Fennállásának századik évfordulóját ünnepelte a közelmúltban a Kárpáti Igaz Szó országos közéleti lap, amelynek jogelődje, a Munkás Újság első száma 1920. január 31-én jelent meg. Az Ungváron kiadott újság centenáriumi rendezvényei Budapesten a Magyarság Házában kezdődtek, majd Kárpátalján folytatódtak. A tisztes kort megélt lap múltjáról, jelenéről és jövőjéről Dunda György lapigazgatót kérdeztem.
Az önálló újság első száma (Fodor István felvétele)
Öt évvel ezelőtt Kőszeghy Elemér akkori főszerkesztő a Kárpáti Igaz Szó bizonytalan jövőjéről beszélt. Akkor háborús idők járták, viszonylag nagy infláció indult el. Fél évtized múltán megünnepeltétek a lap centenáriumát. A korábbinál bizakodóbb légkörben és hangulatban?
– Hála a jó Isten és az anyaország gondoskodásának, az elmúlt években – különösen 2018 áprilisától, amikor egy belső szerkezeti-strukturális reformot hajtottunk végre – a fejlődés, a gyarapodás útjára lépett a Kárpáti Igaz Szó, és a centenáriumunkat ahhoz méltó körülmények között fogadhattuk. A kárpátaljai magyar sajtótermékek közül, megkockáztatom, mi tudjuk a legjelentősebb saját bevételt felmutatni, a maradék részben pedig, mint ahogy valamennyi külhonban működő kisebbségi sajtóműhely, mi is dotációra szorulunk, amit kiszámítható módon meg is kapunk a magyar kormánytól. S nemcsak ezért vagyunk hálásak Budapestnek, hanem azért is, hogy hosszú évtizedek cudar körülményei után 2018 májusában beköltözhettünk az újonnan készült Ungvári Magyar Házba, amit a magyar kormány az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek adott át, s ott mi is kaptunk egy modern szerkesztőséget. Az elmúlt két évben, amióta lapigazgató vagyunk, sikerült minimum megduplázni, esetenként megtriplázni a béreket ahhoz képest, ami a szerkezetváltás előtt volt, bár más kárpátaljai magyar médiumokhoz képest még így sem vagyunk sajnos topon. Az emlegetett reformról, amit házon belül „új kezdetnek” hívunk, 2018 áprilisában a szerkesztőség munkatársainak nyomására kettéválasztottuk a főszerkesztő és a lapigazgató posztokat. A kollektíva nekem szavazott bizalmat a lapigazgatói posztra, Kőszeghy Elemér maradt a főszerkesztő, de mivel ő külföldre készül, Horváth Sándor jelenleg a főszerkesztőnk, akit a nyáron véglegesíthetünk. Így a főszerkesztő klasszikus lapkészítéssel foglalkozik, az igazgató pedig a menedzsmenttel, az operatív irányítással, s esetünkben úgy van, hogy az új médiumok (honlap, Facebook, Instagram) munkáinak koordinálásával, valamint ukrán nyelvű online tartalomszolgáltatásunk felügyeletével. Annyit ez utóbbihoz fűzzünk hozzá: határozottan pozitív fogadtatásban részesült minden szinten, amit legjobban az jelez, hogy példánkon felbuzdulva a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is beindított egy önálló ukrán szerkesztőséget legújabb portfóliójában, egy most indult kétnyelvű honlap formájában.
Dunda György a lap történetéről beszél (Zumko Barnabás felvétele)
Hogyan alakult a lap arculata az utóbbi években? Korábban heti három alkalommal jelent meg az újság, és irigyeltük is a Magyar Szóban, hogy javarészt előfizetésben kelt el.
– Az „új kezdet” után, 2019 januárjától bevezettük a színes nyomást, s a postai terjesztés akadozása miatt – késve vitték ki a lapot – kénytelenek voltunk két megjelenésre áttérni, de a heti 32 oldalszámunk változatlan maradt. 2020 januárjától pedig egy teljesen megújított, új tördeléstechnikával, új tartalomstratégiával 28 oldalas hetilappá váltunk, mert nincs értelme kétszer sem megjelenni, ha a posta hetente egyszer kézbesít. Sőt, magyar falvak tucatjaiban megszűnt a postai szolgáltatás, ezért még tavaly beindítottuk alternatív terjesztési hálózatunkat, s önerőből juttatjuk el azon falvakba a lapot, ahol nem számíthatunk a postai kézbesítésre. Egy év munkájával már közel 40 településre jutunk így el, hogy a lehető legnagyobb legyen a lap lefedettsége Kárpátalja magyarlakta vidékein. Ilyen esetekben a helyi ABC-ben kínáljuk a lapunkat.
Elmondhatom még magunkról, hogy 13 főállású és 7 külsős kolléga bevonásával készül a lap. Egyre nagyobb figyelmet szentelünk az online tartalmaknak, a print és az online tartalma egyre inkább eltér, a hagyományos újságban háttérírásra törekszünk – interjúk, elemzések –, ami a tudósítások, történések mögött van, azokra keressük a válaszokat, és igyekszünk értéket felmutatni, bemutatni. Magát a hírt, az eseményt pedig hagyjuk az online-ra.
Térjünk kicsit vissza a kezdetekre, mert tudtommal elég viszontagságos évtizedeket élt meg az újság, amíg nem lett teljesen önálló. Igaz, részben utána is.
– 1920. január 31-én jelent meg az akkor még Munkás Újság első száma, de az ezt megelőző évben próbajelleggel már megjelent az Ungvári Munkás című kiadvány is. Később mégiscsak az 1920-as indulást tekintették a kiindulópontnak, és onnan datálják a lap megszületését. A Munkás Újság hetente jelent meg, de a második világháború során, egészen pontosan 1938. október 23-ától 1945. május 27-éig szüneteltette tevékenységét. Kárpáti Igaz Szóként 1945. december 8-án jelent meg első ízben, mint a Zakarpatszka Pravda fordításos kiadása. Ezt az időszakot később Balla László, a lap egykori főszerkesztője az „egyiptomi fogság” éveinek nevezte, utalva arra az elnyomásra és nehéz állapotokra, ami akkor jellemezte az újság működését, amikor a hivatalos ukrán lap minden téren éreztette felsőbbrendűségét.
A centenáriumi ünnepség résztvevői (Zumko Barnabás felvétele)
A korabeli leírások alapján némi enyhülés előbb 1953-tól, Sztálin halálát követően, de még inkább 1957-től, a magyar szabadságharc leverése után következett, amikor egyes pártfunkcionáriusok hajlottak arra, hogy kicsivel több levegőhöz juthasson a helyi magyar közösség. Ekkortól váltak például szabadon elérhetővé a magyarországi lapok, kiadványok is. Megérezve a lehetőséget a szabadabb létezésre, az akkori kollégák beadványokkal fordultak az illetékes hatóságokhoz, de hosszú út vezetett az önállóság kivívásához, aminek első fontos állomása 1965. június elseje volt. Ekkor jelent meg először a Zakarpatszka Pravdától független tartalommal a magyar újság, amikor végre saját írásokkal is jelentkezhettek. Ám miután addig csak fordítók dolgoztak a lapnál, súlyos káderhiány lépett föl, a fiatal tollforgatójelöltekből zsurnalisztákat kellett nevelni. A teljesen önálló magyar kiadás 1967. március 8-ára esik. Innentől kezdve egyfajta magyarságintézményként is igyekezett helytállni a szerkesztőség. Ezekben az időkben amolyan magyar találkozási ponttá is vált az újság szerkesztősége.
A Szovjetunió 1991-es széthullása nehéz gazdasági helyzetbe sodorta a lapot, amelynek fenntartója ekkortól kezdve kétharmad részt a megyei önkormányzat, egyharmad részt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség lett. Ennek az állapotnak a 2005-ös sajnálatos kárpátaljai magyar médiaháború vetett véget, aminek következtében kis ideig két hasonló nevű lap is megjelent, de az olvasók végső soron az „igazi” mellett tették le a voksukat.
Zumko Barnabásnak, a lap fotóriporterének kiállításán (Zumko Barnabás felvétele)
Újságírónak ismerlek, meg főszerkesztő-helyettes voltál, hogyan lesz az újságíróból lapigazgató?
– No, ez egy tényleg nehéz kérdés. Úgy lettem lapigazgató, hogy külsős menedzsert beültetni ebbe a székbe nem tudtunk volna, megfizetni sem. Meg hát kisebbségi sorban jövedelmezővé tenni egy magyar lapot lehetetlen küldetés, ezért jobb talán, ha olyasvalaki igazgat, aki érti is a szakmát, amit művelünk. Annyit elmondhatok: könnyebb újságot írni, mint egy 21 fős szerkesztőséget igazgatni, izgulni, hogy rend legyen a nyomdától kezdve minden más területen, hogy idejében meglegyenek a bérek, ne gyűljék tartozás semmilyen téren, ezért a két év alatt bizony több lett az ősz hajszálam. Akadtak álmatlan éjszakáim is… ugyanakkor egy nagyon jó, összetartó közösség a mienk, igazi csapat, mondhatom, akik megértéssel fogadják, ha éppen nem elsején érkezik az utalás. Első perctől közösen leszögeztük: teljes áttekinthetőséget teremtek, cserébe őszinteséget és partnerséget remélek, ami eddig jól működik. Fontos, hogy átalakítottuk a tulajdonviszonyokat is: a KISZó-t a Tisza FM Stúdió Kft. adja ki, ennek vagyok az igazgatója, a cég két tulajdonosa 50–50 százalékban pedig az UMDSZ és a KISZó fejlesztéséért civil szervezet, ez utóbbi a mindenkori munkatársakból áll, tehát a kollektíva 50 százalékos lapgazda, amire soha korábban nem volt példa. Ez is az elmúlt két év nagy eredményei közé sorolandó, mert most először igazán a mienk a lap, s korrekt a viszonyunk a lapgazdatárssal is. Az újságírástól azért nem szakadtam el, képtelen is volnék, a belpolitika rovatot viszem, és, mint mondtam, az új médiumok területén is kijut bőven a feladatból, de nálunk a főszerkesztőnek is van rovata, nem engedjük meg azt a luxust, hogy csak főnökösködjünk, s ez így van jól.
Hogyan látod a nyomtatott sajtó jövőjét, meg ezzel együtt a KISZó jövőjét?
– Szerintem egy átmenet kellős közepén vagyunk, ahol a nyomtatottat lassan kiszorítja teljesen az online világ. Ez egy természetes folyamat, azt látjuk, hogy Kárpátalján 40 év alatt már nemigen vesznek kézbe újságot, online csatornákon elérnek minden tartalmat. Ezért kell a hagyományos újságkészítést átállítani egy háttér újságírásra, amin dolgozunk folyamatosan. Már annak is örülök, hogy megérte lapunk nyomtatott kiadása a centenáriumot, s hogy meddig lesz igény a valódi újságra itt nálunk, ahhoz jóstehetség kell, én bízom még egy reneszánszában. A rádiót is temették, mégis van, igaz, megváltozott szokásokkal, talán ez várhat ránk is. A nyomtatott sajtónak nagyobb a lehetősége az értékek átadására, megőrzésére, mint a klikkvadász online médiának, s ezt szem előtt tartva kell terveznünk, szerkesztenünk, gondolkodnunk, jó lapot csinálnunk.
