Képmutatásnak tartom a szerb kormány nemrégiben megkezdett látványos akcióját, ahogyan látszólag pártfogásába vette a nyugat-balkáni útvonalon közlekedő, Szerbián is áthaladó menekülőket. Nem teszek különbséget a háború borzalmai elől menekülők vagy a nyomor és kilátástalanság elől menekülők között.
Megérkezett a vonat Preševóból (Fotó: Molnár Edvárd)
Mindkettő előtt értetlenül állok. Legfőképpen azért, mert nem értem, hogyan lehet az, hogy hatalmas tömegek egyszerre indultak meg Afganisztánból, Pakisztánból, Szíriából (Szíriában négy éve folyik a háború!)... Mi történt, mi történhetett, ami ennyi embert egyszerre útnak indított. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy az év elején Koszovóból szinte egyik napról a másikra hatalmas tömeg indult meg Nyugat felé. Aztán egyszer csak félbe szakadt a nagy menetelés. Azóta sem lett jobb a helyzet Koszovóban, mégsem szólnak a hírek az ő menekülésükről. Megszűnt, eltűnt. Nem gyanús ez egy kicsit?
A szerb kormány viszonyulása az illegális bevándorlók iránt 2010-től egészen idén nyárig ugyancsak kifogásolható volt. A szabadkai téglagyár mögött az elmúlt négy évben és még most is, a szabad ég alatt tanyáztak az emberek, senki sem gondoskodott róluk, sőt a bevándorlók elmondása szerint a rendőrség gyakran zaklatta őket, pénzt követeltek tőlük, felgyújtották a szeméttelepen talált kacatokból épített sátraikat. A baptista tiszteleteseket, Nyúl Zoltánt és Varga Tibort pedig kihallgatták. A hatóság számon kérte tőlük, miért visznek élelmet meg ruhát a rászorulóknak. Nem engedélyezték a humanitárius tevékenységüket, de nem is akadályozták meg. Varga Tibor, aki egyébként a Kelet-európai Misszió szerbiai képviselője is, máig kijár a téglagyárhoz és továbbra is segít az ide érkezőknek. Nemcsak élelmet, ruhát és tisztálkodási szereket oszt, hanem egész délelőttöket velük tölt, meghallgatja őket. Ő igazán segít a bajba jutottakon. Mert Szabadkán a téglagyár környékén, valami okból kifolyólag, a legelesettebbek gyűlnek össze.
Varga Tibor és Omár (Fotó: Diósi Árpád)
A szerb kormány most azzal dicsekszik, hogy európai szintű ellátást kapnak a menekültek a magyarkanizsai táborban, és Szerbia egyetlen migránst sem különböztet meg. Vulin miniszter szerint szó sem lehet arról, hogy a magyarkanizsai vagy a szabadkai diákok külön autóbuszokkal utazzanak. Azokat, akik azt mondják, hogy igenis féltik gyermekeiket és külön autóbuszt követelnek a diákoknak, rasszistának nyilvánítják a sajtóban is meg a közösségi oldalakon is. Feltételezem, csak nagyon kevesen utaztak mostanság a Szabadka és Magyarkanizsa között közlekedő buszon, hogy lássák, a szülők miről beszélnek. Mint ahogyan azt is csak feltételezem, hogy a nagy jogvédők közül nagyon kevesen vannak, akik egyszer is kimentek az elmúlt négy évben Szabadkán a téglagyárhoz, hogy ruhát, takarót, cipőt vagy élelmet vigyenek nekik. Hiteltelennek tartom a nagy lármázást is a menekültek emberi jogainak védelme kapcsán. Volt, és van is mindenkinek lehetősége segíteni, tapasztalatom szerint (négy éve járok ki a téglagyárhoz) nagyon kevesen segítettek rajtuk.
A szerb kormány emberbarát viszonyulását azért tartom hamisnak, mert mégiscsak az a szándék húzódik meg a nagy szólamok mögött, hogy menjenek csak minél előbb ki az országból. Ezt szolgálják a Preševóból egyenesen Szabadkára indított külön vonatok, amelyek nem a vasútállomáson teszik ki utasaikat, hanem a peremvárosi megállóban, ezt szolgálja az esetenként napi 72 autóbusz indítása Belgrádból Magyarkanizsára meg Szabadkára. Újabban Horgoson sem a faluközpontjában szállítják le a jövevényeket, hanem kiviszik őket a falu szélére, ahonnan csupán két kilométert kell gyalogolniuk, hogy elérjék a NATO-drótot. Teszik ezt a rendőrség szeme láttára. Senki sem tartóztatja fel őket, sőt a rendőrök győzögetik a megszeppent határsértőket, csak menjenek, nem lesz bántódásuk.
Szomorú történetekkel, sorsokkal találkoztam. Azonban négy év után nem lehet nem látni, hogy itt feltételezhetően szervezett bevándorlásról van szó. Láttam, amint Magyarkanizsáról, a város központjából, a vezetőjük intésére indult meg vagy 100 ember gyalog a magyar határ felé. Azt is láttam, hogy Szabadkán a városi autóbuszon egy személy vesz 20‒25 menetjegyet, ugyanezt tapasztaltam Szabadkán az autóbusz-állomáson a Horgos felé tartó buszon is. Csoportokba szerveződve mennek, vezetőkkel. Hogy ezek a vezetők embercsempészek vagy más feladatuk van, nem tudom, mert egyetlen egy migráns sem hajlandó szóba állni az újságírókkal, ha erről kérdezik.
Tojást és péksütemény kaptak a menekültek Varga Tibor csapatától (Fotó: Molnár Edvárd)
Sokan feltették már a kérdést, vajon miért nem mennek az iszlám országokba, Katarba, Ománba, Bahreinbe, Kuvaitba, Szaúd-Arábiába vagy az Egyesült Arab Emírségekbe az Európa felé tartó migránsok. Ezek a világ leggazdagabb országai. Katarban a világon a legnagyobb az egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem: száznegyvenháromezer dollár. Bruneiben hetvenhétezer, Kuvaitban pedig hetvenegyezer dollár. Európában Svédországban meg Németországban viszont negyvenötezer dollár az egy főre eső GDP.
Hogyan fordulhat elő, hogy mi, akik itt élünk és teljesen más kultúrájú országok vagyunk, ha azt mondjuk, aggódunk a kontinens jövőjéért, a várhatóan többmilliós tömeg betelepülése okozta nemzeti összetétel megváltozása és az iszlám vallás térhódítása miatt, akkor rasszisták vagyunk, az iszlám világ gazdag országai előkelően hallgathatnak, őket nem bírálja senki. A legnagyobb népvándorlás közben a világpolitika irányítói közül senki sem szólítja fel a felsorolt országokat, hogy fogadják be a bajba jutottakat. Hogy van az, hogy az európai emberektől elvárják a szolidaritást, a gazdag arab országoktól meg nem? Miért? Katar lakosságának 77 százaléka muszlim, Kuvaitnak 90, az Egyesült Arab Emírségeknek szintén 77 százaléka. Brunei Szultanátusban a hivatalos vallás az iszlám, csakúgy, mint a Bahreini Királyságban,ahol a lakosság 85 százaléka iszlám vallású. Ezekben az országokban most is sok a bevándorló, vannak közöttük olyanok, amelyek lakosságának elenyésző része őslakos.
Szabadkán a téglagyár mögötti erdőben (Fotó: Molnár Edvárd)
Egyes elemzők szerint Európa meggyengítése, lakossága nemzeti összetételének megváltoztatása a szervezett népvándorlás célja, nem pusztán a menedékkérés. Ha tényleg a bajba jutott embereken kell segíteni, akkor miért nem szólal meg az ENSZ ebben a kérdésben, miért nem mondják az európai politikusok, hogy arab földön maradjanak, akik segítségre szorulnak, ott is van békés, gazdag ország? Vagy azok is félnek, mint ahogyan mi valamennyien, nehogy lerasszistázzák őket?
Úgy látom, európai szinten is képmutatás folyik: a nagy emberbarát nyugati társadalmakban lezárják előttük a Csalagutat, a vonatokról leszedik őket, Ausztriában a szabad ég alatt altatják az embereket a menekülttáborokban, s közben a politikusok nem merik kimondani, hogy Európa számára kockázatot jelent a több millió közel-keleti illegális bevándorló.
Az európai vezetők mintha félnének a kérdés megoldásától. Pedig újkori történelmünk legnagyobb népvándorlásával nagyon hamar szembe kell majd nézni, a történések rákényszerítik majd a világpolitika irányítóit, hogy döntsenek, megoldást találjanak: vagy elhelyezik őket egyik- másik országban vagy globális megállapodás születik, hogy ott kell életfeltételeket teremteni az embereknek, ahol az otthonuk van.
Az arab tavaszon fegyvert adtak a kezekbe, most jött el az arab ősz, amikor kenyér kellene a kézbe, s azt nem itt kellene sem követelni sem osztani.
