Nagy bajban lehet a szerb állam. Mert már a „családi ékszert”, a legdrágább nemzeti kincset bocsátja áruba: a termőföldet. Amíg minden ország „foggal-körömmel” védi külföldiektől, bankároktól, spekulánsoktól, nálunk még tart a kiárusítás. Bennünket, vajdasági magyarokat különösen érzékenyen érint a termőföld eladása. Elsősorban azért, mert mindeddig nem történt meg a restitúció. És most már nyilvánvaló, továbbra sincs erre irányuló politikai akarat. És félő, hogy nem is lesz, mert nem marad mit visszaszármaztatni.
Csak az nem vásárolt eddig a külföldiek közül itt termőföldet, aki nem akart: több ezer hektár földet tudhat magáénak a londoni székhelyű Midlend Befektetési Alap, a horvátországi Agrokor... A privatizációról szóló törvény ugyanis közvetett módon ezt lehetővé tette. A folyamat burkoltan vagy félig burkoltan, „ közvetítőkön keresztül” zajlott az elmúlt évek során. Újabban már kendőzetlenül, mindenki szeme láttára.
A megmaradt termőföld kisebb részének elkótyavetyélése októberben kezdődött. Akkor látogatta meg ugyanis az Egyesült Arab Emírségeket a komolyságáról ismert szerb tárgyalófél. Akkor írt alá „történelmi jelentőségű” szándéknyilatkozatot Mlađan Dinkić gazdasági- és pénzügyminiszter, és Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes, valamint Mohammed bin Zayed Al Nahyan sejk 10 vajdasági birtok eladásáról és további több ezer hektár bérbeadásáról.
Erre erősen tiltakozni kezdtek a gazdaszervezetek, a nyilvánosság. De nem eléggé erősen és hangosan. Merthogy az intő szó nem érkezett el azokhoz, akikhez el kellett volna jutnia. Megkerülve az előírásokat, most már minden legális, „országos jelentőséggel bíró nemzetközi szerződéssé” nyilvánították az ügyletet. Ezzel elhárították a veszélyt, azaz azt, hogy egyszer egy újabb tényfeltáró bizottság, ügyészség vagy bíróság felelősségre vonhatná azokat, akik lebonyolították az ügyletet – zsebre vágták a nekik járó províziót!
Az idő sürget, mert Mlađan Dinkić miniszter az elmúlt héten már az előszerződést is aláírta az arab féllel. A dolog végleges nyélbeütése is hamarosan megtörténik, a szerződéseket legkésőbb március 31-ig aláírják. Hiába volt Dinkić ígérete, amelyet újságírók hada előtt adott október 28-án Újvidéken, hogy nem adnak bérbe az araboknak termőföldet és nem adják el a tönkrement vajdasági birtokok többségi részvénycsomagját, hanem lehet, hogy a Belgrádi Mezőgazdasági Kombinátot. Hiába volt a vajdasági gazdák tiltakozása, a földet inkább nekik adják, hogy a fiatalok falun maradhassanak, hogy itt találják meg egzisztenciájukat, s ne szerteszét a nagyvilágban. Igaz, az elsődlegesen emlegetett tíz birtok helyett „csak” 8 fogja gazdagítani az arab Al Dahra kompánia tulajdonát, melyben a részvények 80 százalékát tudhatja majd magáénak 100 millió dolláros vételár ellenében. Mintegy 7300 hektár „úszik majd el” menthetetlenül, további 6500 hektárt pedig hússzútávú bérleti szerződés alapján kaparintanak majd meg az arabok. A bérleti szerződés 30 évre szól, ha ez az időszak letelik, újból meghosszabbító. Állítólag kukoricát, búzát, szójababot, takarmánynövényt termelnek majd az arabok, amit teljes egészében exportálnak az Arab Emírségekbe. Mintha az itteni gazdák nem tudták volna megtermelni ugyanezeket a kultúrákat, s azután exportálni jó pénzért.
Bennünket, vajdasági magyarokat, különösen érzékenyen érint a termőföld eladása. Elsősorban azért, mert mindeddig nem történt meg a restitúció. És most már nyilvánvaló – továbbra sincs akarat. Félő, hogy nem is lesz. A politikai akaratról van szó, arról, amely eddig sehogy nem akart megjönni, hogy Szerbia végre belekezdhessen egy igazságos restitúcióba – függetlenül attól, melyik garnitúra van hatalmon. És egyenesen lesújtó, hogy a termőföld eladásával kapcsolatosan teljes társadalmi konszenzus van. Goran Ješić tartományi mezőgazdasági titkár a minap Újvidéken jelentette ki: „Nem látok semmi különbséget Mišković, Matijević, Kostić, vagy az arab emírségekbeli Al Dahra között”. Tovább gombolyítva a fonalat, félő, hogy a vagyon-visszaszármaztatásból nem lesz semmi! Mert már nem marad miből kártalanítani, miből visszaszármaztatni.
Végül egy kis matematika. Ha szem előtt tartjuk azt, hogy a vajdasági magyarság restitúció címén mintegy 100 000 hektár termőföldet igényel vissza, valamint azt, hogy az araboknak hektáronként 10–12 ezer euróért adták el a földet, akkor kiderül, közösségünket 1 milliárd eurótól fosztják meg. Minimum...
