Sokan úgy fogalmaznak, hogy Kovács Ákos kijelentése felrobbantotta az internetet. A neves énekes a magyarországi Echo Televízió ArcKép című műsorában a következőket mondta:
„A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem.
– Nem az a dolguk?
– Nem az a dolguk.
– Mi a dolguk a nőknek?
– Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy, mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.”
Ezek a mondatok váltották ki a kommentárözönt. Először a nők kérték ki maguknak, hogy nem szülőgépek, majd az ellentábor válaszolt, miszerint a társadalom rossz irányba halad, hiszen tele van egyedül élő nőkkel, akik hervadoznak otthon, este leisszák magukat, és folyton a sorsot vádolják, hogy nekik nem jött össze a párkapcsolat, másnap pedig kibírhatatlan vezetőként vegzálják munkatársaikat.
A szegedi Ákos-rajongók azonnal csoportot indítottak a közösségi oldalon, és arra biztatták a rajongókat, hogy aki vett jegyet a csütörtök esti Ákos-koncertre, az adja vissza azt. Rengeteg mém született, igazi hadjárat indult a négygyermekes családapa ellen, akinek a felesége a sajtó szerint valóban a női princípium szerint él, mert mint mondta, így tudja férjének megteremteni a biztos családi hátteret.
Nemcsak a nők lázadtak fel, de a férfiak is elmondták, hogy nekik nem kell olyan nő, aki egész nap mos, főz takarít, agya nincs, csak potyogtatja a gyerekeket. Az ilyen feleség mellett óhatatlanul kalandokra vágyik a férj.
Ákos kijelentését egy nappal korábban megelőzte Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének a Fidesz kongresszusán elmondott beszédének egy része, amely szintén nagy vihart kavart.
Kövér László a sajtóinformációk szerint a következőket mondta:
„Nem akarjuk a Soros-félék nyitott társadalmát... nem akarjuk a genderőrületet..., és azt sem, hogy Magyarország olyan jövőtlen társadalommá váljon, ahol férfigyűlölő nők és feminin férfiak a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”
Meggyőződésem, hogy a két kijelentés azért duzzadhatott orkánerejűvé, mert megfogalmazása sántít és kizárólagos. Nem tudom ugyanis elképzelni, hogy a családban való élést, a valakihez való tartozást vagy a gyermek világra hozását tömegek ítélnék el. Ez mind kincs. Az élet nagy ajándékai. De valami még sincs rendben ezen a téren.
A nők emancipációja visszafordíthatatlan. Nem lehet ma már visszakényszeríteni őket egy olyan helyzetbe, hogy csak mossanak, takarítsanak, és gyereket szüljenek. Teszik ezt, de ezenkívül másra is van igényük. Az ugyanis, hogy valaki gyereket szül, meg mindennap főz, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy munkahelye is legyen. Csakhogy a nők emancipációjával párhuzamosan emancipálódni kellett volna a férfitársadalomnak is. A nő válláról le kell hogy kerüljön a terhek egy része. Ez vagy megtörténik, vagy nem. S ha nem, akkor valóban egy krónikusan fáradt, nyúzott feleség, és családanya várja otthon a családot. Ha a férfi nem képes egyedül eltartani a családot, be kell segítenie a házi munkába, ahogyan besegít a nő a családi kassza feltöltésében. A férfi identitással is gond van, nem csak a női szingliséggel.
Nem csak Magyarország gondja az, hogy kevés gyermek születik. Szerbia például a kontinens legöregebb társadalma, de ugyanez a gondja Európának is. S látni kell, hogy igazán nem anyagi okai vannak annak, hogy a nők nem akarnak szülni. Mert nem akarnak sem Dániában, sem Hollandiában, sem Németországban. Nem akarják magukat feláldozni. Élni, élvezni akarják az életet. Ha családban élnek, valakihez tartoznak, akkor olyan mérhetetlen mennyiségű munka zúdul rájuk, hogy alig kapnak lélegzetet. Ezt a mai önfenntartó nyugati nők nagy hányada elutasítja.
Egyetértek azzal, hogy nagyon fontos a szociális háló, rendkívüli jelentőségű, hogy a kormányok milyen módon támogatják a gyermekvállalást, de meggyőződésem, hogy a fejekben dől el, hogy ki akar családban élni és gyereket szülni és ki nem.
Szerintem a legcsodálatosabb dolog anyának lenni és családban élni. Mégis, valami nagyon nincs rendben akkor, ha egyre több a válás, ha egyre több a szingli, ha egyre hangosabbak azok a 30 körüli nők, akik azt vallják, legyen csak egy udvarlóm, aki kényeztet, az a dolga, de nem akarok vele élni, a gyerekről meg hallani sem akarok. Az én életem az enyém, s én nem áldozom fel.
A szüljön a nő vagy ne szüljön, illetve mennyit kell szülnie kérdés nyilvános megvitatásánál óhatatlanul felmerül, hogy mi a magánügy és mi a közügy. Az mindenképpen magánügy, hogy szülünk-e gyereket, és ha igen, hányat. De az már közügy, hogy a menekültek betelepülését és szaporodásukat bíráljuk ugyan, de nem teszünk ellene semmit, hogy többen legyünk.
Van egy közeli példánk is: 1971-ben Koszovó lakosságának 64, 9 százaléka volt albán, 1981-ben már 67,2, 1991-ben 73,7 százaléka, most pedig a 82 százaléka. A politikai elnyomásra a koszovói albánok válasza a szaporodás volt. Azt is mondták a kilencvenes években, hogy a gyermekeink a fegyverünk. Győztek.
