A betegek a legelesettebb csoportba tartoznak, akik a jószándékú emberekből együttérzést váltanak ki, ha pedig egy gyerekről van szó, az ő kiszolgáltatottságuk miatt még többen mozdulnak meg. Egy irányba húz ilyenkor mindenki, hogy akármilyen módon segíteni tudjon, nem csak az, akinek kis gyermekei vannak, ezt láthatjuk napról napra a közösségi oldalon. A magyarkanizsai Gajdos Bajusz Zolna szociális érzékenységénél és tettrekészségénél fogva nem gondolkodott sokat, amikor tudomást szerzett a bajmoki kisfiú, Pál Gajódi Olivér kálváriájáról. A ritka betegségben szenvedő csöppség gyógykezeléséhez több mint kétmillió eurós terápiára van szükség, amit az egész régió összefogással próbál meg előteremteni.
Zolna a Facebookon létrehozta a Vajdasági jótékonysági licit oldalt, ahol bárki bármit felajánlhat a licitre, a legmagasabb összeget kínáló megkapja a tárgyat, az összeg pedig nem az eladóé, hanem a kisfiúé, akinek mielőbbi gyógyulásában reménykednek mindannyian. Hétfő óta azonban az adománygyűjtés újabb lehetőséggel is bővült. Az Aleksandar Šapić Alapítvány is felvette a listájára, és telefonos üzenet elküldésével is hozzá lehet járulni a gyűjtéshez. A magyarkanizsai példát sokan követik, a jótékonysági akciók egymást érik, de a licitcsoport is folyamatos mozgásban van, érkeznek a felajánlások, a használt cipőtől kezdve a festményeken át a repülőútig megtalálható szinte minden. A csoport létrehozójával, Zolnával, aki legszívesebben háttérben maradt volna, a kezdetekről, a jelenlegi állásról és a jövőről is szót ejtettünk.
Folyamatosan látjuk a Facebookon a tettrekészségedet, ahogyan a csoportot többedmagaddal, segítőiddel koordinálod, te magad is mint családanya.
– Két kisgyermek, egy hat és fél éves fiú és egy kilenc hónapos kislány anyukája vagyok, jelen pillanatban szülési szabadságon, egyébként egy magyarkanizsai magánvállalatnál dolgozom adminisztratív munkásként és aktív vagyok a cserkészeknél, mint titkár. Életünk nagy részét az önkéntesség teszi ki, annál is inkább, mert a férjem például a tűzoltóknál tevékenykedik, én magam pedig a szüleimtől és a nagyszüleimtől tanultam mindezt. Ebben az életformában nőttünk fel. Gyermekkoromban a Vöröskereszt aktivistájaként kezdtem és azóta is lételemem a segítségnyújtás és így nőttem fel, ezt nevelték belém. Nekem az a természetes, hogy ha tudunk bármilyen módon segíteni, azt meg kell tenni!
Jelen esetben nagy szükség van a segítségre, hisz egy kisfiú élete a tét, amit most csak pénzzel lehet megmenteni. Neked hogyan jutott egyáltalán a tudomásodra az eset és Olivér, aki az SMA betegséggel küzd?
– Magáról a betegségről hallottam már, nyomon követtem a hasonló eseteket, így amikor először a Facebookon láttam Olivér anyukájával készített riportot, nem volt kérdés számomra, hogy fel kell vennem velük a kapcsolatot. Az anyukával, Tímeával beszéltem, akinek meséltem a Budi Human alapítványról, és felajánlottam a segítségemet bármilyen formában.
Elsősorban mint együttérző édesanya?
– Bele se mertem abba gondolni, hogy mit érezhet egy édesanya. Az én lányom két hónappal idősebb Olivérnél. Olyan betegségről van szó, ami derült égből villámcsapásként egyszer csak kiderül. Úgy gondoltam, az sms küldő akcióban nagy lehetőség van, de megkérdeztem az anyukát, mit szólna, ha csinálnánk egy licitcsoportot Vajdaságban is. Minden segítő szándék, kéz és felajánlás jól jöhet ebben a kiszolgáltatott helyzetben, így létrehoztam a csoportot és úgy érzem, köteles vagyok egy-egy akciót végig is követni, hogy a felajánlás eljusson a kellő helyre.
Hogy van minderre időd?
– Csodálatos család áll mögöttem, akik értik a helyzet súlyosságát. A kisfiam például kiszedte a pénztárcáinkból a bennük lévő pénzt azzal a kérdéssel, hogy ennyi elég-e, hogy Olivér meggyógyuljon. Úgy tudtam érzékeltetni vele, hogy hatalmas összegről van szó, hogy azt mondtam neki, annyi kell, amin egész Oromhegyest meg tudnánk venni. Így tudta megérteni, hogy ez rengeteg pénz.
Azóta milyen kapcsolatban vagytok a családdal?
– Személyesen nem találkoztunk. Timivel, az anyukával szoktunk néha telefonon beszélni, de leginkább írásos formában, így legkevésbé zavarom őket a kórházban. A minap éppen mesélte, hogy Olivér megismerte, ez annyira megható volt és úgy érzem, benne is felcsillant a remény, reálisan látja a dolgokat, bár ezerfelé figyel és minden lehetőséget próbál megragadni a gyermeke érdekében. Szeretek vele beszélgetni.
Ti pedig a háttérből támogatjátok, most már jelentős létszámmal, akik csatlakoztak a csoporthoz. Hogyan alakult ki ez a csoport, ismeritek egymást?
– Amikor létrehoztam a csoportot egy vasárnapi napon, egy ismerősöm, Dobó Ella segítségét kértem, hogy hívjon meg embereket a csoportba. Tíz óra telt el és hihetetlen létszámú ember kapcsolódott be, nem volt egy szabad percem se, mert egyfolytában csipogott a telefonom a felajánlások miatt. Raffai Sárát kértem meg, hogy segítsen. Ő készítette el az oldal küllemét. Aztán pár nap múlva moderátorokra is szükség volt, így csatlakoztak be még sokan mások. Olyanokat láttunk szívesen, akik felajánlottak vagy licitáltak, úgy éreztem, ebben az adott helyzetben ez egy mérvadó pont lehet, így lett összesen tizenöt fős a csapat, akik koordinálják a csoportot. Én magam is 12–14 órát töltök ennek figyelésével és irányításával. Ez elengedhetetlen, mert sokféle ember van ám, sajnos, a legkülönbözőbb üzenetek is befutnak.
Milyen felajánlások és honnan érkeznek?
– Mindenki próbál segíteni, amivel tud. Egy bevásárlóközponthoz tudnám hasonlítani, ahol a mindennapi dolgoktól kezdve a luxuscikkekig mindent meg lehet találni. Élelmiszertől kezdve az utazásig sokféle felajánlás van. A legkapósabb dolgok a torták, a könyvek, de ott a rengeteg ruha, kozmetikai cikkek, nyaralások, telelések, ismert festők képei, repülőút, dedikált mezek...
Mi volt eddig a legnagyobb összeget érő vagy elérő licitegység?
– Minap egy okosiskola-felajánlást kaptunk, ami nagy értékkel bír. Ami sok pénzért kelt el, az a TSC-mez, ami 71 ezer dinárért, Dobó Tihamér-festmény 60 ezerért, de volt telelés 51 ezer dinárért. A személyes kedvencem a 6 ezer dináros, egykilós sajt!
Honnan érkeznek a licitálások?
– Minden szegletből. Gyakran külföldön élők is licitálnak, akik ezt egyfajta bevásárlásként intézik most el, az itthon lévő családjuknak kérik a tárgyakat, ők maguk pedig kifizetik. Amerikából, Angliából, Kanadából, ahonnan hónapok óta nem jöhettek haza, így ütnek két legyet egy csapásra, és jóval a valós érték felett kelnek el ezek a tárgyak és szolgáltatások.
Amellett, hogy létezik és nagy sikerrel működik a csoport, különböző akciókkal támogatjátok. Két hete fánksütést szerveztetek a magyarkanizsai Tisza-parton, felajánlásokból készült alapanyagok felhasználásával, most pedig a cserkészek Vízitelepén újabb akció zajlott, amiért a fiatal cserkészlányokat illeti hatalmas dicséret és elismerés.
– Palacsintasütésbe fogtak a cserkészlányok Oláh Éva vezetésével, de rajzpályázatot is létrehoztunk. A Vízitelepen amellett, hogy palacsintaillat gomolyog, a gyerekek rajzpályázatra rajzolnak, amiket szintén eladunk, de hozzánk kapcsolódtak még többen, kézműves sörfőzde, továbbá vaddisznópörköltet főzők, Szecsei Szilveszter és Ladócki György vezényletével, az étel nyomban el is fogyott, így halászléfőzés követte a Lőrincz testvérek gyors reagálásának köszönhetően. Természetesen az eladásból befolyt összeget szintén Olivér gyógyulásához való hozzájárulásra szánjuk. Csak a szombati napon az ételek eladásából 138 ezer dinár és 165 euró gyűlt össze. Folyamatosan jöttek az emberek. A licitcsoportot pedig nem is tudjuk számontartani, hogy jelenleg hol tart, napi négyszáz licit bonyolódik, de nem is hiszem, hogy a szám szerinti összeg a legfontosabb, hanem, hogy folyamatosan éljen a csoport és mozogjon, amíg csak el nem érjük a teljes összeget.
Elégedett vagy-e, ami a gyűjtés tempóját illeti?
– Inkább meglepett, jó értelemben. Ami a csoportot és ami az akciókat is illeti, nagyon jó látni a hatalmas érdeklődést, segíteni akarást, amikor az egyik jó dolog hozza a másikat. Hiszek benne, hogy így menni fog az összeg összegyűjtése, a dináros számlán szombatig hétmillió dinár volt, de a külföldiekre is érkeznek a befizetések, hetvenegyezer eurónál tartott akkor, de reméljük, hogy napról napra duzzadni fog, hogy a kétmillió euró meglegyen.
Meddig folytatjátok az akciókat?
– Ameddig a pénz össze nem gyűlik. Nagyon sok a negatív kritika, sok bántó üzenetet is kapunk, de ez nem befolyásolhatja egyikünk elszántságát sem. Igenis megérdemli Olivér is az esélyt, és ahogy már nem egy kisgyerek felépült és normális életet élhetett, neki is menni fog. Joga van elesni, joga van leverni a térdét, joga van a hintán kacagni! Miden gyereknek meg kell adni ezt az esélyt, lehetetlenség nincs, csak tehetetlenség. Szeretném, ha egy nap a kislányom együtt játszhatna Olivérrel!
Megannyi lételméleti kérdés merül fel annak kapcsán, már a kezdetektől, hogy miért kell egy mindössze pár hónapos gyereknek az életéért küzdeni, egészen addig, hogy az ország, melybe született, miért nem siet a segítségére és egyáltalán, hogy kerülhet egy gyógyszer kétmillió euróba? A megválaszolatlan kérdésekre való válaszkeresés helyett azonban járhatóbb útnak tűnik a Vajdasági jótékonysági licit oldal felkeresése a Facebookon, ahol a kiválasztott tárgyat elkapja a felajánlott összegért cserébe, vagy a www.budihuman.rs oldalon tájékozódhat a további lehetőségekről, az sms-utalás már él, a 3030-ra küldve a 848-as számot 200 dinár utalható a kisfiúnak az életet választva, segítve.
