Magyarország vezető utazási magazinja, az Utazó évről évre megválasztja a legjobb turisztikai szolgáltatókat. A 2019-re vonatkozó elismeréseket július 30-án, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át Budapesten, ahol Magyarkanizsa neve is elhangzott. Az év vajdasági magyar étterme díjat ugyanis a magyarkanizsai Strand Békavár Halászcsárda érdemelte ki a közönségszavazatok alapján, tegyük hozzá, nem véletlenül. Minden helységnek, még a legkisebbeknek is megvannak a maguk nevezetességei, és sokszor azokról asszociálunk magára a településre és fordítva.
A fiatal étteremvezető, Momčilo Mučibabić (Fotó: Gergely Árpád)
Magyarkanizsa esetében az egyik ilyen, a gasztronómia területén biztosan az első, ami elhangzik, az a Békavár. Amikor rég nem látott vagy éppen újdonsült ismerősök előtt legjobb színben szeretnének feltűnni, megmutatni a helyi jellegzetes ételek legjavát, biztos, hogy a Békavárba viszik a vendégeiket a környékbeliek. A rusztikus stílusú vendéglő nemcsak a helyiek által közkedvelt, ugyanis az utóbbi időben megnövekedett a romániai és a magyarországi vendégeik száma is a szerbiaiak mellett. Maga a rusztikus szó teljesen fedi azt, amit a Békavár képvisel: „A stílus egyik jellemzője, hogy egy ilyen enteriőrbe lépve azonnal otthon érezzük magunkat.”
Idő kell ahhoz, hogy egy hely nevet szerezzen magának és jól bejáródjon, ugyanazt a színvonalat kell biztosítani, sőt fejlődni se árt, ha lépést akarnak tartani, de ha valami jó, annak gyorsan híre megy, messzi földön is. Az sem mellékes, hogy épp a Tiszára nézhet az ott étkező. Apró kis újításokkal, folyamatos fejlődésben, lépést tartva, ugyanakkor a tradíciókat tisztelve alakul ki az egyveleg, ami a hely vonzerejét adja. Erre is törekszik a tulajdonos, aki rögtön le is szögezi, jobban szereti a leader megnevezést, mint a főnököt, mert ő maga is minden munkafolyamatban részt vesz, irányítja, ami az étteremben zajlik. A huszonnégy éves Momčilo Mučibabić vezeti az éttermet, aki ritkán látott alázattal és udvariassággal teremt maga körül olyan miliőt, ahol jó lenni. A fiatalember a kosárlabdát cserélte le pincértálcára, de maradt csapatjátékosnak, ez az egyik vezérelve.
Vendégfogadó névadó (Fotó: Gergely Árpád)
– Az otthonomnak, a házamnak tekintem az éttermet, amire figyelnem kell, hogy minden jól működjön, úgy, hogy mindenki, dolgozó és vendég jól érezze magát, elégedett legyen a Békavárban – mondja határozott őszinteséggel a fiatal vezető, aki nemes egyszerűséggel és barátságosan, egyfolytában mosolyogva és a környezetében lévőket is mosolyra késztetve meséli el azt, hogyan került erre a területre.
– Tizenhat évesen költöztem el Budapestre, ahol a gimnáziumot végeztem és ahol megtanultam magyarul, ott folytattam a kosárlabdás pályafutásomat. Közben édesapám 2015 óta vezette az éttermet, nekem volt némi rálátásom a dologra, de csak később fedeztem fel a benne rejlő lehetőségeket és kezdett el vonzani ez a világ – meséli Momčilo, aki másfél éve dolgozik teljes erőbedobással az étteremben, ahol, ha kell, pincérkedik, ha kell, alapanyagot szerez be és mindeközben példamutatással irányít is.
– Egy éve azt gondoltam, hogy már mindent tudok az étteremről, annak megfelelő működéséről, hogy most már elsajátítottam mindent, de arra jövök rá, hogy folyamatosan kell tanulni, és mindig van mit! Folyamatosan lendületben és résen kell lenni, sok mindent kézben kell tartani, az apróságokból áll össze a teljes kép. Ez az édesapámtól tanultakból is ered, mert ő maximalista és én az ő irányelveit követem, nem mindegy például, hogy az a só- és borstartó hogy áll az asztalon. Minden kis részletnek a helyén kell lenni ahhoz, hogy a legjobbat tudjuk nyújtani – magyarázza.
A kilátás se mindennapi (Fotó: Gergely Árpád)
És a mostani díj is ezt tükrözi, hogy mások is észreveszik az igyekezetet és a minőséget. A magyarországi elismerés nagyon jólesett a vezetőnek, bár személyesen nem vehette át a díjat, de mindenképp megtisztelőnek érzi és nagyon örül is neki.
– Ez a díj is egy bizonyíték arra, hogy kemény munkával és hittel sok mindent el lehet érni, persze nélkülözhetetlen a jó alap és a csapatjáték. Itthon képzelem el az életem és millió célom is van itthon. A kosárlabda világában nőttem fel, mely egy olyan játék, ahol mellettem még négy játékos van, a padon még tízen és mindig együtt harcoltunk, küzdöttünk, úgy mint egy család. Ez most annyiban változott, hogy lecseréltem a kosárlabdát pincértálcára, a kosárlabdapályát az étteremre, de a szellemiség változatlan, ugyanazt kell csinálni: küzdeni, áldozatot hozni egy nagyobb célért, csak csinálni kell és hinni abban, hogy ez jó lesz. A díjat is ennek köszönhetjük, minden bizonnyal, a visszhangunknak, amit az ételeinkkel is elérünk.
És ha már az ételeknél tartunk, és mivel az étteremnek ez kell, hogy legyen a legfőbb vonzereje a sok más aprónak tűnő, de nagyon is fontos részlet mellett, hogy a betérő jól érezze magát és elégedetten távozzon, akkor ki kell térnünk arra is, milyen konyhával dicsekedhetnek.
Minden részletnek a helyén kell lennie, így mutat jól a haltál (Fotó: Gergely Árpád)
– A fő hangsúly a halételeken van értelemszerűen. A Tisza mellett vagyunk, a tiszai halászlé és a halspecialitások nem maradhatnak el, a nevünkben is benne van: halászcsárda, de emellett más, tengeri halakból készült ételeink is népszerűek és a vidékre jellemző, itt elterjedt ízek, amiket a helyiek szeretnek, a távolabbiaknak pedig kuriózum. Az ételek nyolcvan százaléka balkáni étel, de emellett vannak saját, csak általunk kínált fogások is. A legkelendőbb elsősorban a halászlé, továbbá a halpaprikás, majd a kajmakos csevap és a tejben sült bárány és a töltött csülök. Ez a top 5, de a rostonsültek, tészták, a huszonkét féle pizza, a marhapörkölt, a pacal, de a somlói galuska meg a Strand palacsinta, ami titkos, diós krémet rejt, is közkedvelt – sorolja.
Amellett se mehetünk el szó nélkül, hogy mi a vendéglő nagy népszerűségének az oka, hisz megannyi helyen kínálnak halászlét a városban.
– A környezet, az odafigyelés, a jó csapat, a jó alapanyagok, ezek mind meg kell, hogy legyenek ahhoz, hogy működőképes legyen a vállalkozás.
Egy hétköznapi kora délutánon a bejáratnál (Fotó: Gergely Árpád)
Kiderül, hogy nagyon odafigyelnek arra, hogy kifogástalan minőségű alapanyagokat használjanak, és ha csak lehet, mindenből hazait, itthon beszerezhetőt. Továbbá az is fontos számukra, hogy a növényekből a vegyszermenteset tegyék a pultra, majd később a vendég elé az asztalra, azokra az asztalokra, amelyek két hónapig üresen álltak, amikor vírushelyzet miatt zárva kellett lenniük, de mára minden szépen lassan visszatért a régi kerékvágásba és mostmár a Tiszán szemet pihentető vendégek betérhetnek a Békavárba, ahol minden csütörtöktől vasárnapig élő zenével is szórakoztatják a vendégeket. Minden napon másik stílusban. A tamburásoktól kezdve a retró és ex-yu dallamokat megszólaltatók is jelen vannak, viszont a lakodalmak és a nagy rendezvények még mindig nem tarthatók meg, amelyekből bizony rengeteg szokott egyébként lenni a Békavárban. Lakodalmak, születésnapok, nagy családi és céges összejövetelek közkedvelt helyszíne máskor, de most egyelőre a nem rég fűthetőre kialakított teraszt ilyen célra nem használják, de még így se tátong üresen.
– Évente húsz-harminc lakodalmat szerveznek nálunk, a nagyteraszon 120 ember elfér, ahol gyakran külföldi vendégek is vannak és tőlük halljuk legtöbbször, hogy milyen lenyűgözőnek tartják a környezettel együtt a helyet. Folyamatosan pici újításokkal törekszünk arra, hogy valami újjal rukkoljunk elő, ha az csak a tálalásban vagy az asztaldíszben vagy a színekben mutatkozik meg, akkor is figyelni kell, hogy a vendég számára ne legyen egyhangú. Az elmúlt egy évben a hírünk az internetnek köszönhetően egész távoli helyekre is eljutott. Mára már jelentős vendégkörünk van nemcsak Szerbia minden pontjáról, hanem Magyarországról és megugrott a Romániából érkezők száma is – mondja elégedetten, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az év bármely szakában a Békavár parkolója tele van külföldi rendszámtáblájú autókkal.
A kulisszák mögött is minden makulátlan (Fotó: Gergely Árpád)
– A külföldiek elsőként a csevapokat próbálják ki, aztán szépen lassan visszatérnek és végigkóstolják az étlapot, felfedezik, hogy a balkáni konyha nem csak a csevapról szól. A belgrádi vendégeink a halászlénket szeretik, ahogy mondják, ilyet csak nálunk találnak. Az alapreceptjeinkhez tartjuk magunkat, de időnként becsempészünk egy-egy újítást, aminek sikerességét a fogyasztás mértéke mutatja.
A jó ételek készítéséhez pedig jó munkások is kellenek, persze. Ebben a tekintetben is jól állnak a Békavárban, mert tizenegy szakácsuk sürgölődik folyamatosan, az életkoruk pedig változó, nem is zárkóznak el a fiatalok alkalmazásától. A tizenkilenc évestől a hatvankét évesig minden korosztály megtalálható. Az idősebbek nagyobb rutinjukkal segítik azokat a kezdőket, akik itt teljesednek ki, a legjobb helyen ahhoz, hogy tanuljanak és megszeressék a vendéglátást, amit többféleképp lehet csinálni. Ahogy az ő példájuk mutatja, az alázatosság, a kedvesség, az odafigyelés, a színvonal megtartása és a folyamatos fejlődés a kulcs, legalábbis a Békavárban, ahol nevéhez híven rántott békacombot is lehet rendelni, állítólag az íze hasonló a csirkéhez.
A hasunkon keresztül a legjobb tiszai út a Békavárhoz vezet Magyarkanizsán, a magyarországiak által is Vajdaság legjobb éttermévé választott kalandozás során.
