Gyermekkoromban nagyon sok sátras lakodalomban jártam. Még ma is emlékszem a kifeszített ponyvára, a krepp-papírral és szalagokkal feldíszített sátorra, a zenekarra, a mulató sokaságra, a forgatásra… Látom magam előtt, ahogy a lakodalmas menet a sátortól a templomig vonul – a zenészekkel az élen. Ahogyan száll a por a nyári melegben, és a falubeliek a kapukban állva nézik a menyasszonyt, a vőlegényt és a menetet. Gyerekként alig vártam, hogy a zenekar elhúzza az Egy asszonynak kilenc lánya kezdetű nótát. Az is eszembe jut, amikor két helyszínen szerveztek meg egy-egy lakodalmat, és a vőlegény vendégeiként a menyasszonyos sátorhoz vonultunk a kikérésre. Sok közös volt ezekben a szombatokban. Az egyik a lakodalmas vagyis a muskátlizene volt.
A megosztó műfajnak ma is sok kedvelője van. Gondoljunk csak arra, milyen sokan kérnek zenés üdvözleteket a hétvégi rádiós és televíziós kívánságműsorokban. Emlékszem azonban, hogy régebben ezek a műsorok is tovább tartottak, mint manapság. Szólt a nóta, szállt az üzenet a bevonuló kiskatonáknak, a házasulandó pároknak, a születésnapot, névnapot, házassági évfordulót ünneplőknek, és azoknak is, akik kellemes vasárnap délutánt kívántak egymásnak.
Bevallom, nem szoktam muskátlizenét hallgatni, viszont nem tudok elmenni szó nélkül Szász Csongor legújabb, egészestés dokumentumfilmje mellett. A Muskátli, a Vajdaság virágai című alkotást látva az volt az első gondolatom, hogy a fentebb említett lakodalmas emlékeknek és a vasárnapi kívánságműsoroknak köszönhetően ismerem az összes filmben elhangzó dalt, úgy, hogy ezeket a videóklipeket, televíziós felvételeket még sohasem láttam. Azt is mondhatnám, hogy végre kép is társult a hanghoz. A dokumentumfilmben, a többi között, a műfaj úttörői, vagyis a 3+2, a Szivárvány, a Sógor, a II. félidő, az Echo, a Hetes Fogat, az Inci és a Nótafa és más zenekarok tagjai, valamint azok szólalnak meg, akik munkájuk miatt kötődtek ehhez a zenei műfajhoz.
A dokumentumfilm a műfaj térhódításának korát, az 1986 és 1991 közötti időszakot dolgozza fel. A legjobban a film nyitójelenete tettszett, amikor a torontálvásárhelyi, vagyis a debellácsi nyugdíjas néni az Újvidéki Rádió magyar műsorát hallgatva nótát kér. Pontosan ez az, ami gazdagabbá teszi a filmet, hiszen nemcsak mesélő, visszaemlékező alanyokat látunk. A zenészeken kívül megjelennek a műfaj rajongói is. A falusi házak kapuiba állva vagy a padokon ülve találkozhatunk velük. Ők azok, akik a mai napig hallgatják a kívánságműsorokat, akik megveszik a Magyar Szó csütörtöki és hétvégi lapszámát, valamint a Hét Napot, elolvassák a rádió vagy a televízió dallistáját, ami alapján kiválasztják zenei kérésüket, és a vasárnap délutáni fekete mellett, egy-egy nótát kérve üdvözlik a szomszédaikat.
Nem lehet elmenni a film részletgazdagsága mellett sem, hiszen a műfaj rajongóit, illetve a zenészeket bemutató jelenetekben mindig felbukkan egy-egy borosüveg, falvédő, festett korsó vagy egyéb dísztárgy, és természetesen a muskátlis virágládák, virágcserepek is megjelennek. Ezek a vajdasági miliőt vetítik elénk. A filmben szereplő tárgyakkal valamennyi vajdasági magyar falusi háztartásban találkozhatunk.
Az archív felvételek közül nem maradhatott ki az Újvidéki Televízió Zenebona című műsora sem. Emellett több képkocka is megjelenik a műsor szilveszteri kiadásából, illetve a Szabadkai Rádió Rádiólakodalom című műsorának különkiadásából. Láthatunk képkockákat a K23 televízió felvételeiből, a lakodalmas zenekarok videóklipjeiből, bálakból és koncertekről is. Az írás megszületése előtt ezek közül sok felvételre rábukkantam a legnagyobb videómegosztó portálon. Bevallom, jó érzéssel és nosztalgiával néztem végig őket. Egy olyan korszakra tekintettem vissza, amikor még meg sem születtem.
Azóta felnőttem, és sokféle zenei műfajt megkedveltem. Sok hangversenyen, több komolyzenei és jazzfesztiválon jártam már. Néztem már opera- és operettelőadást, és metál-, punk- és rockzenekarok koncertjein is jártam már. Bármi is történt azonban, a muskátlizene mindig a háttérben szólt. Akarva-akaratlanul is a vasárnap délutánok részét képezte. Legyinthetünk, hurroghatunk, de amíg lesz közönsége, mindig is velünk marad. A muskátli virágzik tovább...