Újjászülettek az elbontott stációk

A moholi katolikus temetőben április végén két nap alatt elbontották és elszállították a balesetveszély elhárítása és restaurálás miatt a keresztút tizennégy stációját. A bontást Biacsi Karolina kőszobrász-restaurátor, műemlékvédelmi szakmérnök vezetésével a Faragó és Faragó Kft. és a Restauro Művészeti Műhely szakértői végezték lelkes helyi lakosok segítségével. A közel százéves és nagy értéket képviselő stációk restaurálását Biacsi Karolina végezte el szabadkai műhelyében, ahonnan október elején kerültek vissza az új betonalapra az építmények alsó és középső részei, majd a hónap derekán a közel egytonnás felső elemek is. A napokban a szakember munkatársával, Ceglédi Józseffel, a végső munkálatokat végzi a keresztút építményein, amelyek felújítását szeretnék befejezni november elsejére.

– Április 29-én és 30-án bontottuk el a moholi stációt, amely veszélyes állapotban volt. Nagy része az alap megsüllyedése miatt már olyan dőlésszöget vett fel, hogy veszélyeztette a sírokat, illetve a sírokhoz kijáró lakosokat. Félő volt, hogy egyszer csak majd rádől valakire a stációsorozat néhány darabja. Több mint a fele olyan állapotban volt, hogy muszáj volt elbontani, s így új alap készülhessen. A másik gond a stációsorozattal az volt, hogy nagyon közel volt a sírokhoz, illetve a közéje ültetett fákhoz, melyek időközben megnőttek. Valószínűleg a fák gyökere is hozzásegített az alap megemeléséhez vagy dőléséhez, emiatt is szükségessé vált az építmények helyének újratervezése és újrarendezése a helyreállításkor – mesélte Biacsi Karolina.

– Az első terepszemlén már láttuk, hogy mi a helyzet, és rögtön tudtuk, hogy itt bontás következik, így is lett megbeszélve. Nagyon kellett figyelni, mert bár nem teljesen szabványos és nem is szokásos, de némely stációkon fel vannak írva a mögöttük lévő síron található vezetéknevek vagy annak a gondozója, a donátora. Nyilvánvaló, hogy a stáció nem családi sírbolt, valószínűleg a mögötte lévő sír hozzátartozói gondozhatták éveken át. Ezért azt is szem előtt tartottuk a visszahelyezéskor, hogy két-három méterrel errébb vagy arrább, de ahhoz a sírhoz kerüljenek vissza, ahol voltak, valamint ne legyen köztük nagy eltérés. Az építményeket muszáj volt elbontani, mert a restaurálást nem lehet több hónapon keresztül az időjárásnak kitéve végezni. A 40 Celsius-fokos hőségben az anyagokkal nem lehet minden esetben dolgozni, amikor eső és vihar van, akkor szintén nem – mesélte a szakember.

A moholi stáció darabjai az elbontás után a kőszobrász-restaurátor műhelyébe kerültek Szabadkára. Minden egyes stáció három darab kőtömbből áll, amelyeket daruval külön-külön palettára helyeztek és tehergépkocsival elszállítottak a műhelybe, ahol néhány hónapon át restaurálták. A szállítás fekvő helyzetben történt, ezért az elemek hátulját, vagyis a palettán fekvő részt a felállítás után a helyszínen restaurálják, valamint ugyanott végzik a stációk festését.

– Több centi moha borította, illetve különféle biológiai filmréteg volt ezeken a stációkon. Azzal kezdődött a munkafolyamat, hogy ezeket eltávolítottam. Nagyon nehéz volt. Többszöri áztatás és mosás következett. Vegyszer alkalmazását teljes egészében kerültem, mert a kőanyag állapota nem volt túl jó, ezért semmilyen olyan vegyszert nem szerettem volna alkalmazni, amely lehet, hogy segíti a tisztítást, de a kő struktúrájának még jobban ártott volna. Ezért mosással, illetve a hátulját szárazszemcse-szórással tisztítottam meg még itt a helyszínen a bontás előtt, amit Faragó Zsolt kollégám végzett. A tisztítás után láttuk csak a kövek pontos állapotát, hiszen a vastag moha alatt sok esetben nem is tudtuk megbecsülni az állapotukat. Azok a részek, amelyeken egy évszázadon át megállt a hó és a jég, nagyon tönkre voltak menve, mivel télen egy nap alatt akár húsz fagyási ciklus is lehetséges. Az egész felület rappancsos, aknás és kifagyott volt. A restaurálás során a stációnak ezen részei mind olyan kőpótló anyagbevonatot kaptak, amelyek ezeket a nagy pórusokat, aknás, rappancsos területeket kisimították. Természetesen minden egyes részét nem célszerű bevonni, hiszen a kőnek alapvetően van egy rappancsos, porózus felülete – ez a durva mészkő egyik jellegzetessége is. A kőpótló anyag német gyártmányú és speciális receptúra alapján készül. Magyarországon és nálunk is hosszú évtizedek óta alkalmazott, bevált anyag, amelyről pontosan tudjuk, hogy milyenek az időjárás-ellenállási tulajdonságai. Az eredeti kőanyagnak és a kiegészítő anyagnak teljes egészében kompatibilisnek kell lenni, hogy hosszú távon egymás mellett tudjanak élni. Ha nem akarjuk az eredeti követ tönkretenni, akkor nagyon oda kell figyelni az anyagok megválasztásánál – magyarázta Biacsi Karolina.

– A felépítményben lévő domborművek egy részét ki lehetett emelni, de nagyon nehezen. Egy-kettő jött csak ki egészben, az összes többi darabokra tört. Négy-öt darabra, amit aztán újra össze lehetett ragasztani. Voltak viszont olyanok, amelyeket ha kiemelünk, akkor egyszerűen tenyérnyi darabokra hullik, ezért ezt nem is kíséreltem meg. Ezek a helyükön maradtak, és injektálással kezeltük őket, illetve egy dombormű a felismerhetetlenségig megrongálódott, azt újra el kell készíteni az ikonográfiának megfelelően. Ezért jelenleg némelyikben készen van, némelyben az injektált van, némelyek pedig még a műteremben vannak. A domborművek felülete és az ábrázolása megkopott, megrepedezett, és nehezen értelmezhető a kép. A restaurálás szabályai szerint ezeket az értelmezhetőségig egészítjük ki. A legnagyobb gond az volt, hogy ezek műkőöntvények. A felépítménybe beszorított dombormű öt ponton volt beragasztva és nem a teljes hátoldala, ezért kifelé meghasasodott és megrepedezett. Azoknál a domborműveknél, amelyeket nem mertem kivenni, ott három centiméteres átmérőjű furatokon beinjektáltam az új ragasztóanyagot, ami szétterült azon a területen, ahol nem volt rögzítve. Majd itt, a helyszínen lesz kiegészítve az értelmezhetőség és az esztétika szabályai szerint. A munkálatok már a vége felé közelednek. Sikerült még a nyár elején elkészíteni mindegyik stáció alapját, amelyeket kijjebb hoztunk a síroktól és a fasortól, így egy szép esztétikai képet nyújt a Golgota és a temető bejárata felől is.

A helybeli Almádi Gábor daruval előbb az alsó két elemet helyezte vissza, majd az egy hétig állt és kötött, utána került rá a majd egy tonnás felső felépítmény. Ez nagy munka volt mindenki részéről, a felpakolás, szállítás, a kamionról való levétel és a daruzás. Ez precízebb és fárasztóbb munka, mint a bontás, mert ott ami eltörik, azt kiegészítjük, itt viszont az elkészített daraboknál lehetőség szerint kerülni kell a sérülés lehetőségét. Most már állnak a moholi temetőben a stációk, és szeretnénk, ha november elsejéig elkészülnének, ha lehetséges, de sok munka vár még ránk. Meglátjuk, hogy a domborművekkel hogyan haladok, esetleg néhány hiányozni fog, de azok is hamarosan elkészülnek. A plébánossal közösen döntöttük el, hogy a stációk és a domborművek természetes kőszínűre lesznek festve a Röfix cég Botticcino nevezetű színmintája alapján. Ebből két vékony fedőréteget fog kapni a véglegesen restaurált stáció és utána egy hidrofób réteget, amely háromtól öt évig terjedő védelmet nyújt. Ez utóbbi egy vízlepergető, de páraáteresztő réteg, ugyanez vonatkozik a Röfix-anyagra is. A szakma szabályait teljes egészében betartva alkalmazunk mindent, hogy minél tovább bírják a restaurált alkotások, s majd csak pár év elteltével kelljen újabb hidrofobizálást végezni. A gondozás mindig nagyon fontos. A restaurált stáció gondozása a helybeli közösség feladata, amelynek ötévente érdemes foglalkozni az építményekkel. Sokkal könnyebb a kis mennyiséget lepucolni és egy újrahidrofobizálást megcsinálni, és költséghatékonyabb is, mint hagyni tönkremenni. A munkálatok kihívást jelentettek, mert mindent meg kellett tervezni, de a moholiaktól elképesztő segítséget kaptunk. 10–15 éve dolgozok ebben a szakmában Vajdaság-szerte, de ilyen odaadást, szeretetet és törődést, amit kapott a csapat, nem kaptunk talán még sehol. Érződik, hogy ennek a közösségnek nagyon fontos ez munka és a stációsorozat. Én minden munkámat nagyon szeretem és visszajárok megnézni – mondta Biacsi Karolina, aki szerint az elkövetkező ötven évben a moholi temetőben állni fognak a stációk, és a szakmai élete során már ekkora volumenű felújításra nem lesz szükség. Kiemelte, ha hagyták volna ledőlni a stációkat, akkor azok visszaállítása a jelenlegi költségek legalább háromszorosa lett volna. Megtudtuk, hogy a felújítás valamivel több mint 16 000 euróba került, ami a szakember szerint csak első hallásra tűnik jelentős összegnek, hiszen ez

tizennégy felé oszlik a munkálatok költségeivel együtt. Egyébként a moholi hívek adományainak és összefogásának köszönhetően újult meg a stációsorozat. Biacsi Karolina tervezi, hogy még visszatér Moholra, ahol a helyiek szeretnék helyreállítani a temetői Golgotát is. A szakember szerint ez már kisebb mértékű munka lesz, amint összegyűlnek az adományok, akkor felújítják ezt is.