A konyhakertészetben mindig sok munka van, annyit dolgozhat az ember, amennyit csak nem szégyell – mondja Lajkó Zoltán, aki magát adai lakosnak, de moholi konyhakertésznek tartja. Kiemeli, hogy a konyhakertészetben van vetési, termelési, öntözési, gyomirtási és betakarítási időszak. A Lajkó család gazdaságában ezzel nem ér véget a munka, hanem kezdődik az értékesítési időszak, mivel konyhakész árut készítenek, amelyet javarészt piacokon, üzletláncoknál és nagykereskedőknél értékesítenek. A termelő felesége, fia és két lánya mellett tizenegynéhány napszámos dolgozik a gazdaságban. Lajkó Zoltánt a konyhakertészről kérdeztük a Mohol szélén lévő gazdaságban.
Most az elefántfül sütnivaló paprikát szedik (Csincsik Zsolt felvétele)
Mit termesztettek az idén és mekkora területen?
– Az idén 18 hektárnyi konyhakertészetem van. Ez 19–20 kultúrát ölel fel. Van olyan kultúra, amit egész kis területen termesztünk, de van olyan is, amit nagyobb területen. Az eladási struktúránk azt kívánja, hogy több fajta árunk legyen. Jelenleg az elefántfül sütnivaló paprikának a betakarítása és értékesítése folyik, illetve a napokban kezdjük a magról vetett lila- és vöröshagymát betakarítani. Természetesen állandó jelleggel folyamatban van a készülődés a hétvégi piacra, illetve hét közben az áru kiszállítása a különböző üzletláncolatoknak, amelyeknek a beszállítói vagyunk.
Hogy termett a paprika és a hagyma?
– Ezeknél a kultúráknál egy kicsit gyengébbek a hozamok, a tavasz hideg volt, és induláskor megsínylették a növények az időjárást. Kisebb és kevesebb termés van, de valamilyen mértékben ezt kompenzálja az ára. Igaz, hogy az ár sohasem kompenzálja a terméskiesést. A legjobb, ha bő hozam van, még ha olcsóbban is kell eladni. Ha kevés van, akkor olyan nagy mértékben nem emelhetjük a veteményt árát, mint amennyivel kevesebbet termett.
Összesen 18–20 féle kultúrát termesztenek, mi mindent még?
– Kezdjük a gyökérzöldségekkel: termesztünk sárgarépát, petrezselymet, paszternákot, céklát, gumós zellert, vöröshagymát és lilahagymát. A vöröshagymából két fajtát, a pogácsa, illetve a gömbhagymát. Továbbá póréhagymát, fekete retket, fehér és piros krumplit. Az idén volt paprika is. A káposzta viszont az idén nem sikeredett. A palántadőlés megtámadta, nem szeretjük vegyszerezni a veteményeket és nem permeteztem le, nem sikerült, ezért meg kellett semmisíteni.
A termény egy részét már betakarították. Mi maradt még kint a földön?
– A krumpli bent van a hűtőházban. Sikeres lett és jó a hozam. Eddig a pogácsahagymát és a fokhagymát takarítottuk be. A többi még kint van a földön, most kezdjük a magról ültetett hagymákat betakarítani. A paprikát, ahogyan takarítjuk be, úgy adjuk el. Ez nagyjából még két-három hétig tart, és befejeztük a szezont. Azután egy kicsit szünetel a nagybani betakarítás. Majd novemberben kezdjük a cékla, a sárgarépa, utána a zeller, a paszternák és utoljára a zöldség felszedését.
A napszámosok kézzel válogatják a megmosott sárgarépát (Csincsik Zsolt felvétele)
A termények piacra és üzletláncokhoz kerülnek?
– A termékek megközelítőleg 50 százalékát tudom eladni a piacon, ahol személyesen mi vagyunk az eladók. Kizárólag Újvidékre járunk, ahol három piacon van asztalunk, a futakin, a limánin és a szatelitin. Ezek közül jelenleg a futaki szünetel, mert nincs árusom. A fiam amikor idehaza tartózkodott, akkor ő volt a kofa, de beindult a labdarúgás, ezért jelen pillanatban nem dolgozunk ezen a piacon. Beszállítóként viszünk árut az SP-üzletekbe, illetve együtt dolgozunk viszonteladókkal, akik más hazai és külföldi áruházláncoknak szállítanak.
Megéri konyhakertészettel foglalkozni?
– Egyre kevésbé. Minden évben vannak olyan kultúrák, amik jobban kifizetődnek, csak az a probléma, hogy azt vetéskor tavasszal még nem tudni. A gond az, hogy a bérek évről évre drágulnak, a terményárak viszont már hosszú évek óta nem mozdulnak. Közben a nyereségünk csökken. Némely terméket már éppen csak hobbiból csináljuk. Ezt nyilván éve is válogatja, az idén a cékla volt ilyen. Amit nem a piacon adtam el, hanem nagyban, annak 15 dinárért kellett odaadnom kilóját. Én nem ipari termelést folytatok, hanem javarészt kézimunkát alkalmazunk. Nem permetezzük, amit nem muszáj, hanem kézzel gyomlálunk, kapáltatunk. Ezek mind költségek. Ha előre tudom, hogy ipari célra fogom eladni alacsony áron, akkor egészen másként csinálom. Fogom és felakasztom a permetezőgépet, lepermetezek több hektárt egy nap és be van fejezve, aztán lesz, ami lesz. Viszont így, hogy a piacon értékesítjük a veteményeket, én minden héten szembe kell, hogy nézzek azokkal az emberekkel, akiknek eladom az élelmet. Amit én árulok, azt én is megeszem, oda merem adni a gyerekeimnek is. Az ilyen termelés az költséges. Tavaly a zellerrel nem profitáltunk semmit, ott viszont az év volt kedvezőtlen és kevés lett a hozam. A befektetés viszont irgalmatlan nagy a zellerre. Talán visszakaptam azt az összeget, amit belefektettem. Az idén mi lesz a nyereséges, egyelőre nem tudom. A paprikán úgy néz ki, hogy lesz valamennyi haszon, annak ellenére, hogy kicsi a hozam. A sárgarépát még nem tudom, az még sokat kint alszik, a zöldség szintén. Ezeket a dolgokat igazából majd a tél mondja meg. A gyökérzöldségek, a sárgarépa és a zöldség télen számítanak menő árunak.
Mi a célja, minőségi zöldséget termeszteni vagy a mennyiséget növelni, vagy mindkettő fontos?
– Ebben meg kell találni a harmóniát. Aki már évek óta ezzel foglalkozik, mint én is, az átlátja a dolgokat. A konyhakertészetben két irányzat jelentkezik. Van hagyományos termelés és van a biotermelés. Én egyikbe sem tartozom. Nem vagyok biotermelő, de nem folytatom a hagyományos termelést sem. A hagyományos termelésben az ekék és a kapák rozsdásodnak, mert permetezés van. Ott irgalmatlan mennyiségű mérget szórnak szét a termelők. A biotermelésben viszont azt nevezik biotermelőnek, aki ezt tudja dokumentálni is. Most aki biotermelést dokumentál, ott a dokumentáció beszerzése elviszi a profitot, legalább is jó nagy részét. Vannak szerintem olyan dolgok, amik igazán károsak, amiket nem kell használni egy konyhakertészetben, azt én nem is használom. Viszont nem lehet mindent nélkülözni, mert akkor viszont terméked sem lesz. A különböző kártevők ellen tudunk védekezni organikus szerekkel. A krumplira nem használunk semmilyen vegyszert, hanem a Magyarországról behozott NeemAzal nevezetű bioszerrel védekezünk a krumplibogarak ellen. Ez teljesen organikus készítmény. Igaz, hogy a hagyományos méreg, amivel lepermetezik a krumplibogarat egy holdra nagyjából 1600 dinárba kerül, az organikus készítmény meg 160 euróba. Viszont ez a krumpli csak akkor lenne bio, hogyha az elővetemény se lett volna permetezve. Az elővetemény viszont kukorica volt. Kérem szépen, kukoricát már évtizedek óta a többség nem kapáltatja. A kukoricán ugyanis kapáltatással annyit bukunk, amennyit a krumplin keresünk. Nálunk a gazdaságban a rovarölő szerek használata minimalizálva van, csak amit nagyon muszáj vagy ami gazdasági kárt okozna, az ellen védekezünk.
Lajkó Zoltán (Csincsik Zsolt felvétele)
Hány dolgozót alkalmaznak?
– A gazdaságban napszámosok dolgoznak. Vannak tizen heten és rajtuk kívül a család. A tavaszon a koronavírus első hulláma rám nézve annyiban volt pozitív hatással, hogy akkor döntött a család többi tagjai is úgy, hogy fő munkaidőben a gazdaságban szeretne dolgozni. A családból a feleségem és a két lányom dolgozik a gazdaságban. A fiam a labdarúgást részesíti előnyben, reméljük, hogy sikereket ér majd el és nem kell neki a gazdaságban dolgozni, mert azért az csak
Mi mindent tudnak elvégezni kézi erővel és mit gépesítettek?
– Jóformán semmit nem gépesítettünk. A traktorral kihasítjuk a vetemények sorát, majd kézzel szedjük és pakoljuk. A veteményeket az erre a célra kialakított mosógéppel mossuk. A válogatás is kézzel történik. A 18–19 féle kultúrát nem lehet gépesíteni, mert ahhoz legalább tíz fajta gép kellene, amik egyenként is drágák. A gazdaságunk nem úgy működik, hogy van két fajta gyökérzöldségünk és azt nagy területen termesztjük gépesítve és permetezéssel, hogy aztán nagy mennyiséget tudjunk olcsón eladni. Mi nem ezt csináljuk, mi kézművesek vagyunk.
Van elég napszámos?
– Egyelőre van. Nekünk annyi előnyünk van, hogy biztosítunk nekik egész évben munkát, és nemcsak a betakarításkor kell, hogy jöjjenek, ezért előnyben részesítenek bennünket. Az idősebb generáció már nyugdíjazza magát ettől a munkától, sokan nem bírják már csinálni. A fiatalok viszont olyan ütemben nem pótolják őket, amilyen ütemben kiesnek az idősek. Emiatt jelentkezik az akkut munkaerőhiány. Ez valós dolog és a faluban is problémák lesznek. A hétvége felé kezdődik az ipari paprika betakarítása, ami kézierő- és munkaigényes. Vidékről igyekeznek munkást hozni, de azzal nincsenek tisztában, hogy azon a vidéken is ugyanezt gondolják a termelők. Ők erről a vidékről vinnének oda napszámost. Hogyan fog ez a végén zajlani? Reméljük, hogy szép hosszú őszünk lesz és mindenki odaér mindenhova.
Melyek az elengedhetetlen eszközök és berendezések a gazdaságban?
– Elengedhetetlen a precíziós vetőgép, az öntözőrendszer, illetve a tároláshoz a hűtőház. Ezzel a három dologgal rendelkezni kell egy versenyképes konyhakertésznek, mert ha ebből valamelyik hiányzik, akkor gond van. Nekünk mindhárom megvan. A többit csak azért nem gépesítettem még, mert egyetlen terméket sem termesztünk akkora területen, hogy gazdaságos lenne egy ilyen befektetés. Mivel nincs igazából modern agrárpolitika az országban, ezért nincs megfelelő vetésterv sem. Ezért mindenki azt vett, amit gondol, ezt senki sem szabályozza. Ebből kifolyólag hol túltermelés, hol alultermelés van valamilyen terményből. Ezt nyugaton már megoldották úgy, hogy meghatározták ki miből és mennyit termel. Kisebb-nagyobb hullámzások ott is vannak az árban, de nem drasztikusak. Minden évben 18–19 termékem van. Minden évben van olyan, amelynek jobb ára van, a másiké kevésbé, de az egyik kompenzálja a másikat. Nekem ez jelenti a biztonságot.
A Lajkó család női tagjai csomagolják az árut (Csincsik Zsolt felvétele)
Mit kellene változtatni az agrárpolitikán, hogy jobb legyen a termelőknek is?
– Az áll nyerésre, aki értékesíteni tudja az áruját. Az agrárpolitikában azt tudnám sikernek elkönyvelni, ha erősödne a kivitel. Ez a vidék tökéletes a konyhakerti vetemények termesztésére. Csak megfelelő agrárpolitikát kellene folytatni és minél nagyobb tételben kellene külföldön értékesíteni a terményeinket. Majd a profit java részét vissza kellene juttatni azokhoz, akik megtermelték. Kivitel az van, de a probléma, hogy nálunk a kereskedők bőségesen lefölözik hasznot. Majd azt mondják, hogy gond van a kivitellel, mert nem tudunk felkínálni elég nagy mennyiséget a külföldi piacra. Hogyan tudnánk felkínálni megfelelő mennyiséget, amikor mindenki vonakodik az ipari mértékű termeléstől, amikor tudják, hogy nem ők fogják érte megkapni a kellő profitot, ezért nem eléggé motiváltak.
Ez ügyben mit lehetne tenni?
– Ezeket a dolgokat nem látom át. Bizonyára az államnak kellene itt felelősebben belenyúlni a dolgokba. Szerintem az állam jobban hallgat egyes kereskedőkre, mint a termelőkre. Talán az lenne a hosszú távú megoldás, hogy a külföld piacra szállítsunk és az országba jöjjön be a pénz. Az is nagyon jó dolog, hogyha az országon belül forog a pénz, de még jobb lenne, ha kivitel révén is jönne be. És nem a különböző nyerészkedők zsebében landolna, hanem a termelőknél, hogy megerősödjenek.
Tervez-e fejlesztéseket?
– Kellene, vannak tervek. A betakarítás előtt irreális ezekről gondolkodni, most a legnagyobb siker az lesz, ha az ember előteremti azt a tőkét, ami szükséges a munkálatokhoz. Jelentős anyagi eszközök kellenek ahhoz, hogy a még kint maradt tizenegynéhány hektárnyi terményt kézi erővel betakarítsuk. Ha eladjuk, illetve megfizetettjük, akkor tudjuk meg, hogy meddig ér a takaró és annak függvényében tudunk döntést hozni, hogy mit szeretnénk. Persze jó lenne új traktortorokat venni, jó lenne még egy hűtőház, jó lenne újabb földterületekhez jutni. Több földünk van, mint amennyi konyhakertészet, de nem annyival több, hogy a vetésforgót be tudjuk tartani, ezért ez ügyben kellene legsürgősebben lépnünk. A legköltségesebb a szántóföld vásárlása. Bérelni kockázatos, mert kutat kell fúratnom a földre az öntözés miatt, és ha a tulajdonos közben meggondolja magát, akkor a kutat nem tudom elvinni magammal. A fejlesztéseket igyekszünk önerőből megvalósítani, kikerülve a bankokat.
Mi a helyzet az értékesítéssel?
– A tavasszal egy cégnek adtam el gyökérzöldséget ipari célú felhasználásra. Ez márciusban történt, most szeptembert írunk, de én abból nem láttam még egy dinárt sem. A piac a legbiztosabb bevételi forrás, de a legmegterhelőbb is fizikailag, mert oda hajnalban kell menni, behúzgálni kézzel az árut és rengeteg ember jelenik meg. Sok mindenkinek meg kell hallgatni a búját-baját, elbeszélgetni velük. Jó pszichológusnak is kell lenni, nem csak jó konyhakertésznek és kereskedőnek. A piacnak megvan a maga varázsa, amit én szeretek. Régebben jártam több napot is a héten. Ma már nincs rá időm és energiám, ezért heti egy alkalommal megyek, illetve egy alkalommal megy a család.
