A gyűjtőszenvedély kiveszik értékválsággal küzdő világunkból

Negyvenöt éves a szabadkai Gyűjtők Egyesülete. Az ország egyik legaktívabb szervezetéről van szó. Évente két összejövetelt tartanak: van tavaszi meg őszi börzéjük, ami a belgrádi után Szerbia legnagyobb ilyen jellegű megmozdulása, és lévén, hogy nemzetközi találkozót szerveznek, a régióban is jegyzik a szabadkai gyűjtők börzéjét. A múlt hét végén tartották meg az őszi kiállításukat, amelyen a hazai számos kiállító mellett érkeztek gyűjtők Magyarországról, Romániából, Horvátországból, Ukrajnából és Szlovákiából.

A Népkör Magyar Művelődési Központ termeiben megrendezett börzén 80 kiállító kincseit láthatták az érdeklődők. Ki gondolná, hogy ilyen nagy a zsongás egy ilyen eseményen?! Az emberek sétálnak, alaposan szemügyre vesznek egy-egy darabot és beszélgetnek. A gyűjtők készségesen válaszolnak. Minden egyes darabnak története van. És a tulajdonosa legtöbb esetben tud mindent a kérdéses tárgyról, pénzről bélyegről. Az igazi gyűjtők ugyanis felkészültek.

Gerlovics Szilveszter, a szabadkai Gyűjtők Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy az 1970-ben megalakult egyesület rendkívül aktív. Minden szombaton a Szabadegyetemen találkoznak, s ez azt jelenti, hogy az információkat átadják egymásnak, esetleg beszámolnak róla, kinek milyen kincset sikerült megszereznie. Az egyesület évente két börzét szervez: márciusban a tavaszit, az év utolsó harmadában pedig az őszit.

– A kiállítóink 40 százaléka numizmatikus. Ennek egyfelől az az oka, hogy a gyűjteményük könnyen mozgatható, másrészt pedig talán ők a legszervezettebbek. Természetesen sok értékes kincs van a szabadkai kiállításon is, nem véletlen, hogy csak a börzénk hírére ide utaznak Zomborból, Újvidékről vagy Belgrádból az érdeklődők.

Kereskedés is folyik, természetesen nem olyan mértékű, mint egy nyugat-európai kiállításon, ahol több tízezer euró cserél gazdát, hanem néhány ezer euróról van szó. Az asztalokon azonban ezeket a drága dolgokat nem látni, általában a több ezer eurós tárgyakat előzetes egyeztetés és személyes megbeszélést követően adják-veszik. Persze azért vannak itt több száz eurót érő órák, régi könyvek, kisnyomtatványok, plakátok, képeslapok, bélyegek, nemes fémből készült tárgyak – mondta az egyesület elnöke.

Petar Abramović futballjelvényeket gyűjt. 30 évig a volt Jugoszlávia egész területéről igyekezett begyűjteni mindent, amit fellelt. Húsz évvel ezelőtt azonban belátta, hogy a kollekciója soha sem lesz teljes, éppen ezért most már csak a vajdasági, háború előtti, és a második világháború utáni jelvényeket gyűjti. 1300 darab büszke tulajdonosa, amelyek közül 500-at a háború előtt gyártottak, ezek a legértékesebbek.

– Nagy fájdalmam, hogy lassan kivesznek a gyűjtők. Nézzen körül, alig akad 60 évnél fiatalabb akár kiállító, akár látogató. De nem csoda, hiszen a gyűjtés a polgári réteg szórakozása. Nálunk pedig eltűnt a polgári réteg. Ma már az emberek kenyérharcot folytatnak, s nem futja nekik másra sem energiából sem pénzből, mint a puszta megélhetésre. Pedig nagyon fontos dolgokat tanulhatna meg a gyermek, ha gyűjtene valamit. Először is a gyűjtők felkészültek, történelmi, kultúrtörténeti tudás nélkül nem lehet senki sem gyűjtő, mert nem tudja, hogy mi van a birtokában. Nekem meggyőződésem, hogy a gyűjtés, akár a sport, személyiségformáló is.

Ön el tudja képzelni, hogy egy gyűjtő otthon szétdobálja a piszkos zoknijait, hogy a munkájával kapcsolatos papírok szanaszét heverjenek az íróasztalán? Ilyen nincs. A gyűjtők pedáns emberek. Szeretik a rendet és rendszerben gondolkodnak. Én azt gondolom, hogy ha gyufásdobozokat vagy szalvétákat gyűjt is a gyerek, már annak is haszna van. De sajnos ebben a világban, amikor nap mint nap ömlik a televízióból a valóságshow, amikor fogyasztásra biztatnak bennünket minden másodpercben, meg arra, hogy amit eddig használtuk, dobjuk el, semminek nincs értéke, le kell mindent cserélni… nos, egy ilyen miliőben nagyon nehéz a gyűjtőszenvedélyt ápolni – mondta a zombori gyűjtő, aki nemcsak kollekciójára büszke, hanem arra is, hogy ő írta meg az egész volt Jugoszlávia térségében az első katalógust a futballjelvényekről.

Tihomir Tikvicki szabadkai gyűjtő asztalán van minden: mechanikus hajvágó gép, csontnyelű borotva, szódásüvegek, köztük a ritkaságszámba menő félliteresek, vadászkürt, porcelán csecsebecsék, rézmozsár, harminc évvel ezelőtti játékok, és ki tudja még mi nem. Azt meséli, hogy amikor 1991-ben munka nélkül maradt, akkor kezdett el foglalkozni a régiségekkel.

– Én vagyok az, aki letakarítja a padlásokat – mondja huncut mosollyal. Rákérdezek, hogy vannak-e még kincseket rejtő padlások? Azt válaszolja, hogy ő még tud ilyeneket. Neki már híre van, s ha valaki pénzzé akarja tenni a régiségeit, akkor szólnak neki. Otthon 30 parasztszekere van. Felvásárolja őket, megjavítja, átfesti és kiszolgálja azt a divatot, hogy a kertes házakban muskátlikkal megrakva állnak ezek a régi darabok. Tragacsokat is javít és ugyanilyen célból értékesíti.

Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e ebből élni, mosolyogva csak annyit válaszol: éldegélni inkább semmint élni. De azért a régiségek között jó lenni.

Elmondta még, hogy sajnos évek óta rengeteg régiséget kivisznek külföldre. Ez nem jó, sokkal jobb lenne, ha itt maradna és a mi lakásainkat díszítenék ezek a tárgyak.

Sok gyűjtőt megszólítottunk, de amikor kiderült, hogy beszélgetni szeretnénk, valamennyien elzárkóztak, voltak, akik megtiltották, hogy lefényképezzük nemcsak őket, de a portékájukat is. Azt mondták, félnek a betörőktől. A gyűjtők nem dicsekednek.