A távoktatással, illetve annak módszertani oldalával lapunk több írása is foglalkozott. Az információs technológiai világ ismerete és az online platformok használata mellett fontos megvilágítani ennek mentális oldalát is. Az elmúlt egy év mindannyiunk lelkiállapotára kihatott, és nem biztos, hogy ugyanúgy viseltük és kezeltük a megpróbáltatásokat. Ez egyformán igaz a diákokra, a tanárokra, tanítókra, iskolaigazgatókra, az oktatási intézmények dolgozóira és természetesen a szülőkre is, akiknek egyes esetekben pedagógusként is meg kell állniuk a helyüket. Egyebek között erről beszélgettünk Szűcs Emesével, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium matematikatanárával.
Több mint egy évvel ezelőtt vezették be első ízben a távoktatást a középiskolákban. Azóta többféle modell szerint követték a tanulók a tanítást. Tanárként milyen kihívásokkal kellett szembenézned?
– Esősorban azzal, hogy az online órákat olyan módon valósítsam meg, amely a legközelebb áll a tantermi órákhoz. Sok módszert kipróbáltam, de mivel matematikát oktatok, az élő matematikaóra bizonyult igazán elfogadhatónak. Számomra nagy segítség volt az a többéves tapasztalat, amelyet úgy szereztem, hogy vasárnaponként rendszeresen skype-oltam a külföldön élő testvéreimmel. A gimnazistáimmal is folytattam ezt a fajta beszélgetést. A kamerát a papírra irányítottam, és a képernyő megosztásával láthatták, mit írok a rá. Sajnos az internet túlterheltsége miatt változtatnunk kellett a stratégián, mert a továbbított kép egy idő után nagyon pixeles lett. Ennek érdekében a tananyagokat előre elkészítettem Word- vagy ppt-formátumban, és a kész tananyagokat osztottam meg szóbeli magyarázat kíséretében. A másik nagy kihívás az volt számomra, hogyan motiváljam a tanulóimat az otthoni munkára. Nem volt egyszerű. Rendszeres házi feladatokat kaptak, de talán mégis az volt a leghatékonyabb, amikor közösen, élőben dolgoztuk ki a feladatokat. A tananyagok elkészítése nagyon sok időt vett igénybe, ezért az őszi online időszakra digitális táblát készítettem be. Ezzel a táblával könnyedén lehet írni bármilyen szövegszerkesztőben, valamint bármilyen grafikus tartalomra. Annyira bevált, hogy a pótórákat és az emelt szintűeket is egyszerűen meg tudtam tartani. Igyekeztem, hogy ne monoton, egyoldalú előadásokat tartsak, hanem dinamikus párbeszédeket. Törekedtem arra, hogy minden egyes pillanatban bevonjam őket a munkába. Kérdéseket tettem fel, válaszokat vártam, sok esetben diktáltattam velük a levezetést, amit a táblára írtam, és mindenki azon kísérhette.
Kapnak-e valamilyen pszichológiai (lelki) segítséget a tanárok?
Szűcs Emese (Gergely Árpád felvétele)
– Mi, tanárok támogatjuk, bátorítjuk, lelkesítjük egymást több-kevesebb sikerrel. A mai napig sok tanácsot, tapasztalatot osztunk meg egymás között. Az utóbbi két-három hónap alatt kezdtem azt megtapasztalni, hogy egyre több pszichológiai témájú továbbképzést vagy előadást szerveznek. (Például Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében a Kríziskezelő továbbképzést, a szabadkai VM4K szervezésében pedig a Fejlesztőtréning – konfliktuskezelés, kommunikáció az oktatásban elnevezésű képzést.) Véleményem szerint ezek nagyon hasznosak tudnak lenni. Az előadásokról való visszajelzések is kifejezetten pozitívak voltak.
Hogyan lehet megelőzni a kiégést (burnoutot)?
– Nem egyszerű feladat. Az első tizenöt munkaévem alatt csak másoktól hallottam róla, vagy olvastam erről, az utóbbi időben azonban, sajnos meg kell vallanom, én is egyre sűrűbben tapasztalom magamon az első jeleket. Nem vagyok ugyan szakavatott abban, hogy miként kellene megelőzni a kiégést, de talán nem tévedek túl sokat, ha azt mondom, hogy időben kell elkezdeni a megelőzést, és dolgozni kell azon, hogy még véletlenül se kerüljünk a közelébe. Hiszek abban, hogy minden fejben dől el. Fontos helyesen gondolkodni. Sokszor nem is tudjuk, hogy rosszul gondolkodunk, rossz a koncepciónk, rossz a meglátásunk. Egyszer egy szabadkai nyári akadémiás továbbképzésen, egy szociológus előadásán hallottam a következőt: Nem az a nemzet marad meg, amelyik okos, vagy amelyik erős, hanem az, amelyik legjobban tud alkalmazkodni a változásokhoz. Ez a mondat a mai napig a fülemben cseng. A 21. század, véleményem szerint, a nagy változások évszázada. Aki nem tud a megfelelő időben váltani, az – tudattalanul is – bennmarad a saját kis csapdájában. Rendkívül fontosnak tartom a szakmai, a módszertani és a pszichológiai továbbképzéseket. A Szabadkai Nyári Akadémia élen jár az ilyen jellegű előadásokban. Sok problémámra az ott tanultakat alkalmaztam, és mondhatom, sikeresen. A YouTube-on található, hasonló témájú előadásokat is nagy szeretettel hallgatom. Legfőképp Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatót, Pál Ferenc mentálhigiénés szakembert – lelkipásztort. Sokat olvasok ilyen témájú könyveket. Ebben a problémakörben legkiválóbb műnek Sebő József Osztályfőnöki füveskönyv, valamint a szerző A katedra túloldalán című könyvét tartom. Remek alkotások: gyakorlatiasak, bátorítóak és lelkesítőek.
Sokakhoz hasonlóan nemcsak tanárként, hanem szülőként is helyt kell állnod. Hogyan lehet összeegyeztetni a kettőt, hogy mindenre jusson idő?
– Amikor az embernek gyerekei születnek, akkor szó szerint kinő még két keze és még két lába… Talán még hátul is lesz szeme… Valahogy ezt én is így éreztem annak idején. Hozzászokik az ember a dupla terheléshez. Ha ez a mindennapokban sokszor nehéz is, valahol mégis édes teher. Nekem sokat ér, hogy a munkám egy részét otthon valósíthatom meg, ez bizony nagy előny azokkal szemben, akik valóban az egész munkaidejüket a munkahelyen töltik. Nem mindig jut idő mindenre, de olyankor fontossági sorrendet kell felállítani, s ilyenkor egyes feladatokat el kell halasztani későbbre, hogy előbb-utóbb mindet elvégezzük.
Léteznek-e a fentebb felsoroltakon kívül olyan tanári továbbképzések, amelyek a mentálhigiéné, a lelki egészség témakörével foglalkoznak? Ha nem, lenne-e rá igény a pedagógusok körében?
– Egyelőre elég kevés ilyen létezik, de szerintem nagy igény lenne rá. A Szabadkai Nyári Akadémia szervezői is minden évben igyekeznek, hogy a szakmai előadásokkal párhuzamosan motiváló, gyakorlatias módszerekkel teli előadásokkal is kiszínezzék az akadémia palettáját. A pedagógusi pálya küzdelmes, könnyen bele lehet fáradni, így kell a segítség minden pedagógus számára.
Hogyan tudod magadat motiválni a munka során? Mi segít ebben?
– Sajnos, az a típus vagyok, akit az érzelmek nagyon maguk alá tudnak temetni. Ha ez negatív érzelem, akkor erősen úrrá tud lenni rajtam, így nagyon kell vigyáznom, hogy mit hogyan élek meg, illetve miről hogyan gondolkodom. Alapvető szükségletem, szinte lételemem, hogy mindenben keresem a jót, a szépet. Számomra elengedhetetlen, hogy mindig lássak magam előtt valami jót, valamilyen pozitív célt. Nem sajnálom sem az energiát, sem az időt, ha látom, hogy annak a bizonyos dolognak értelme és haszna van. Engem ez visz előre, ez motivál, ez tölt el örömmel… Mindig sajátos módszerekkel dolgozom. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatótól megtanultam, hogy a kritika elviselhető aránya 3 : 1. Tehát az emberi idegrendszer úgy van tervezve, hogy csak attól tudjuk elviselni, meghallani vagy elfogadni a kritikát, akitől már legalább három pozitív gesztust tapasztaltunk. Így hát beépítettem a szótáramba a bravó, a nagyszerű és a kiváló szavakat, melyeket az órán előszeretettel és sűrűn használok, sőt, minden alkalmat megragadok, hogy gimnazistáimat megdicsérhessem, s ezzel motiváljam őket. Ez már többéves, bevált módszer nálam. A tanulók többsége nem fél megnyilatkozni az óráimon. Rendszeresen bekapcsolom őket a közös munkába. A munkát jutalmazni kell, mert ez kedvet csinál a további próbálkozáshoz, munkához, a siker pedig életre szóló élményt ad.
