Turulmadárral leggyakrabban szobrokon, emlékműveken, illetve épületek homlokzatán találkozhatunk. A számunkra ismert alkotások többségét a 19. század végén és a 20. század elején állították. A trianoni békediktátum után az elszakított területeken igen mostoha sors jutott az addig felállított turulszobroknak. Többségüket ledöntötték, szétfűrészelték vagy beolvasztották. Akadnak olyanok is, amelyeknek sorsa ismeretlen, és nem tudni, hogy hova rejtették őket az impériumváltás után. Ilyen a kaponyai csata 50. évfordulójára felállított turulszobor, amely egykor a szabadkai Városi Könyvtár előtti téren állt. Sokak számára azonban ismeretlen a majdnem felállított, hajdújárási turulszobor története is. Most ennek jártunk utána.
A hajdújárási turulszobor napjainkban (Szalma Brigitta felvétele)
Levéltári kutatások alapján megállapítható, hogy a mai Hajdújárás térsége eredetileg a ludasi plébániához tartozott. A Szegedi út mentén lakók viszont 1914-ben a városhoz folyamodtak, és egy kápolna építésére kértek engedélyt. Néhány hónap múlva viszont kitört a háború. Az országváltás és az új telepesek beköltözése miatt mintegy húsz évig nem foglalkoztak a templomépítés ügyével. Budanovich püspök 1932 tavaszán azzal a kérelemmel fordult a városi hatóságokhoz, hogy a tanács adományozzon templomhelyet Hajdújárásnak. Az ügy egy ideig elhúzódott, közben mai E5-ös út déli oldalán felépült egy gabonatárolásra alkalmas épület. Abban az időben a település azon részét még Maszarikovónak nevezték. A püspök ismét az Agrárközösséghez fordult azzal, hogy templomként szeretnék használni az új épületet, és a továbbiakban a helyi iskola helyett itt tartanák az istentiszteleteket. A templomot 1936-ban szentelték fel Keresztelő Szent János tiszteletére, de a mai formáját ötven évvel később nyerte el. Arról, hogy miként került a turulszobor a plébániára, a Szabadkai Történelmi Levéltárban találtuk meg a választ.
Csajkás Antal plébános 1943-ban Hajdújáráson teljesített szolgálatot. Ez év szeptemberében Szabadka Város polgármesteri kultúrügyosztályához folyamodott azzal a kéréssel, hogy a hajdújárási hívekkel szeretnének felállítani egy országzászlós emlékművet. Kérvényében a következőket olvashatjuk:
,,Alulírott tisztelettel jelentem a hajdújárási hivek nevében, hogy a hajdújárási Levente-KALOT Otthon előtt országzászlót hősökemlék müvével kapcsolatosan óhajtunk felemelni október havában még a hidegebb idők beállta előtt. A tervrajzot az országzászlóra az Ereklyés Országzászló Nagybizottságtól kaptuk meg. Az emlékmüre a pénz közadakozásra biztositva van. Tisztelettel kérem a Kultur Ügyosztály Vezetőségét méltóztasson helyszini vizsgálatot tartani és az országzászló felemelését engedélyezni”. A plébánost az október 11-én keltezett levélben dr. Bajsai Vojnits Aladár kultúrtanácsnok arra kéri, hogy küldje el neki két példányban az emlékmű tervrajzát. Az akkori érseki biztos örömét fejezte ki az országzászlós emlékmű felállításával kapcsolatban, és engedélyt adott annak felállítására:
,,...örömmel vettem tudomásul, hogy a hajdújárásiak tetszetős alapot készitenek az országzászlójuk számára és azt a templomkertben óhajtják megfelelően elhelyezni. Az ehhez szükséges hozzájárulást ezennel megadom” – áll a levélben.
Csajkás Antal plébános november 4-én keltezett levelében ismét a város kultúrügyosztályához fordul helyszíni szemle ügyében. Ebből a levélből kiderül, hogy milyen emlékművet képzeltek el a hajdújárási templom udvarában:
,,A talapzat betonszerü öntvényből készül, mely fehér kőporral lesz bevonva. Az alapzat tetején turulmadár – műkőöntvényből, úgyszintén a címer, mely külön rátétként illeszkedik a talapzatra. A hátfalon és az oldalfalon a hajdújárási és a ludaspusztai hősök nevei lesznek bevésve”. Azt nem tudni, hogy pontosan milyen hősökre gondolt Csajkás Antal, valószínűleg az első világháborúban elesettekre.
A helyszíni szemle után, december utolsó napján érkezett meg a plébánoshoz az a hivatalos levél, mely szerint a műszaki ügyosztály nem tartja megfelelőnek az emlékmű felállítására kijelölt helyet az akkor transzkontinentális útnak nevezett országút közelsége miatt.
Csajkás Antal 1944. január 24-én címzett levelében a következőket írta a kultúrügyosztálynak:
,,Az országzászló építő bizottság a hajdújárási templom kertjében találta a leghelyesebbnek és a legmegtisztelőbbnek az országzászló felemlését. Ez a hely a transzkontinentális úttól 14 méterre van. A műszaki ügyosztály által javasolt hely semmiféleképpen nem felel meg az országzászló helyének, mert azt a lakosság legelőnek használja. Már pedig visszatetsző képet adna, ha a büszkén lengő országzászló környékén a transzkontinentális út utasai az állatsereget látnák minduntalan. (…) Az országzászló emlékoszlopa a téli időszak miatt még nincs építés alá véve. A cementen kívül a szükséges építőanyag már a helyszínen van. Az ünnepi és a hétköznapi országzászló már 1943 december havában megérkezett Oberbauer A. Utóda cégtől Budapestről, úgyszintén a rúd végére az apostoli kettőskereszt sárga rézből. A tervrajz szerint 12 méter hosszú fenyőrudat is beszereztem”
Az akkori szabadkai kultúrtanácsnok március 18-án keltezett határozata szerint helyszíni tárgyalást rendelt el április 3-án 10 órakor a hajdújárási országzászlós emlékmű ügyében. Vojnits kultúrtanácsnok a dokumentum aljára 1944. április 15-én feljegyezte, hogy a helyszíni tárgyalás elmaradt, mert a körülmények miatt nem volt időszerű. A teljes emlékmű sohasem készült el. A turulszobor, a címeres tábla és az országzászló sorsáról semmit sem lehetett tudni.
Drenkovits Tibor az 1970-es évek végén volt a falu plébánosa. Egy nap az udvar szántása közben furcsa felfedezést tett a templom hátsó részében– Szántás közben egy kődarabot találtam. Azután kutattam egy vaspálcával, hogy hol lehet a többi. Megtaláltam a kinti toalett jobb oldalán elég mélyen elásva a címert és a turulmadarat is. Ez a hetvenes évek végén történt. A turulmadarat az akkori fiatalokkal bevittük a hittanterembe. A terem sarkába tettük jobb oldalra, a tábla mellé. A szobor nagyon nehéz volt, ezért ruhákat tettünk alá, mivel úgy tudtuk csak becsúsztatni a terembe. A címer kint maradt, mivel akkor még nem találtam jónak, hogy kifüggesszük valahova. Akkoriban ott volt a bejáratnál, a lépcsőknél arccal befelé fordítva. Amikor kiemeltük a címert, a zászló foszlányait is rajta találtam. Látszott rajta, hogy az anyag maradványai voltak – mesélte Drenkovits Tibor. Úgy hallotta, hogy a későbbi plébános odaajándékozta restaurálásra a turulszobrot. Szerinte nem kellett volna, hiszen az egyik fiatalember segített neki helyreigazítani annak fejét. A templommal szemben található parkban is jó helye lett volna, csak az akkori rezsim nem biztos, hogy jó szemmel nézte volna a felállítását. Később a címeres tábla a falra került. Ma is ott található, és sikerült sértetlen állapotban megőrizni az utókornak.
A turulszobor egy ideig a hittanteremben állt, majd elkerült a plébániáról restaurálásra. Gubás Ágota az Aracs Alapítvány képviseletében járt a hajdújárási templomban. Amikor tudomást szerzett a mű létezéséről, úgy gondolta, érdemes lenne restaurálni.
– Annak idején sok helyre vittünk könyveket. A hajdújárási plébánián is jártunk, és az akkori plébánossal való beszélgetés során kiderült, hogy a plébánián van egy turulszobor és egy emléktábla. Amikor megnéztük, csodálkoztunk, hiszen elég ritkaságszámba megy az, hogy egy elásott emléket így megőrizzenek. Elkezdtünk gondolkodni azon, hogy ennek a szobornak egy méltó helyet kell találni. Horváth Lehellel korábban is kapcsolatban voltunk. Elvállalta a szobor restaurálását. Mindez sajnos nem valósult meg – tudtuk meg Gubás Ágotától. A tervek szerint a restaurálás után egy talapzatra tették volna a szobrot, majd a hajdújárási plébánia előtt állították volna fel.
Horváth Lehel építészt is megkérdeztük a turulszoborral kapcsolatban.
– A hajdújárási templomba került a turulmadár szobra egy címeres táblával együtt. Úgy volt, hogy ünnepélyes keretek között felállítják a templom udvarában. Ez 1944 tavaszán történhetett. Ősszel már jöttek a partizánok és az oroszok. Egy éjszaka a plébános és két falubeli elásták a templomkertbe a szobrot és a táblát. Az egyik fiú kileste, hogy az apja elment a templomba, és hogy elásták a szobrot. Amikor évek múlva ez szóba került, az akkor már felnőtt ember körülbelül tudta, hogy hova van elásva a szobor. Vasakkal szurkálták a földet, és megtalálták.
A szobor feje (Szalma Brigitta felvétele)
A feje le volt törve. A szobor hozzám került restaurálásra. Úgy volt, hogy majd Kalmár Ferenccel restauráljuk. Itt állt, és arra várt, hogy megjöjjön a pénz. A madár nálam volt a műhelyben. Később, amikor a műhelyemet eladtam, az egyik barátomnak adtam a szobrot megőrzésre. Két évre rá, amikor átrendezték a kertet, Bóni Lászlóhoz került az udvarába, szintén megőrzésre. Jelenleg is ott van. A szobor a hajdújárási plébánia tulajdonában áll, és restaurálásra vár – mondta Horváth Lehel.
A hajdújárási turulszobor előtörténete annyiban hasonlít a gombosiéhoz, hogy mindkettőt a templom közelében ásták a földbe. Az egykori gombosi szobornak ásás közben letört a szárnya, és mivel mészkőből készült, a kiásás idejére alig maradt belőle valami. Egy teljesen új szobrot kellett készíteni az újraavatásra. Hogy megtekintsük, milyen állapotban van a hajdújárási turul, felkerestük Bóni Lászlót.
A szobor a ház udvarán áll. A turulmadár elég jó állapotban van. A szárnyak a test mellett nyugszanak. Ez az ábrázolásmód nem annyira elterjedt, hiszen a turulmadarakat általában tárt szárnyakkal szokták ábrázolni. Ezzel szemben ez a szobor egy nyugalmi állapotban levő madarat ábrázol, egy lélekmadarat.
– Nem tudom, hogy mikor készült, és ki készítette. Próbáltam találni rajta valamilyen nyomot, egy dátumot vagy nevet, de semmi sincs rajta, amelyből identifikálni lehetne a korát vagy azt, hogy ki készítette. A lényeg az, hogy ez a szobor ott volt valahol Hajdújáráson, és amikor a negyvenes években bejöttek a partizánok, elásták a templomkertben, hogy ne találják meg. A háború alatt sok minden történt. Azok, akik elásták, vagy meghaltak, vagy megfeledkeztek róla. A hetvenes évek végén történt, amikor még Hajdújáráson laktam, és jóba voltam az akkori plébánossal, Tibor atyával. Elmesélte, hogy kiástak egy szobrot a templomkertben.
Egy turulmadár szobra volt, amelynek a feje le volt törve. Megkérdezte, hogy miként lehetne rendbe hozni. Abban az időben nem voltak ilyen komoly kerámiaragasztók, mint manapság. Úgy oldottam meg a problémát, hogy két szöget beleépítettem a madár nyakába és a testébe, ily módon visszaraktam a fejét. Ma is ilyen állapotban van. Később elkerültem a faluból. Hogy mi lett a madárral, arról később értesültem. A kilencvenes években Gubás Ágota ötlete volt, hogy a turulszobrot restaurálni kellene. Így került el a madár Horváth Lehelhez, hogy Kalmár Ferenccel közösen restaurálni fogják. Közben a restauráláshoz szükséges pénz nem jött össze, a madárról megfeledkeztek. Végül úgy kerültem újra kapcsolatba a szoborral, hogy Lehel tanyáján járva megláttam a madarat. Megkérdeztem, hogy kell-e neki. Ezután feltettük a pótkocsira, és elhoztuk hozzám – mesélte Bóni László. Mint elmondta, a várpalotai Trianon Múzeumban járva megtekintette több turulmadár fényképét. Nem látott ehhez a szoborhoz hasonlót.
Hogy mi lesz a szobor további sorsa, a jövő titka. Mindenesetre nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a társadalmi kontextust, amelyben egykor létrejött.
Források:
Csúszó Dezső: Könyörgésünk színhelyei III., 131–132., Életjel, Szabadka, 2008.
https://turul.info/turul/sorsa
Szabadkai Történelmi Levéltár
