Hosszú ideje követem már a televíziós főzőműsorokat, és folyamatosan megmosolygom őket, mert nagy részükben a nyugatiak a keletieket majmolják, s olyan fűszereket sorolnak fel az étel elkészítéséhez, amelyekről tájainkon nem is hallottak, beszerzésük pedig teljesen lehetetlen, hiszen nálunk még a megszokott fűszernövényeket sem lehet frissen megvenni, csak nagyon ritkán lehet ráfutni például a szárzellerre, az édesköményre vagy a spárgára és a rebarbarára, hogy ne soroljam. Aztán most azok a műsorok a népszerűek, amelyek a 15 perces ebédeket favorizálják, ezektől pedig kifejezetten felidegesedek, mert például csak összevágni a hagymát, a gombát, a szalonnát és a kolbászt, majd ebből egy gazdag rántottát készíteni – már több mint 15 perc, így a tapasztaltabb háziasszonyok, az igazi szakácsok tudják, hogy ez mind szemfényvesztés, mert bizony a főzéshez idő kell, s errefelé az emberek nem kedvelik a félnyers ételeket. Megnézném én Jamie Olivert, hogy a magyar konyhában hogy találná fel magát, hogyan gyorsítaná meg a körömpörkölt vagy egy jó öreg birka főzését!
Táborosi László felvétele
Ezért azt javaslom, maradjunk mi meg a jó öreg bográcsnál, az alatta halkan duruzsoló fánál és a pöszörgélő étkeinknél, mert bizony mi a lassan elkészülő finomságokat szeretjük, aminek meg is adjuk a módját, utána pedig kitöröljük a tányérunkat.
Térségünkben nagyon elterjedtek azok a népünnepélyek, amelyeknek immár elmaradhatatlan része egy-egy főzőverseny. A falvak, városok egyedi dolgokat találnak ki a bulikra, így van, ahol birkát, máshol marhát vagy épp kakast főznek, de szeretik az emberek a halat, a halászlét is, meg időnként előkerül az őz, ahol épp ügyesek a vadászok. A tapasztalt főzőmesterek szinte minden héten máshol készítik el finomságaikat, az amatőrök pedig csak a könyéken akarnak sziporkázni, s főleg a baráti kör jóllakatása a céljuk, árulni nem árulják a bográcsost. Na, ilyen vagyok én is, de most, hogy összegzem a dolgokat, arra jövök rá, hogy főztem én már birkát, marhát, őzet és halat is, sőt a zentai veterán vízilabdázóknak az idén már pacalt, babgulyást és káposztás húst is készítettem, úgyhogy széles a skála!
Megboldogult ifjonc koromban mindig lázasan készültem egy-egy ilyen versenyre, s például őzet úgy akartam főzni, ahogy azt egy XIX. század végi magyar receptkönyvben olvastam. Hetekig szaladgáltam a fűszerek és más hozzávalók után, és finom is lett a bambi, de végül csak legyintettem, mert a vidám szakácsok zsűrije addigra úgy berúgott, hogy győztesnek a legegyszerűbb, legzsírosabb főztet kiáltották ki, melyet olyan főzött, aki még nem is hallott borókabogyóról! Máshol pedig halászlét készítettem, méghozzá jó emlékű nagyanyám receptje alapján, négyfajta halból főztem az alaplevet, szenvedtem a szabadban a passzírozással, mellettem meg porral dúsították a levet, és szenvedés helyett a sörözést választották, de a végén ugyanolyan jóízűen fogyasztották el, mint mi, csak nem döglöttek bele!
Azt a betyárját! Át kellett értékelnem az egészet, s végül són, borson, paprikán kívül nem is nagyon vittem mást, és láss csodát: az érmek is érkeztek! Persze jólesik az elismerés, de nem ez az elsődleges, hanem az, hogy a társaság jót egyen belőle. A szakácsok nagyobb része ezért szeret bográcsban főzni, meg a közösségi hangulatért, mert a paprikás bizony olyan nemzeti kincsünk, amely összefog bennünket, még akkor is, ha ezt a fajta ínyencséget alapvetően a törököktől tanultuk el. Szeretünk a falu szélén tüzelni a bogrács alá, még akkor is, ha napszúrást kapunk, még akkor is, ha a por a bokánkig ér, mert le tudjuk mi azt öblíteni fertőtlenítő pálinkával meg hideg fröccsel, a nap végén pedig jóllakottan és a teljesítménnyel elégedetten térhetünk nyugovóra.
Kezdő szakácsoknak: ne törekedjetek különlegesre, mert az a francnak sem kell! Főzzetek egyszerűen, ahogy azt apáink-anyáink tanították, használjatok olyan hagymát, amely tökéletesen pempővé fő, vegyetek olyan jó minőségű törött paprikát, amelyet még kimosni sem lehet a ruhából, szerezzetek friss húst, de legyen azon zsír, faggyú is, mert az adja meg az étel jó ízét. Főzzetek szívvel-lélekkel, és legyetek türelmesek, mert meggyorsítani nem lehet a folyamatot, s akkor kész, ha megfőtt. Jutalmatok a mosolygós arcok lesznek, a harmadik tányér után kipirosodó orcák, akik jövőre is a ti főztötökből akarnak majd falatozni…
A hindu védikus tanok, a buddhizmus, később Jézus Krisztuson keresztül Assisi Szent Ferenc, majd az iszlám, végül pedig Fritz Binde evangélista is az egyszerűséget méltatta. Utóbbi könyvének a címe A szent egyszerűség, amit a magyaros ételek főzőinek feltétlenül be kell tartania. Szeretettel, lélekkel kell főzni, de egyszerűen, mert hát a pusztán a birkapásztornak nem volt még törött paprikája sem, amit a birkához adhatott volna, hanem egy kis hagymája, sója, de abból is fenséges lakomát rittyentett. Az egyszerűség a bölcsek életstílusa.
