Sok, sok évvel ezelőtt láttam egy riportot a Belgrádban élő cigányokról. Ha jól emlékszem, valahol a mostani Új Belgrád területén volt a településük. Azóta kiköltöztették őket onnan, lehet, hogy a riport is már ezt a célt szolgálta. A cigány vajda mutatta be közösségüket a riporternek, ő vezetgette a kamerát cipelő fiút a cigánytelep sikátoraiban, be-be kukkantottak egyik, másik kartonból, pléhből, kevéske téglából készült tákolmány szobácskájába, ahol három négyzetméteren öt-hat gyerek aludt egymáshoz bújva. Megmaradtak bennem e cigánytelep képei, és a riporter egy kérdése, pontosabban a megkérdezett férfi teleplakó válasza.
A kérdés valahogy így szólt:
– Hogyan tudtok ilyen körülmények között élni, se vizetek, hogy tisztálkodjatok, se konyhátok, hogy főzzetek, se rendes fekhelyetek, se bútorotok, se szőnyegetek...?
A válasz szívből jött, őszinte volt.
– Mi ehhez szoktunk. Számunkra ez a normális. Tudom azt, hogy Ön ilyen körülmények között nem tudna élni, de mi igen. Mi cigányok vagyunk.
Nem tudom, miért maradt meg sok, sok év után is bennem e kép.
Újságírói munkám során jómagam is többször voltam cigánytelepen. Újvidéken több is van, kettőben voltam, de voltam Pristinában is, Szivácon, Kishegyesen. És beszélgettem a horgosi cigányokkal is.
És van egy cigány szomszédom, gyűjtögető cigány. Autója van, egy rozoga kocsi, és egy utánfutója. Ezen húzza mindennap az újrahasznosító hulladékot, főleg fémet. Néha megáll házunk előtt, megkérdezi, van-e a számára valami. És amikor nem dolgozik, akkor ő is betér abba a kis kocsmába, ahova én is benézek időnként, és megiszunk egy-egy sört. Fizetek neki egy üveggel, ő pedig széles mosollyal köszöni meg.
Nekem a cigányokkal nincsen bajom. Igaz, egyszer elloptak tőlem egy egész kaput, amelyet a földre dobva tartottunk, mert a házépítés miatt ki kellett emelnünk, de bizonyítani nem tudtam soha, hogy cigányok tették. És azt sem tudta talán még senki bizonyítani, hogy ki szedi fel az utcákról a lefolyók súlyos vasrácsát. És ha az udvarból eltűnik egy csirke, a füstölőből egy sonka, ki tette ezt? Cigány, vagy valaki más?
Legtöbb ember úgy van vele, hogy biztosan ők az elkövetők. Ki más tehette, ha nem az az ember, akinek se hazája, se otthona, aki ma itt van, holnap pedig ki tudja hol kószál, aki számára semmit sem jelentenek az általunk szabott törvények, saját törvényeik szerint élnek. Sokan talán éppen ezért nem szeretik őket, irigylik több évezredes szabadságukat.
„Mentem, mentem végtelen utakra,
találkoztam boldog cigányokkal.
Hej cigányok, honnan merről jöttök,
mely országból, milyen szerencsével.”
A címben említett dal első versszaka ez, magyarra fordítva.
Állítólag Indiából érkeztek hozzánk még valamikor a 15. században. Romnak, azaz embernek nevezték önmagukat, a magyarországi vándorcigányok manusnak is, ami szintén embert jelent. A világ nyelvein különböző szavakkal hívják őket, de negyvenkét évvel ezelőtt, 1971. április 8-tól 12-ig Londonban megtartott Első Roma Világkongresszuson az ott jelenlévő, különböző cigány népcsoportokhoz tartozó küldöttek konszenzussal azt fogadták el, hogy a világ összes cigány származású emberének közös és hivatalos elnevezése attól kezdve a rom többesszámú alakja, azaz a roma legyen.
És ezen a kongresszuson elfogadták a cigányok, azaz a romák zászlaját és himnuszát is. A zászló zöld és kék színű, a zöld a mezőt, a kék az égboltot jelképezi. A közepén egy tizenhat küllős kerék van. A himnusz pedig a Gelem, gelem című dal, amelyet két évvel a kongresszus előtt Žarko Jovanović Jagdino írt, és a Tollszedők című filmmel vált népszerűvé. A kongresszus kezdetének napját, április 8-át nemzetközi roma nappá nyilvánították, de a cigányoknak van egy másik világnapjuk is, március 19-e. Tavaszköszöntő ünnep ez tulajdonképpen, ezen a napon indultak tovább a vándor cigányok a téli szálláshelyükről. Biztosan mindkét nap számukra nagyon fontos, de nem tudom, hogy melyiket ünneplik. Egyáltalán vannak-e ünnepnapjaik, vagy számukra minden nap az?
Azt hiszem, hogy nincsen a Földön olyan ország, ahol ne élnének cigányok, de a becsült adatok szerint legtömegesebben Közép-Európában vannak jelen. Csaknem kilencmillió cigány él Európában, ebből a Kárpát-medencében két és fél millió. Törökország, Románia, Spanyolország és Franciaország után Magyarország a kedvenc tartózkodási helyük, körülbelül egymillióan élnek itt. Számuk Szerbiában sem kicsi, ötszázezerre becslik.
Az elmúlt tíz, tizenöt évben Újvidék lakossága csaknem megkétszereződött, mintegy félmillióan élnek a tartomány fővárosában. Az újonnan ide költözött emberek között sok volt a cigány is. Legtöbbjük Koszovóból jött, furcsa nyelven – állítólag roma és albán keveréknyelven – beszéltek. Senki sem értette meg őket. Naponta lehetett találkozni a szokatlanul csintalan lurkókkal az autóbuszokon, a város utcáin, terein. És az iskolákban. Panaszkodtak is a tanítók, hogy nem tudnak mit kezdeni velük. Elmúlt egy év, kettő, és lassan szűntek a panaszok. Legalábbis arra, hogy nem lehet megértetni magunkat velük, és ők sem tudják elmondani bánatukat, örömüket. Alig néhány év alatt alkalmazkodni tudtak új környezetükhöz, nyelvben is, viselkedésben is.
Róluk, a cigányokról ezt elmondhatom.
Másokról kevésbé.
