Egyre zsugorodik a legkisebb, egyben „legmagyarabb” bánáti település. Káptalanfalván (Busenje) a legfrissebb népszámlálás szerint, amelyet a katonaság múlt hónapi látogatásakor végeztek, már csak 56-an élnek. A lakható házak száma sem sokkal kisebb, csakhogy egyre több áll üresen. Sőt, a 2005-ös katasztrofális árvíz után épült 23 új ház közül hetet kezd benőni a gaz. Mert tulajdonosaik időközben meghaltak, vagy az árvíz után egyszerűen nem jöttek vissza a faluba.
Falunak mondjuk, a Módostól (Jaša Tomić) alig négy kilométerre levő „Káptalanyt”, ahogy az itteniek hívják, pedig csak a térképen az. Mert nem külön helyi közösség. Iskolája, élelmiszerboltja, de még kocsmája sincs. Csak kenyeret lehet vásárolni a faluban. Az utcán. Naponta két pék járműve járja körbe a falu két utcáját. A főutca Žarko Zrenjanin, a keresztutca pedig Petőfi Sándor nevét viseli. Egy doboz gyufáért vagy más egyébért Módosra kell menni. Oda járnak - szerb tannyelvű iskolába - a káptalani gyerekek is. Ebben a tanévben hatan voltak. A kisebbeket a szülők utaztatják, a nagyobbak pedig kerékpáron mennek. Mert autóbuszjárat sincs. Hogy a patikáról vagy orvosról ne is beszéljünk. Persze a legnagyobb teher a megélhetés, mivel az emberek földművelésből és állattenyésztésből élnek, a sorozatos természeti csapások következtében pedig visszaesett a terméshozam.
A falunak temploma van. Ennek előzménye, hogy Virágvasárnap előtti szombaton, 1999-ben - a Nato-bombázás alatt – valaki felrobbantotta az imaházukat, amelyet elődeik 1887-ben emeltek Szent Erzsébet tiszteletére. Attól kezdve a káptalanfalviak havonta egy üresen álló házban gyűltek össze szentmisére, imádságra. Így volt ez egészen 2002. októberéig, amikor is kitartásukért és helytállásukért jutalmul imaházuk helyett egy kis templomot kaptak ajándékba. Megható volt, amikor az új templom tornyából megszólalt a harang, mely korábban faállványon állt az imaház előtt, msgr. Huzsvár László, akkori bánsági megyéspüspök pedig a bánsági papság és a helybéliek jelenlétében felszentelte. Szentbeszédében arra kérte a helybélieket, hogy kövessék a templomuknak és falujuknak a védőszentjét, Szent Márton püspököt, és járjanak az ő példájának az útján: szeressék a hitet, az imádságot, ragaszkodjanak a vallásos élethez, és legyenek a tiszta beszédnek a követői. Neveljenek több gyerekeket, legyenek felelősségteljes szülők, hogy ne álljanak a káptalani házak üresen. A templom volt az egyetlen épület, amelyet 2005. tavaszán nem öntött el a Temes Románia felől átzúduló vize. Minden negyedik vasárnap délután három órakor mutatnak be szentmisét.
A 2005-és árvíz teljesen elöntötte a falut, aminek következtében a házak többsége megroggyant. Akkoriban sokan azt jósolták, hogy a mintegy száz káptalani elhagyja faluját. Voltak ugyan, akik elmentek a szomszédos Módos Utrine névre keresztelt új lakótelepére, de a többség maradt.
De, akárcsak mindenütt Bánátban, az elmúlt hét-nyolc év alatt itt is több a temetés, mint a keresztelő. Elsősorban ennek következtében megfeleződött az itt élők száma. A hat iskolás mellett egy óvodás és egyetlen csecsemő él a faluban. Alig hat-hét helybélinek van munkahelye. Munkalehetőség szinte alig van, leépült az egész környék gazdasága. Módosnak például harminc évvel ezelőtt 4500 lakosa volt, jelenleg talán 2500-an vannak. Az árvíz után felépített házak egy része ott is üresen áll. A káptalaniak a szécsányi kovácsműhelyben, a módosi kórházban, a harisnyagyártó-üzemben, a szécsányi jószágtelepen vagy a Cimos fémipari üzemben dolgoznak.
Betértem Hécei Andráshoz, akit annakidején úgy ismertem meg, mint a település egyik vezéregyéniségét. Fiával és unokáival gazdálkodik, mintegy 120 tehenet és borjút tart. Tavaly párja nélkül maradt. Mint mondja, már nem akkora hévvel dolgozik, mint eddig. Körbejárjuk az istállókat, amelyekben éppen Boros László és Ibolya fejik a teheneket. Megtekintem a legkorszerűbb mezőgazdasági gépezetet. Kikísér, majd a falu bejáratánál levő temető felé veszi az irányt. Mint mondja, neki ezentúl már az a legfontosabb dolga.
Körbejárom a két utcát, s mindössze egy emberrel találkozok. Božanić Veliborral, a líkai Otočacról 1996-ban szüleivel ideköltözött menekülttel. Birkáit legelteti. Mint mondja, nem könnyű itt az élet, de jól megvan Káptalanfalván.
Tóth Dezső egyike azoknak a fiatalembereknek, akiket a jobb megélhetés lehetősége nem csalt el a faluból. Megpróbál napszámból megélni, közben igyekszik rendben tartani a házát is, amelyben egyedül él. Kérdésemre, hogyan látja Káptalant ötven év múlva, azt mondja, hogy már csak hétvégi házak lesznek itt, de talán még nagyobb a valószínűsége annak, hogy Káptalan a Magyarcsernye melletti egykori német falu, Molindorf sorsára jut, amely eltűnt a térképről.
Miközben Pravda Józseffel és szomszédjával, Róberttel beszélgetek, csatlakozik hozzánk Molnár Anna, aki 1976-ban Tóbáról került Káptalanfalvára. Mint mondja, a szerelem hozta ide. Két lánya Módoson él. Szerinte többen maradtak volna a faluban, ha az árvíz után az embereknek nem kínálják fel azt a lehetőséget, hogy ne csak a saját portájukra építsék új házukat. Szerinte egy összetartó közösségben él a falu. Az új Közösségi ház felépítésének köszönve (a magyar állam támogatásából) az asszonyok teadélutánokat szerveznek, és ellátogattak már sok bánáti, magyarlakta faluba. Megszervezik az Anna-bált, és november 11-én megtartják a falu búcsúját. Mint mondja, Káptalanfalva valójában egy új falu, hiszen a házak többsége 2005. után épült, és még szebb is lehetne, csak egy kicsit fel kell rázni a helybélieket. Búcsúzáskor megígértem neki, hogy majd eljuttatok a faluba legalább egy Magyar Szót.
A püspöki levéltári iratok 1820-ban említik Káptalant, amelyet más források szerint 1838-ban alapítottak Káptalanfalva néven. Első lakosai magyarok és bácskai németek voltak. Két év múlva már 72 lakosa volt. A falu történetének fénypontja a kilencszázas évek elején volt, amikor is 365-en éltek itt. Nevét többször változtatta: Káptalanfalva mellett volt Kaptolsko selo, Káptalan, Vladičino selo, jelenleg pedig, mint ahogy erről a helységnév-tábla is tanúskodik, Busenjenak hívják. Mivel a szécsányi községben nemrég óta hivatalos használatban van a magyar nyelv is, remélhetőleg hamarosan kiírják a falu nevét magyarul is.
