Ebben a riportban nem szándékom a bűnről és a bűnözőkről értekezni, de arról sem, hogy a háborúban elkövetett gaztettekről miért nem volt szabad több mint fél évszázadon át beszélni, és arról sem, hogy sokakban ez a téma még mindig félelmet kelt. Egyszerűen csak arról akarok írni, hogy Csúrogon mi történik, milyen munkálatok folynak a nagy főhajtást megelőzően.
Ma még áll a kereszt (Fotó: Ótos András)
Azt tudjuk, hogy két emlékhely lesz. Az egyik a dögtemetőként ismert, a falu széli szeméttelepen, ahol már sok éve a vajdasági magyarok Teleki Júlia, és még jó néhány ember kitartásának köszönve – édesapja e jeltelen tömegsírban fekszik – keresztet állítanak. Ez a kereszt rendszeresen elvész. De rendszeresen vissza is állítódik. Itt egy nagy emlékparkot álmodott meg a tervező, szoborral – amelyet a szabadkai Szarapka Tibor már el is készített –, sétánnyal, padokkal. A leendő parkkal szemben ott lesz a Tisza gyönyörűen kanyargó holt ágával, a Gyöngyszigettel, és ott lesz a csúrogi cigánytelep nem éppen festői képe is, a legelésző tehenekkel, lovakkal, a sok-sok játszó lurkóval.
Biztos vagyok benne, hogy mindez valahogy megfér majd együtt, egymással, de csak akkor és úgy, ha ezt mindannyian akarjuk.
E faluszéli kis település legutolsó házának kerítésén egy asszony könyököl. Bogdanka több mint harmincöt éve lakik ebben a pirinyó házban. Harminc éve nézi a szemetet. Innen járt munkára ő is, férje is, mindaddig, amíg volt munkájuk. Télvíz idején, térdig érő sárban...
Bogdanka szeretné, ha már nem lakna szeméttelep mellett (Fotó: Ótos András)
– Hallottam arról, hogy itt majd lesz valami. Tegnap a földmérők is itt jártak, de ezenkívül más nem történt. Pedig nagyon örülnék annak, ha rendeznék a térséget, nem kellene egy hatalmas szeméttelep mellett laknunk. Tudom, hogy van itt egy tömegsír, és azt is, hogy kivégeztek itt embereket, de mást nem tudok. Kétlem, hogy a szomszédaim ennél többet tudnának. Egyébként az utóbbi időben nagyon elszabadultak, tőlem is már elvittek több tyúkot...
Igen, az itt lakó embereket kevésbé foglalkoztatja a kereszt, az, hogy közelükben tömegsír van. És azzal sem törődnek, hogy abban a sírban kik nyugszanak. Elég nekik a saját bajuk.
– Tudja, ha ezt a szeméttelepet rendezni fogják, és ide aszfaltút vezet majd ki, azt hiszem, ezt mindenki tisztelni, becsülni fogja – mondja búcsúzóul Bogdanka.
Többször jártam már itt, és ma is ugyanúgy néz ki a tömegsír környéke, mint egy, két, tíz évvel ezelőtt. Lévén a falu széle, és lévén dögtemető, az, aki a szemetét idehozta, nemigen törődött azzal, hogy itt ártatlanul legyilkolt emberek tömegsírja van. Még a hatalmas kereszt sem ingatott meg senkit a környezetszennyezésben. Félek, hogy még sokáig nem is fog a környék lakossága meghatódni a szobor, az emlékpark láttán. Vagy csupán a parkot látják majd benne a virágokkal, díszcserjékkel, növekvő fákkal?
Nehezen tudom elképzelni, hogy alig egy hónap múlva ehhez a helyhez járható aszfaltút vezessen, ezen a helyen padokkal ellátott sétány, virágokkal, díszcserjékkel, facsemetékkel ültetett park tündököljön. És ott, egy központi helyen, talán az ártatlan áldozatok tömegsírja felett emelkedjen az emlékszobor.
Nem látom, hogy egy hónap múlva ez a hely a délvidéki magyar ártatlan áldozatok központi emlékhelyeként tündökölne.
Pedig azt mondják, pontosabban Milan Radomir, a Razzia 42 emléktársaság elnöke, aki nem politizál, de tagja az SZMM-nek, és aki valamiképpen felügyeli a munkálatokat, azt állítja, hogy a napokban maga Velimir Ilić miniszter járt a helyszínen, és ő mondta, hogy gyorsított ütemben minden elkészül időre.
Erről a helyszínről talán még csak annyit kell elmondani, hogy rendezését a szerb kormány állja.
A magyar kormány pedig annak az épületnek a tatarozását, amely Csúrog központjában van, és valamikor raktárként szolgált. Topalov raktárként ismerik a faluban. Ide zárták be a csúrogi szerbeket, és itt lesz a razzia áldozatainak emlékmúzeuma.
Látja, a gerendákat lecseréltük (Fotó: Ótos András)
Itt folynak a munkálatok. Szabadkai magyar mesterek végzik a tatarozást. A tetőszerkezetet kicserélték, a padló szigetelése és burkolása van folyamatban, néhány gerendát is kicseréltek.
Milan Radomir derűlátó, és azt mondja, hogy tíz nap múlva ez az épület, pontosabban épületrész pompázni fog. Épületrészről szólok, mert az épületnek csak egy részét tudják múzeummá alakítani, nagyobb része magán- és állami tulajdonban van, teljesen elhanyagolva. Egy belső udvar tulajdonjoga is kérdéses, mi lesz vajon ott? Lesz egy emlékmúzeum egy lepusztult épülettömb közepén? A látványturizmus vagy a katasztrófaturizmus talán hasznot is tudna belőle kovácsolni, ilyenkor azonban mindig felbukkan az ártatlan áldozatok szelleme. Itt, a múzeummá szépülő raktárrész felett és odakinn, a dögtemető felett is.
– Nagyon remélem és örülök, hogy megélem majd azt a napot, amikor a magyar és a szerb fél is Csúrogon tiszteleg az ártatlan áldozatok emlékének – mondta Teleki Júlia – És annak is örülnék, ha ezen a napon a kollektív bűnösség alól rehabilitálnák a csúrogi, zsablyai és mozsori ártatlanul kivégzett magyarokat. Még egy apróságnak nagyon örülnék, ha a főhajtás napján jómagam is ott lehetnék a főhajtók társaságában, ha meghívnának közéjük.
Még csak ezt a falat kell befejezni... (Fotó: Ótos András)
Legutóbbi értesüléseink szerint a főhajtás május végén lesz.
Amennyiben addig megépül az emlékpark és az emlékmúzeum. Úgy, hogy méltó legyen mindkét hely arra, hogy a két állam elnöke főt hajtson, az áldozatok emlékének tiszteletére mélyen meghajolhassanak.
