A vasúti hálózat megépülésének köszönhetően vidékünk a 110 évvel ezelőtti időszakban egy időre ténylegesen Európa közepébe került, ami gazdasági, társadalmi előrelépést, népességnövekedést hozott magával Topolya számára és a környező falvakban élő valamennyi nemzetiség részére. Ezt az időszakot az első világháború és az utána következő impériumváltás megakasztotta, mára pedig gyökeresen átformálta. Az utókor nosztalgiával gondol ezekre az időkre hovatartozástól függetlenül, hiszen olyan szociális felemelkedést, az urbanizációs szemléletváltásból kiinduló építészeti remekeket, gazdasági, műszaki újításokat hozott magával – a vasúthálózat megépülése mellett –, amelyekből minden kopottságuk, fogyatkozásuk ellenére máig táplálkozunk.
Fridrik Tamás tanító 1878-ban megjelent Bács-Bodrogh Vármegye földrajzi, történelmi és statistikai népszerű leírása című könyvének 226. oldalán, a Telecskai második járásban található Bács-Topolyára vonatkozó részben olvasható: „1774-ben Kunságból, Győr- és Trencsénmegyéből telepíttetett, a Krivaja bara két magas partoldalára. Gabonatermelésre alkalmas Kölesföld, Zöldhalom, Méhészvölgy, Görbeut és Csengetyűs határrészeiben sok zabot, búzát és kukoricát termeszt, de egyszersmind marhatenyésztése is virágzó állapotban van, főpiaca Kula, Cservenka, Verbász, újabban Szabadka. Van itt járásbíróság, szolgabiróság, póstaállomás, 1840 óta gyógyszertár, 1865-től olvasó-egylet, 1870-től polgári olvasó-kör, 1860 óta gőzmalom, tornaiskola, népkönyvtár, kaszinó-könyvtár 300 kötet könyvvel, ipartársulat, takarékpénztár, négy fiosztály és 6 leányosztály, melyben a tisztelt iskolanénék tanítanak, kiknek buzgó ügyködéseihez az uraság nagyszerű alapítvánnyal támogat. Ide tartozik: Emusic puszta 42 lakossal. Uj-Puszta 40 lakossal.” Vidékünk fejlődési csúcsát megelőzte az arisztokrácia XIX. századi szemléletváltása, így történt ez Topolya esetében is. Cservenák Pál helytörténész Topolya a XIX. század végén és a XX. század elején című írásában, a Hősiesség és szolgálat – Topolya a nagy háborúban (1914–1918) címmel megjelent könyv 11. oldalán közli, hogy a bácskai település „méltán viselhette 1806-tól a mezővárosi címet, amelynek adományozását Kray Pál krajovai és topolyai báró kezdeményezte, de halála miatt az elnyerés rögös útját már fia, Ferenc járta ki”. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert évi három országos kirakodó- és jószágvásár megtartására szerzett jogot, ezáltal kézművesekkel, kereskedőkkel gyarapodhatott nagy lépésekkel a lakossága. A 6900 hold földterületen gazdálkodó Kray házaspár, János és Wenkheim Mária életét 1846-ban tragikus esemény árnyékolta be, Pál fiukat 16 évesen elveszítették. A báró ezután a feleségének adta át a gazdaságot, aki lányával, Irmával Pozsonyba költözött. Irma 1913-ban hunyt el Zichy János feleségeként, de addig is sokat tett a lakosság érdekében. Iskolákat, kisdedóvót építtetett, a nők egyenjogúságát és képzését is fontos célnak tartotta, igyekezett elsimítani a „nagy törvényű” férje és a városlakók között fennálló viszályt. Cservenák Páltól megtudhatjuk még, hogy halálával egy korszak zárult le, hiszen megszűnt létezni a Kray-birodalom Topolyán. Addig is rengeteg dolog történt a városkában, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a Nyugati temetőnél volt lövöldözés, a szerb szabadcsapatok pedig ágyúzták a várost. Sok helyen tűz ütött ki, kétszáz ház és melléképület égett le, a lakosság nagy része Csantavér és Szabadka irányába menekült el, vagy a határba. Rablásokról, gyilkosságokról, a jószágállomány megsemmisüléséről tudósítottak a korabeli források. Kray János báró kastélyát is feldúlták, a báró túszként fogságba esett, és óriási váltságdíjért cserébe nyert szabadságot. Miután Kray Irmát feleségül vette Zichy János, a birtok valamennyi adósságával a gróf tulajdonába került, aki ugyan gyarapította a földjeit, de azt a lakosság kárára tette, emiatt hosszú évekig pereskedtek vele. Topolya közel ezerháromszáz vert falú, náddal, zsúppal fedett lakóházában 1859-ben 7448 lakos élt, közülük 7001 római katolikus, 402 izraelita, 20 kálvinista, 21 evangélikus, 4 görögkeleti, 1 pedig görögkatolikus, és mindannyian magyar anyanyelvűnek vallották magukat.
A KIEGYEZÉS UTÁNI TOPOLYA
Habár 1867 előtt is vezetett út Topolyáról Szabadka, Újvidék, Zenta és Zombor irányába, azok az országutak időnként teljesen járhatatlanná váltak az időjárási körülmények következtében. Az ivóvíz minősége sem volt a legjobb, ezért többször is küzdött a lakosság járványokkal. A feljegyzések szerint még a kiegyezés évében Heiduska Sámuel már gőzgéppel őrölte malmában a gabonát, 1885-benn Streck Károly nagy kapacitású gőzgépet hozatott Topolyára, malmot épített, szabad kapacitásával áramot is termelt. Először a római katolikus templomot világították meg, majd a középületeket és a központot – tudhatjuk meg Cservenák Pál helytörténésztől. Fridrik Tamás könyve arról ír 1878-ban, hogy az igazságszolgáltatás tekintetében Topolyán kisebb törvényszék, vagyis járásbíróság működik, ahol a törvényszéki elnökök ügyelnek. Zentával együtt a szabadkai ítélőbírósághoz, királyi törvényszékhez tartozott. Ekkor a járásbírói feladatkört Malonyai Ignác látta el. Fridrik Tamás arról is szól, hogy Topolyán a római „katholikus” egyházhoz 14 742 hívő tartozik, feltehetően a környező falvakkal együtt, 8501 magyar ajkú lakossal.
Cservenák Pál helytörténész felhívja rá a figyelmet, hogy Topolya korabeli gazdasági fejlődéséhez a további lendületet ugyancsak a Budapest–Zimony vasútvonal megépítése adta, amely vonal gróf Zichy közreműködésének köszönhetően halad át a városkán. A helyben megtermelt árut: gabonát, téglát hatékonyabban tudták értékesíteni, illetve immár zökkenőmentesebben juthatott el a topolyai vásárlókhoz például a tekintélyesebb épületek alapanyaga, a gerenda vagy a cserép. A vasút magával hozott több új kutat is. „Gombamód szaporodtak el az új üzletek, amelyek úgynevezett gyarmatárut, bőrárut, szövetet, szerszámokat kínáltak. Új üzemek, vendéglők nyíltak” – írja Cservenák Pál.
A topolyaiak által városházaként emlegetett új községházát 1883-ban kezdték el építeni, és fejezték be, majd 1961-ben lebontották. A városka máig tiszteletnek örvendő gyógyítója, tűzoltóparancsnoka és polihisztora, a nép által „csodadoktornak” nevezett orvos, dr. Hadzsy János is ebben az időszakban, 1878-ban érkezett Topolyára, később önálló gyógyintézetet alapított. Szobra ma a nevét viselő egészségügyi intézmény udvarában áll – olvashatjuk a Hősiesség és szolgálat című könyv 14. oldalán. Topolya 1890-re közel tizenegyezer lakost, 1864 lakóházat számlált, már járási központtá vált, amelyhez kilenc település tartozott: Bajsa, Csantavér, Feketics, Kishegyes, Szeghegy, Ómoravica, Pacsér, Sándor, összesen 48 616 lakossal. Húsz évre rá csupán a városkában 12 471 főt tartottak nyilván. A lakosság számának gyors ütemű növekedése ellenére ebben az időben Topolya állandó lakáshiánnyal küzdött, valamint azok rossz, egészségtelen állapotával. A helyiek zöme földnélküli vagy csak egy-két holdas gazda volt, általában idénymunkából tartotta el magát. A bérmunkák tisztes megélhetést nem hoztak, a gyerekek nagy része is iskola helyett munkába állt. Az évente elhalálozott topolyaiak fele csecsemő, illetve gyermek volt. A polgárosodás másik jellemzője, hogy a XIX. század végén, XX. század elején a tehetősebbek már komolyabb lakóépületeket emeltettek, főleg a főbb utcákban, a piacok közelében, a járás falvaiból omnibuszok közlekedtek. Ebben az időben a közéletet gyakran uralta a nagy szociális különbségek miatti elégedetlenség, sztrájkok kezdődtek, elsősorban a nagyszámú földmunkás, a kubikusok, napszámosok, cselédek, béresek, kisgazdák korlátozott megélhetése miatt. Az időszakra jellemző volt a jelentős elvándorlási hullám is, akárcsak szerte a Kárpát-medencében. Ez kisebb-nagyobb sikerű gazdaságélénkítő lépésekre sarkallta a hatóságokat.
A HÁBORÚT MEGELŐZŐ ÉVEK
Miniszteri rendelet alapján 1904-ben a Bács-Topolya megnevezés Topolyára egyszerűsödött. Két évre rá nagy tűzvész pusztított, a lángok martalékává vált a város nagyobb része. Ugyanebben az évben Raichle Ferenc tervei alapján egy új, ötezer lélek befogadására alkalmas templomot avattak. Topolyán az első telefonbeszélgetést 1912-ben jegyezték, az 1914-es szarajevói merényletnek a híre is telefonon keresztül érkezett a városkába. A mai Csáki Lajos Általános Iskola épületét 1912-ben adták át, majd alig pár évre rá a nagy világégésben hadikórházként működött.
Cservenák Páltól megtudhatjuk, hogy az 1913-as év utolsó városi képviselő-testületi ülését december 31-én tartották meg hiányos összetételben, annak ellenére, hogy nem kevesebbről kellett dönteni, mint a Nagykertnek, vagyis gróf Zichy Béla ajándékának a birtokbavételéről, illetve a vásártartási jog jóváhagyásáról. A feljegyzésekből megtudhatjuk még, hogy 1914-ben elmaradt a széles körű villamosítás, májusban futballmérkőzésre került sor a szabadkai MTE csapata és a Topolyai Soport Club között, ami a szabadkaiak 6:1-es győzelmével végződött. A kor széles körben elterjedt „divatjához” hasonlóan városban is szokássá vált a köpködés, aminek következtében egyre nagyobb lendülettel terjedt a tüdőbaj, és szedte az áldozatait, egyebek között emiatt is idővel tüdőszanatóriumot hoztak létre. Ekkorra már ugyan elért a háború szele Topolyára, de még senki sem sejtette, hogy mi lesz a következménye.
MIT HOZOTT AZ IMPÉRIUMVÁLTÁS?
Az I. világháború vérzivatarában nagyjából négyszáz, ereje teljében levő topolyai férfiember, családos apa, családalapítás előtt álló ifjú lelte halálát, elsősorban a császári és királyi 86. gyalogezred kötelékében. Emléküket a hozzátartozók sokáig Linderfalván, a Vajhegynek nevezett dombon felállított keresztnél elhelyezett virággal őrizték. Tomik Nimród történész a témával kapcsolatban hozzátette, hogy a nagyhatalmi szándékok mentén alakultak az események úgy, ahogy. Az, hogy több várossal, régióval együtt Topolya is 1918-ban egyszer csak Szerbiában találta magát, elsősorban a vidékünk sűrűn kiépített vasúthálózathoz köthető. Hiszen a városka lakosságát tekintve Csantavérhez hasonlóan alig néhányan vallották magukat szerbnek. Topolyára a Bácstopolyai Hírlap tanúsága szerint november 13-án gyalog és lóháton érkeztek meg az első szerb katonák Kishegyes felől, majd folytatták tovább az útjukat. Ekkor még viszonylag békesség uralkodott, de már 25-én arról lehetett olvasni, hogy a járásbírót megbotozták. Oly sok elcsatolt terület városához, falvához hasonlóan Topolya lakossága sem igazán akarta elhinni, hogy a „szerb világ” tartós lesz, aztán Trianonban mégis aláírták a békeszerződést.
Más délvidéki városokhoz hasonlóan a kutatók Topolyára vonatkozóan nem találtak olyan írásos emléket, hogy a lakosság önszerveződéssel fegyverkezett volna a bevonuló csapatok ellen. Egyedül arra bukkantak, hogy 1919. január elején Tošić Mihajlo rendőrkapitányt három topolyai meg akarta verni, de nem voltak felkészülve arra, hogy az fegyvert ránt ellenük. Mivel az új hatalomnak nagyon kevés iskolázott hivatalnoka volt, a Topolyára újonnan kinevezett jegyző is csupán néhány elemi osztállyal rendelkezett, és arrogáns fellépésével nagy utálatot váltott ki a lakosság körében.
Topolya lakosságának a nemzetiségi arányait előbb-utóbb módosította a környékre költöztetett kis falvak telepessége. A Likából és Boszniából betelepített önkéntesek, „dobrovoljácok” olyan módon érkeznek a környékére, hogy aki harcolt a háborúban, az 5 hektár földet kapott az államtól, aki nem vett részt, de költözött volna, az 3 hektárt. A magyar és a német származású tehetős családoktól, földbirtokosoktól ebben az időben nagyon sok ingó és ingatlan vagyont koboztak el, a földosztásból pedig a magyarok teljesen kimaradtak.
Annak megítélése, hogy a száz évvel ezelőtt beindult folyamatokat és Topolyát is górcső alá véve merre billen a mérleg nyelve – a fejlődés vagy a visszafejlődés irányába –, csakis szubjektív lehet. Ha viszont a lakosság számát, a gazdasági fejlődés lendületét vesszük alapul, akkor a statisztikai adatok önmagukért beszélnek.
Felhasznált irodalom:
Hősiesség és szolgálat. Topolya a nagy háborúban (1914–1918). Zenta, 2020, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.
Fridrik Tamás: Bács-Bodrogh Vármegye földrajzi, történelmi és statistikai népszerű leírása. Szeged, 1878.
