Sóvirág, liziantusz, dália

A születésnapra, nőnapra, névnapra, temetőbe, halottak napjára vásárolt, vagy éppen kerttel nem rendelkező városi emberek asztalára kerülő virágokat termeszteni szép, de rengeteg áldozattal járó munka. S bár virágokkal, növényekkel körülvéve élni nagyon szép, nem éppen édenkerti azoknak az élete, akik virágtermesztésből keresik a kenyerüket.

A bácsgyulafalvi Kollár Ibolya szüleitől, nagyszüleitől örökölte a munka szeretetét, és a családalapítás óta a férjére, és a ma már felnőtt gyerekekre is átörökítette azt.

Piaci napokon 3 órakor kelnek, öt óráig pakolják az előző este leszedett virágot, utána indulnak Topolyára, és ez már húsz éve így van. Hat óra körül a piacon következik a kipakolás, a virágok elrendezése, hogy mire az első vevők megérkeznek, már teljes legyen az aktuális kínálat.

Hosszú évek óta, a topolyai piac bejáratánál található asztaluknál vásárolom én is a vágott virágot, és kíváncsi voltam rá, honnan kerül a színpompás virágözön a topolyai piacra.

Kollárék kertjében az időjárásnak köszönhetően még november derekán is pompáztak a virágok, az utóbbi napokban a fagyok közeledtével azonban megkezdődött a dálaigumók felszedése, és a kert, a fóliasátor takarítása. Munka lesz egészen decemberig, és a fagyveszély elmúltával ismét megkezdődik, mint ahogyan mondják, halottak napjára már februárban kezdődik a készülődés.

Ibolya bejegyzett termelő, bár munkahelyen is dolgozik, a telecskai/ bácsgyulafalvi iskola könyvelője, férje Kornél, a helyi gyógyszertárban dolgozik, idősebb lányuk, Anikó Topolyán él családjával, a kisebbik, Kornélia velük van, közgazdaságtant tanul.

A virágok folyamatos elfoglaltságot adnak a családnak, szinte minden szabadidejüket a ház mögötti fél holdnyi kertben töltik. A fólia alatt a krizantém és a liziantusz nevelkedik, a sátor melletti szabadföldön nyáron több ezer szál fehér, sárga, rózsaszín, vörös és még megannyi színű virágfej köszönti a látogatót.

Nyilvánvalóan a november  elsejei ünnep körüli időszak az egyik legforgalmasabb időszak a kertészetben.

–  A téli ünnepek idején van kis pihenés, megállás, aztán február elején ismét indul a munka. Tehát gyakorlatilag egész éven át zajlik a termesztés. Az értékesítés a piacokon történik. Munkahelyen vagyok, a telecskai iskolában dolgozom, ezért, ha a munkaidővel egybevág, nem tudok menni, keddenként a lányom és a férjem áll helyt a piaci asztalnál. Mi nagybani árusítást nem végzünk, kiállunk az asztal mögé, és azt árusítjuk ami a kertünkből való –  mondja Ibolya, aki már ötödikes korában sokat segített a dohánytermesztéssel foglalkozó családjukban.

– Édesapám parasztember volt, földműveléssel foglalkozott, hosszú évekig dohányt termesztett, mint nagyon sokan itt a faluban, mi pedig munka mellett melléktevékenységként virágozunk.

Huszonhat éve piacozunk, először Szivác, Cservenka piacain árultunk paprikát, konyhakertészettel foglalkoztunk néhány évig, és utána tértünk át a virágokra. Én nagyon szerettem már fiatalon is a virágokat, a legelső virág, amivel foglalkoztunk, az a kardvirág volt, Oszkár nevezetű, utána az egynyári virágok következtek, és párhuzamosan évelők is megjelentek a kertünkben. Krizantém, liziantusz, dália, nyári őszi rózsa, vasrózsa, tavaszi virágok, nárcisz, írisz, tulipán, liliom, kevés gyöngyvirág.... Idén nyáron volt sok sóvirág és szalmavirág, a forró nyarakon mind könnyebb termeszteni, van is rá igény. A temetőbe is szeretik vinni az emberek, de a lakás hangulatos dísze is lehet hosszú ideig.

Férje, Kornél végzi a férfimunkákat, a talaj-előkészítést, permetezést. A péntek esti pakolás során is ő irányít, hogy ne törjön össze a sok eladásra szánt virág.

– Az év minden szakában kínálunk szezonális virágokat a kedves vásárlóknak.

A halottak napjára már februárban elkezdődik a készülődés. Palántákat veszünk, amik alig pár centisek. Elültetjük őket, és ettől kezdve folyamatos munka van velük egészen a vágásig. A táptalaj összetételét mi magunk kísérleteztük ki az évek során, de a levélen keresztül is kapják a tápot a növények. Ha meleg a nyár, szinte folyamatosan öntözünk, csöpögtető-rendszerrel, de az árnyékolás is mind fontosabbá válik. Kora tavasztól késő őszig mindennap van mit tenni a kertben. Ki tudja, hányszor kell lehajolni...

Mondja, nincs ára a falun megtermelt virágnak, jószágnak, de marasztaló az, ha az ember a háztájiban megtermelhet ezt-azt. Az árak, sajnos szinte tíz éve változatlanak, nincs vásárlóerő, a vevőkör megcsappant, és mintha kevesebb virágot vennének az emberek.

Lányuk, Kornélia még egyetemista, de a tanulás mellett már kisiskolás kora óta segítsége a szülőknek. A húszéves lány azt mondja, el tudja képzelni, hogy folytatja szülei munkáját, de látja, hogy ez nagyon nehéz, sok energiát igénylő folyamatos tevékenység.

– A rengeteg munkát biztosan nem tudnám felvállalni, segítség kellene hozzá. Pénteken szedjük a legtöbb virágot, a kisebb csokrokat én készítem el. Kicsi korom óta ez természetes nekem, nagyon szerettem virágot szedni, kis csokrokat összeállítani, s boldog voltam, ha valaki azt választotta a piacon. Elejében a mamák is besegítettek, én nagyon élveztem a közös munkát kisgyerekként.

– Virággal dolgozni a legszebb dolog a világon, a liziantuszt – ami a fiatalabb korosztálynak a kedvence volt az idén –, nagyon szeretjük, egy kicsit keresni is lehet vele, de minden évben bizonytalanabbak vagyunk. Az időjárás változását is megérezzük, régebben az öntözésen kívül nem is igen permeteztünk, nem volt ilyen szélsőséges az időjárás.

A dália szirmát például a hőség megégette, az egész kertet árnyékolni kellene. Ez a maximum, amit el tudunk családilag végezni. A virág és a munka szeretete, ami már egy kicsit munkamánia is, ami megtart bennünket. Fontos, hogy a gyerekek diplomát szerezzenek, elindítsuk őket, hogy könnyeben kezdjék az önálló életüket – mondja végül Ibolya, és a kerti séta közben megegyezünk abban, hogy a körülmények javulásával, az életszínvonal növekedésével együtt járó magasabb fogyasztással a kertészet fontos szerepet tölthetne be a falusi lakosság megtartásában és a munkahelyteremtésben is.