A budapesti Magyar–Török Baráti Társaság online eseményén dr. Ninkov K. Olga művészettörténész, a Szabadkai Városi Múzeum múzeumi tanácsosa és az Eisenhut monográfia szerzője tartott előadást Eisenhut Ferenc festőművész, a Gül Baba halála és a Zentai csata alkotója címmel. Ennek keretében betekintést nyerhettünk a német-palánkai festőművész életébe és munkásságába. Eisenhut Ferenc 1857. január 25-én született Német-Palánkán. Ez a mai Palánka egyik része, ahol akkoriban német telepesek laktak. Három nyelven beszélt, és anyanyelvének a németet tartotta. A művész nagy családba született, tizenhárman voltak testvérek és ő a hetedik gyermek volt. Az édesapja borméréssel foglalkozott, a szőlőskertjeik a Duna másik partján, Újlakon voltak, így Eisenhut Ferenc kora gyermekkora óta hozzá volt szokva a folyami közlekedéshez. Később ugyancsak a Dunán hajózva jutott el külföldi útjaira. Tízéves volt, amikor az édesapja kivette az iskolából, hogy munkába állítsa saját kocsmájukban. Később felküldte Pestre idősebb fiához, egy vaskereskedésbe inasnak. Sok korabeli művészhez hasonlóan kezdetben Eisenhut is másolt, képeslapokról és más reprodukciókról. Ilyen az első ismert rajza is, amely 1872-ből származik és az újvidéki Szerb Matica képtárában található. Szerette Munkácsy Mihály festészetét, hiszen 1875-ben lemásolta a Siralomház című festményét. Feltételezhetően Telepy Károly festő figyelt fel tehetségére. Valószínűleg az ő javaslatára kezdett el járni a pesti Országos Magyar Királyi Mintarajztanodába, ahol 1875 és 1877 között tanult, mint vendéghallgató, mivel munka mellett járt ide. Székely Bertalan és Greguss János is a tanárai voltak. A már említett újvidéki képtárban maradtak fel olyan akt rajzai, amelyek itt készülhettek. Ezután a müncheni Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián folytatta 1877–1883 között tanulmányait. Ebben az intézményben többek között Benczúr Gyula is tanította.
Eisenhut az orientalista festészet mellett kötelezte el magát. Első kaukázusi útjára 1883 szeptemberében került sor. Az odesszai születésű orosz–francia festő, Franz Alekszejevics Roubaud (1856–1928) meghívására utazott el, akit a müncheni akadémián ismert meg. A Dunán hajózva Belgrád, Orsova, Turnu-Severin, Braila, Galac és más városok érintésével jutott el a Fekete-tengerig. Odesszából Batumba hajózott, majd szárazföldön ment tovább egészen a mai Tbilisziig. Innen Gunibba, Derbentbe és Bakuba is eljutott.
A terepen ceruzarajzokat, kisebb méretű festményeket, vázlatokat készített, amelyekből később megszülettek a nagy méretű képei. Sokszor útközben is alkotott. A szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében található néhány ilyen, útközben született rajza. Eisenhut Ferenc 1884-ben tért vissza a Kaukázusra, és ugyanazt az útvonalat járta be, mint az előző évben. A Korán általi gyógyítás című festménye az első kaukázusi útja során született. E képpel nagy sikert aratott a Műcsarnok 1883. évi őszi kiállításán. Ugyancsak a kaukázasi útjain festette meg Az írástudó, az Utcai pénzváltó, a Tatár iskola Bakuban című festményeit. Ez utóbbit a Müncheni Akadémia ezüstéremmel díjazta, és egy londoni műárus vásárolta meg ma pedig a nottinghami Városi Múzeumban található. Ettől kezdve Eisenhut az angol műárúpiac vonzáskörében alkotott.
Az egyik legismertebb műve a Gül baba halála. Érdekesség, hogy a kép egy elképzelt hátteret ábrázol, hiszen akkoriban, vagyis Gül baba halála idején nem így nézett ki a magyar főváros városképe. Eisenhut a képen látható alakokat török öltözetben festette le. A festő valószínűleg ismerhette a Gül babához fűződő legendákat, valamint a kép megfestése előtt előtanulmányokat folyatott, tehát utána olvasott a témának, ismerte a korabeli dervisöltözetet. A festményt sokáig a Királyi Palota dohányzótermében tartották – erről egy 1890 után készült fénykép tanúskodik. Jóval később a festmény az ankarai magyar nagykövetségre került. Ezen alkotásáért Eisenhut Ferenc elsőként kapta meg a Magyar Állami Nagy Aranyérmet. Ezt a díjat a Magyar Képzőművészeti Társulat fennállásának huszonötödik évfordulójára alapították. A nagy siker után Eisenhut úgy döntött, hogy Afrikába utazik. A többi korabeli művész többségével ellentétben nem Egyiptomot, hanem Tunéziát és Algériát választotta. Félúton festette meg a Nápoly Vezúvval című képét, amelyet ma a belgrádi Nemzeti Múzeum őriz. Ennek az útnak az eredménye a Kígyót etető bűvészek és a Rabszolgavásár című képei.
A millenniumi ünnepségre készült a Hungária című festménye, amelyet 1892-ben festett meg. Eisenhut Ferencet sokan manapság a Zentai csatai című, 1896-os festménye miatt ismerik. Zombor, az akkori Bács-Bodrog vármegye székhelye rendelte tőle ezt a képet a millenniumi ünnepségre. A festmény ma is Zomborban, a néhai Vármegyeházán található. A nevéhez fűződik Az ezredévi körkép is, amelyet többedmagával, Zich Ferenccel, Márk Lajossal és Meisl Ágosttal együtt festett meg. Ma a Magyar Nemzeti Galériában őrzik, úgy, mint Egy álom, Rabszolgavásár, Kakasviadal című festményeit is. Ugyancsak ismert a Kaukázusi népünnepély című alkotása 1900-ból, amelyen fehér lovon fiatal felesége Raichle Adrienn – Raichle Ferenc rokona – és elsőszülött kislányuk is látható. A festmény közös kaukázusi útjuk után készült Münchenben és ma az Újvidéki Szerb Matica Képtárában található, mint ahogy a Szent László üldözi a Kunt című képe is.
A művész 1903-ban megbetegedett, és meghalt. A müncheni keleti temetőben nyugszik. A Szabadkai Városi Múzeumban található Vajdasági Magyar Képtár 1830–1930 állandó tárlatán Kávéivás című képe és egy kis dokumentumtárlat látható.
