A halastavat sporthorgászatra használják (Fotó: Gergely József)
Az a baj a falusi turizmussal, hogy a helyi érdekességek és jellegzetességek sokszor csak szájhagyomány útján terjednek, az interneten pedig a fiatalok számára igencsak sajnálatos módon alig-alig található elegendő információ egy-egy falu látványosságairól. Egynapos kirándulásunk legfőbb tanulsága, hogy kizárólag az online térben tájékozódva sok látnivalóról lemaradhatunk, ezért gyakran érdemesebb a helyi ismerőseinkkel vagy azok híján a helyi civil szervezetek képviselőivel fölvenni a kapcsolatot az utazás előtt, és föltenni nekik a nagy kérdést: mit is nézzünk meg nálatok?
Kisorosz Nagykikindától néhány kilométerre, a román határ közelében fekszik. Már a 14. század elején létezett, a fennmaradt írásos emlékek Hurusi, Uruzi néven emlegetik. A török hódoltság után, a 18. században katolikus magyarokat és németeket telepítettek be. A falut ma néhány ezer fő lakja, a legutóbbi, közel tízéves népszámlálási adatok szerint a lakosság mintegy harmada magyar anyanyelvű. Ehhez képest magyar szót csak a tájházban hallottunk, a Magyarországról származó férjem igencsak bajban lett volna, ha nem vagyok ott, hogy fordítsak, ha kell. Se a boltban, se a fagyizóban, se az étteremben nem tudtak magyarul, de meg kell hagyni, hogy mindenhol kedvesen és együttműködően kommunikáltak velünk, úgyhogy a szegényes nyelvtudás senkit ne tartson vissza attól, hogy eltöltsön egy-két napot Kisoroszon.
NYUGALOMSZIGET A SZÓRVÁNYBAN
A helyi és környékbeli magyarságot a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ fogja össze, amely az elmúlt időszakban valódi turistaparadicsommá tette a falut. Tájház, helyi kézműves emléktárgyak, romantikus tavacska, barátságos vendéglátás – nem sok minden hiányzik, hogy a település a falusi turizmust kedvelők első számú választásává váljon.
A 2004-ben alapított kisoroszi tájházról nem sok információt találtunk az utunk előtt, ami kicsit el is bizonytalanított minket. Biztosan megtaláljuk, amit keresünk? Netán hosszú barangolás vár ránk a 35 fokos nyári kánikulában? Az aggodalmaink végül alaptalannak bizonyultak, hiszen a tájházat nemcsak tábla jelzi, de a míves kivitelezésű fakapu is egyértelmű jelét adja annak, hogy jó helyen járunk. Tényleg nem lehet eltéveszteni.
Kilátás az étterem teraszáról (Fotó: Gergely József)
A tájházban Talpai Sándor, az egyesület vezetője vezetett körbe minket. A tájház a helyi kulturális, néprajzi értékeket hivatott megőrizni, ehhez mérten nemcsak egy hagyományos parasztház jellemző berendezéseit volt alkalmunk megcsodálni, de számos érdekes régiséget is szemügyre vehettünk. Ilyen volt egy 1832-ből származó zongora, ami még mindig zenélésre bírható. Imádságos könyvek, bibliák is helyet kaptak a tájházban, amelyek közül kiemelkedik az 1902-ben Budapesten kiadott, dombornyomott Mi atyánk könyve, ami a Szentírás bizonyos részleteit tartalmazza. Többek között régi citera, varrógép, ágynemű, fénykép is található a tájházban, amelyeket mind Kisorosz polgárai ajándékozták az egyesületnek. A több évtizedet, esetenként több mint egy évszázadot megélt könyvek és használati tárgyak semmihez sem fogható módon tárják elénk a múltat, és teszik számunkra egyfajta csodává azt, ami őseinknek a mindennapos ügyes-bajos dolgaikat jelentette.
A Vajdaságban egyedülálló épületkomplexumban a tájház látványosságai mellett egy pontyokkal betelepített halastavat is megcsodálhatunk, a rajta található kis pavilonnal együtt. Az udvaron tyúkok kapirgálnak, kakas kukorékol. Emléktárgyakat, minőségi, aprólékos gonddal készített, helyi készítésű kézműves termékeket is vásárolhatunk, benézhetünk a kerámiaműhelybe, végigsétálhatunk egy kellemes erdei ösvényen, kikapcsolódhatunk a teniszpályán, a szabadtéren kialakított étteremben pedig akár kisebb rendezvényeket, összejöveteleket is lehet tartani. Az épületeket a magyarkanizsai Tóth Vilmos tervezte, aki 2019-ben a Délvidék magyar építészeti hagyományát folytató, műhelyteremtő építészeti tevékenységéért vehette át a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának díját. A komplexumban napsugaras és pávafarok házvéget is láthatunk, amelyek Kisoroszon valaha honosak voltak. Aki úgy érzi, hogy a kisoroszi komplexum romantikus hétvégéknek, családi kirándulásoknak vagy baráti társaságok közös kikapcsolódásának is remekül otthont nyújthat, az jó nyomon jár: bár egyelőre csak két szoba áll a vendégek rendelkezésére, a tervek szerint további öttel fog bővülni. Ez erős lendületet adhat a vajdasági falusi turizmusnak, aminek eredményeképpen mi is jobban megismerhetjük a saját környezetünk kincseit és értékeit, ráadásul a szórványmagyarság megmaradásához is nagy mértékben hozzájárul.
TÓPARTI VENDÉGLŐ ÉS BAGOLYLELŐHELY
Emléktárgy-elárusítóhely, előtte a tóval (Fotó: Gergely József)
Mire a tájházat és a hozzá tartozó épületkomplexumot körbejártuk, az ebédidő is elérkezett. Ennek helyszínéül egy faluszéli tóparti vendéglőt választottunk. Mivel nem szeretjük a zsúfoltságot, mindjárt úgy éreztük, hogy a legjobb pillanatot találtuk meg az étkezésre: az étterem tágas terében rajtunk kívül egyetlen másik pár foglalt el egy asztalt. Ők azonban velünk ellentétben bent foglaltak helyet, így az egész terasz a miénk volt. A kinti asztalok is fedett helyen állnak, így a kánikulát is könnyebben viseltük, hiszen egykettőre árnyékba vonultunk.
A közvetlenül mellettünk elhelyezkedő kisebb tavon először csak békákat láttunk, de hamarosan a hattyúk is megjelentek, talán azért, mert megszokták, hogy a vendégektől nekik is csurran-cseppen egy kis élelem. Velünk nem volt szerencséjük, éhesek is voltunk, és az ebéd is nagyon finom volt. Árak tekintetében szintén nem volt okunk panaszra. Egy tál leves ára 200 és 250 dinár körül mozog, egyedül a halászléért kell többet fizetni, de az kétszer akkora adagot is jelent. Az előételként számon tartott gomba, rántott sajt vagy csirkemáj ára 350 dinár körül mozog, főételeket pedig 500–600 dinárért kaphatunk. Az adagok pedig bőségesek, így végül is ketten 2000 dinárból alaposan megebédeltünk, a desszertnek már nem is jutott hely. Sajnáltuk, hogy így alakult, hiszen minden fogással nagyon elégedettek voltunk, ez alól valószínűleg a desszert sem lett volna kivétel. A kiszolgálás és a tálalás is nagyszerű volt, egyetlen negatívumként a rádióból szóló zenét lehet megemlíteni, aminek sem a stílusa, sem a hangereje nem illett az egyébként kellemes hangulatú vendéglőhöz.
Később, a délután folyamán fagyizni is elmentünk, ahol gombóconként 40 dinárért egy árnyékos teraszon, kopottas kanapén ücsörögve hűsöltünk egy kicsit. Ez az élmény közel sem nyűgözött le bennünket annyira, mint az étterem, bár ez valószínűleg inkább az ízlésünket tükrözi, semmint a kisoroszi fagyizó/kávézó által biztosított kiszolgálást. Nekünk ezek a fagylaltok túl édesek és túl krémesek voltak, a nyári melegben jobban esett volna a gyümölcsösebb és vizesebb íz.
A fazekasműhelyben készült termékeket szuvenírként árusítják (Fotó: Gergely József)
A falu további látványosságaként a Szent Péter és Szent Pál apostolok Római Katolikus Plébániát szerettük volna megnézni, de ottjártunkkor zárva találtuk. Helyette a pravoszláv templom temetőkertjén sétáltunk végig, ahol a mácsai és kisoroszi Csernovits család sírboltja található. A nemesi család Montenegróból származott, a törökök elleni felkelésekben és az 1848/49-es szabadságharcban is részt vettek. Az 1843-ban emelt sírboltban a család kilenc tagja nyugszik, azok, akik 1840 után, de még 1910 előtt hunytak el. A sírboltban 15 koporsó van, de mindkét világháború során kifosztották.
Legutoljára a falu központjában fölállított emlékművet látogattuk meg, de csak azért, mert véletlenül az utunkba akadt, ugyanis sehol sem olvastunk arról, hogy ilyen is van, és nem is mesélt senki arról, hogy ezt is megnézhetnénk. De ottjártunkkor sem tudtunk meg túl sok mindent. Az emlékműn csak két évszám (1941 és 1945) szerepel, ebből annyit sejtettünk, hogy a második világháborúnak állít emléket valamilyen módon. Később kiderült, hogy valóban jó nyomon jártunk, az emlékművet a fasizmus áldozatainak emlékére hozták létre.
A falu központjában egy kellemes meglepetés is várt minket: egy tábla hirdette, hogy az erdei fülesbagoly téli lakhelyénél járunk. Az információs tábláról megtudtuk, hogy az erdei fülesbagoly védett állat, 35 centi hosszú, szárnyfesztávolsága pedig egyméteres, és kiderült az is, hogy Vajdaság legtöbb településén van legalább egy hely, ahova a fülesbaglyok telelni járnak. Fő táplálékaik az egerek és a patkányok, a rágcsálók pusztításával pedig igencsak hasznunkra lehetnek, egyes számítások szerint olyannyira, hogy Vajdaság-szerte évente mintegy 15 milliót esznek meg belőlük.
Persze július közepén még a baglyok sem telelnek, nem is láttunk egyet sem – de a tudat, hogy pár hónap múlva megérkeznek, mindenképpen ösztönzőleg hat ránk ahhoz, hogy késő ősszel vagy télen is visszatérjünk egy rövid kisoroszi kirándulásra.
