már előkészítették a terepet a kilónkénti 16,5 dináros felvásárlási árnak – és a gazdák meg a gazdaszervezetek is ezt „csont nélkül” elfogadták –, jött a meglepetés. Június utolsó és július első hetében – a világ legnagyobb árutőzsdéin csaknem 20 százalékot drágult a búza. Igaz, nálunk is felfelé kezdett kúszni az ár, a múlt héten 7-8 százalékkal drágult, de még így is messze elmarad a legnagyobb külföldi tőzsdéken jegyzett ár mögött... Újabban a 21 dináros árról beszél az agrártárca, meg a szakma, meg egyetemi tanárok. Ez megint csak kevesebb a világpiaci árnál! És mi az, hogy valaki(k) csak úgy hasracsapás-szerűen „megálmodják” a felvásárlási árat? Jusson eszünkbe, tavaly ugyanez történt a szójababbal. Az aratás előtt két hónappal egyszerre „kikerekedett” a 38 dináros felvásárlási ár. A termelők csak mosolyogtak az ilyen átlátszó trükkön, mert akkor a szójababot 55–57 dináros áron forgalmazták. És mi lett a vége? Bizony a szóját 38 dináros áron fizették ki az aratás után annak, aki azonnal fel kívánta venni a pénzét... Nyílt titok, Szerbia a monopolok országa, annak a 3-4 nagy exportőrnek a szava a mérvadó, akik „ráültek” az országra, a gazdatársadalomra, mindenre, és annyit fizetnek, amennyit akarnak. És még jó, ha egyáltalán fizetnek...
A búza ára körüli huzavona ismételten rámutatott arra, hogy a gazdákra, a „kicsikre” egyszerűen nincs szükség. Az okosok azt mondják, 110 000 kis búzatermelő van az országban. Megosztották őket, lekenyerezett gazdaszervezeteik hallgatnak, az egész gazdatársadalomban annyi erő sincs, hogy tiltakozzon. Volt ugyan egy próbálkozás, az múlt héten a szerémségi termelők kilátásba helyezték az ottani határátkelőhelyek zárlatát, de nagyon gyorsan lemondtak szándékukról. Jobbnak látták, hogy a hűvösből kísérjék figyelemmel a fejleményeket, mintsem hogy a forró aszfalton grilleztessék magukat, napokon, heteken keresztül... Hej, pedig egykor csak fenyegetőzni kellett az útlezárásokkal, máris ugrott a búza ára.
Való igaz, a búza, azaz a termés kifizetése komoly gondot okozott mindig az államnak, mert a termelők a kapott dinárokkal azonnal szaladtak a váltóirodákba, aztán hazavitték a szalmazsákokba a devizát, ezzel pedig gyöngítették a hazai valutát. Mindez a múlté. Új rendszert eszeltek ki. Most már nem fizetnek mindjárt az átadás után a gabonáért. Aki rögtön akar pénzt látni, az várjon, és elégedjen meg az alacsonynál alacsonyabb árral. A rendszer jól bevált, alkalmazzák is, nemcsak a búzára, hanem minden átadott termésre. A pénzes kufárkodók jól tudják, a gazdának előbb-utóbb el kell adnia a termést, most már az sem segít rajtuk, ha tárolják, hiába várnak fél évet vagy egy évet is, hogy valamelyeset felfelé mozdulnak majd az árak. Ezért van az, hogy az egyik termelő azt találta mondani: önkéntes beszolgáltatás ez, rá van kényszerülve a földműves!
