2024. december 22., vasárnap

Szalma Brigitta

Szabadkán születtem 1991-ben. Általános iskolai tanulmányaimat Palicson fejeztem be, majd a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola tanulója voltam. Ezután az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén végeztem el az alap- és a mesterképzést. A Magyar Szó szabadkai szerkesztőségének újságírója vagyok, és 2018 októbere óta vagyok a napilap munkatársa. A legtöbb írásom az Oktatás és Művelődés rovatban jelenik meg, ezen területek mellett az irodalom, a képzőművészet, a zene is az érdeklődési körömbe tartozik. Emellett szívesen készítek olyan riportokat, amelyekben hétköznapi emberekkel beszélgethetek, és olyan személyekkel, akikre mindannyian felnézhetünk. A kedvenceim közé tartoznak a Jó Pajtásba készülő írások, hiszen a gyermekeket tartom a legjobb interjúalanyoknak. Egyebek között ezért is szeretek itt dolgozni.

Cikkeim: