Szilágyi

Szilágyit 1899-ben telepítették. Százötven földműves család kapott itt házat és földet hosszú lejáratú kölcsönre. A település Szilágyi Dezső egykori igazságügy-miniszterről kapta a nevét, előtte Apatin-Újtelep néven jegyezték. 1906 óta temploma is van a falunak. Tíz évvel ezelőtt ezernégyszáz, ma azonban alig kilencszáz lakosa van a településnek. Szilágyi augusztus 23-án üli a falu ünnepét, a búcsút: szentmisével, felvonulással, kenyér- és gyümölcsáldással.

Azon a szombaton, amikor a faluban jártunk, a rekkenő hőség elől mindenki a négy fal közé menekült. Az utcán csak néhány embert látni, a boltba sietve, és azt a néhány munkást, akik az iskola előtt jelzőlámpát szerelnek. Az az iskola előtt, ahol szeptembertől már nem indul ötödik osztály. Az egyetlen gyermek, aki most indulna felsőbe, már Bácskertesre kell, hogy utazzon.

CSAK FOGYUNK ÉS FOGYUNK

Rašeta Željko, a helyi közösség titkára azzal kezdi beszélgetésünket, hogy ugyan a három évvel ezelőtti népszámlálás adatai szerint több mint ezerszázan laknak a faluban, ez a szám mára biztosan kilencszáz alá csökkent.

– Az elvándorlás pedig csak folytatódik. Arról nem beszélve, hogy az idén 18-an haltak meg, és csak három újszülött volt. Jelenleg a falu 42 százaléka magyar, ugyanennyi a szerb, s a többiek romák, sokácok, németek. A helyi közösség tanácsának 11 tagja van, hat különböző pártból, de teljes egyetértésben dolgozunk, mindannyian a faluért – mondta a helyi közösség titkára.

A faluban a nemzetek közötti viszonyok nagyon jók. A sors így hozta, muszáj együtt élnünk, s rájöttünk, hogy egymás nélkül nem boldogulunk – teszi hozzá. Az egyetlen gond, hogy a vállalatainkat tönkretették, a fiataljaink pedig külföldre menekülnek, tekintet nélkül nemzetiségükre. Mindannyian ugyanazt a kenyeret esszük. Ha ez így folytatódik, innen mindenki elmegy.

A magyar államnak is segítséget kellene nyújtania, mert én kívülállóként úgy látom, hogy egyes magyarokkal az anyaország óvó anyaként, másokkal pedig mostohaként bánik. Így a Nyugat-Bácskában élőkkel is. Azt gondolom, hogy kezdeményezni kellene a helyi politikusoknak, hogy valamilyen közös beruházásokkal próbálják megmenteni a helyzetet. Mert ez van Bácskertesen, Gomboson, Doroszlón is. Muszáj lépni, mert visszafordíthatatlan lesz a helyzet – mondja aggódva Rašeta Željko.

MUNKAHELYEKET KELL TEREMTENI!

– A kommunális infrastruktúra fejlesztésén dolgozunk, és ezzel párhuzamosan folyamatosan azon, hogy valahogy elejét vegyük az elvándorlásnak. Ezt pedig csakis akkor tudjuk elérni, ha egzisztenciát teremtünk az embereknek. Testvérfalunk Nagybaracska. Velük együtt próbálunk valamilyen európai uniós pályázaton részt venni. Év végéig szeretnénk találni egy horvátországi települést, és közösen valósítanánk meg projektumokat. A mezőgazdászainkat oktatni szeretnénk. Már megalakult a helyi egyesületük, felhívtuk a figyelmüket arra, mennyire fontos, hogy összefogjanak, és a búza átadásakor már meg is mutatkozott, hogy ez mennyire hasznos – magyarázza, majd kiemeli, hogy a falusi turizmus fejlesztésében is nagy potenciált lát, hiszen ez a terület teljesen kihasználatlan. Ott van a közelben a Junaković fürdő, amiből wellnessközpont épül, van vadászegyesületük, a közelben a Kopácsi rét, a Duna, van halastó.

IPAR, GAZDASÁG

A lakosság nagy része mezőgazdasággal foglalkozik. A legtöbben zöldségféléket termesztenek, vannak marhatenyésztők, tehenészfarmok és disznófarmok. Emellett van két csirkefarm is, valamint halastavak. – Szilágyi helyi közösségnek vannak legelői, amelyeket kiad használatra, illetve kiadtunk egy hatvanhektáros területet a Biofish nevű cégnek egy halastó létrehozására, s az ebből származó bevételt mind a dűlőutak rendezésére fordítjuk – ismerteti a helyzetet a helyi közösség titkára.

Ami a gazdaságot, ipart illeti, a mezőgazdasági szövetkezet mellett van egy 550 hektáron elterülő halastó a faluban. Ezenkívül két magánhalastó is van a sporthorgászok részére. Három vállalkozó is van a faluban, egy raklapkészítő üzem, növényi kivonatokat készítő üzem is működik, valamint egy magántejgyár, amely megmenti a helyi tejtermelőket, a környékbeli falvakból is vásárolják a tejet, és mindig rendszeres a kifizetés. Ezenfelül néhány kereskedés és vendéglátóipari egység működik. Az év végéig megkezdődik a harmadik halastó kiépítése.

INFRASTRUKTÚRA

Vízvezeték van az egész faluban, Apatinból jön, amely köztudottan a legjobb minőségű ivóvízzel rendelkezik az országban. Gázvezeték is keresztülmegy a falun, nagyon kevesen csatlakoztak rá azonban, elsősorban az anyagiak miatt. Kész projektuma van a helyi közösségnek a szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítésére, ehhez azonban külső támogatás kell, százmillió dinár nagyságrendű beruházásról van ugyanis szó. Kész projektuma van a ki nem aszfaltozott utcák betonozására is, mintegy két kilométernyi útról van szó, 53 millió dinár értékű a beruházás.

Évek óta rendezik a gyalogjárdákat is, minden évben egy- és kétmillió dinárt szánnak erre, jelenleg is folynak a munkálatok. Emellett kiépítettek egy parkolót az iskola előtt, a temetőnél, zajlik egy jelzőlámpa kihelyezése az iskolánál, egy gyalogátkelő kiépítésével. Ennek felét a tartomány, felét pedig a község állja. Folyamatosan rendezik a zöldfelületet, az ivóvízhálózatot is. A helyi közösségben mindössze három alkalmazott van, nincs is lehetőség további ember alkalmazására, ami nagy gond, mert így magáncéget kell alkalmazniuk ezeknek a munkáknak az elvégzésére, ami sokkal nagyobb kiadás.

– Ami a kommunális problémákat illeti, kiváló együttműködés alakult ki a mezőgazdasági szövetkezettel, ezt az együttműködést megelőzően ugyanis nem tisztították a falu utcáit a téli időszakban, most pedig ők ezt elvégzik traktoraikkal, és minden út járható, amikor nagyobb havazás van. Folyik a temető rendezése is. Az idén még tervben van az autóbusz-állomások kiépítése, mert esőben, hóban fedetlen állomásokon várják a buszt a gyerekek, a munkások. Bízom abban is, hogy megindul a kanálisok tisztítása is, mert az itteni föld nem issza be a nagy mennyiségű vizet, a házak többsége pedig régi építésű, a víz ellepi az udvarokat, vizesek a házak. Három kilométernyi kanális van, amelyet közösen a Vajdaság Vizeivel megoldunk, a központi kanálisok tisztítása kapcsán – mesél a tervekről Rašeta Željko.

OKTATÁS

Eddig az iskola nyolcosztályos volt. A tavalyi évben 95 tanulója volt, 25 magyar nyelven, 70 szerb nyelven tanult. Magyar nyelven ketten, szerb nyelven pedig tízen kezdik az első osztályt szeptembertől. Az óvodába harmincan jártak, kilenc magyar, huszonegy szerb lurkó.

– Mindez annak a következménye, hogy a magyar útlevéllel egyre többen elmennek. Ahogy a fiatalok elmennek, úgy fogynak a gyerekek. De nemcsak a magyarok, hanem a szerbek is fogynak. Azok a menekültek, akik idetelepültek, horvát útlevéllel rendelkeznek. Néhány éven belül ők is el fognak menni, akárcsak a magyarok, ami érthető, és én nagyon félek, hogy nagyon öreg falu leszünk rövid időn belül. Az egyetlen megoldás pedig, amiről már fentebb beszéltem, a munkahelyek teremtése – mondja a helyi közösség titkára.

AZ EGYHÁZ

Orcsik Károly atya tíz éve van a faluban, tanulmányai befejeztével Szilágyira került. Tőle megtudjuk, hogy mindennap van szentmise, a hétköznapi miséken kevesebben, de hétvégén nyolcvanan, kilencvenen is vannak. A közösség húsz százaléka ott van, ami jó aránynak számít, teszi hozzá. Kérdésünkre elmondja, hogy sajnos tény, hogy legfeljebb 4 gyermeket keresztel évente, miközben tavaly tíz temetés volt, az idén pedig sajnos a tizenhatodiknál járnak. Kiemeli azonban, van egy húsz főből álló fiatal társaság, amelyre mindig mindenben lehet számítani. Emellett a Keresztény Értelmiségi Kör is nagyon tevékeny.

– Próbáltuk megmenteni az iskolát. Megvettünk egy házat, ahol a szegény sorsú gyerekek lakhattak volna, szülői beleegyezéssel. Ellátást kaptak volna, és itt járhattak volna iskolába. Majdnem teljesen fel is újítottuk, de a fenntartásához nem kaptunk támogatást. Nem volt erre politikai akarat, így most a ház üresen áll, két év múlva pedig már nem lesz felső osztályos oktatás a faluban – mondja Orcsik Károly atya.

MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

A József Attila Művelődési Egyesület 1948. március 15-ét tartja a megalapítás dátumának. Surján Csaba kevesebb mint egy éve vette át az egyesület vezetését, amikor az akkori elnök váratlanul lemondott.

– Húsz éve vagyok az egyesület vezetőségének tagja. Ez az én falum, itt jártam iskolába, óvodába. Sajnos azonban egy süllyedő hajót vettem át, ennek ellenére minden tőlem telhetőt megteszek, de minden hónap nehezebb és nehezebb. Kialakult egy csapat, szervezett volt, és most valahogy minden szétesett – mondja szomorúan az elnök.

A József Attila Művelődési Egyesületnek két legaktívabb szakcsoportja a menyecske- és a férfikórus, a legnépszerűbb program pedig a tél elején szokásos Vidám est, amely az elnök elmondása szerint a falu 75 százalékát megmozgatja. A nézőtér tele van, a színpadon azonban egyre kevesebben vannak, teszi hozzá szomorúan, s azt mondja, azelőtt nem fértek el az egyesület hatalmas öltözőjében, ma viszont már nincs szükség akkora területre a fellépéshez való előkészületekben.

– Jobban szeretném, ha a színpadon nem férnének el a gyerekek és a felnőttek, a szereplők. Eljönnek, megtapsolnak, de évről évre kevesebben vagyunk. Nincs utánpótlás, nincs gyerek. A vegyes családokban sok gyerek van, aki érti a magyart a nagyszülők által, de sajnos nem aktívak, nem jönnek az egyesületbe, már nem is nagyon beszélnek magyarul. Vannak mulasztások, a nagyszülők, a szülők részéről. Mindenki úgy gondolja, hogy nem az ő dolga lenne a hagyományápolás.

A színjátszókat nagyon meg tudnám dicsérni, számos díjat elnyertünk. Szerencsére fűtés van, csak legyen kinek. Az idén az Indul a bakterházat szeretnék színpadra állítani. Van fúvószenekarunk és egy rockzenekarunk is, a Forgotten 16.

Tánccsoport csaknem nyolc éve nincs, mert nincs koreográfus, anyagi lehetőség pedig nincs, hogy valaki utazzon a faluba oktatni.

A helyi közösség támogat bennünket, áramra, tűzrevalóra futja. Karbantartjuk az épületet, mert ha elhanyagoljuk, akkor egyszerre nagy pénz kellene, ami nincs. Kevés pénzt minden évben ráfordítunk. A tető jó állapotban van, az idén szeretnénk bemeszelni a bejáratot, a homlokzatot helyrehozni.