A legtöbben szeretjük a meséket, a vidám, játékos történeteket, amelyek egészen a gyermekkorunkig repítenek vissza bennünket. Örömmel gondolunk vissza azokra a művekre, amelyeket kiskorunkban olvastak fel nekünk az esti elalvás előtt. Csík Mónika író, költő, napilapunk munkatársa pontosan ezeket a verseket, meséket, történeteket hozza el az otthonunkba kötetei által. Tíz kötettel és öt irodalmi díjjal büszkélkedhet. Művei közkedveltek a gyermek és a felnőtt olvasók körében is. Versei nem csak a vajdasági magyar általános iskolásoknak készült tankönyvekbe kerültek bele. A közelmúltban a budapesti Kálvin Kiadó irodalmi szöveggyűjteményeibe, az Angyalmese, a Gólyahír, a Napraforgó és a Kezd őszülni a nyár című – az általános iskola alsó tagozatos diákjainak készült – kiadványokba is beválogatták őket. A többi között erről beszélgettünk a szerzővel.
Tavaly jelent meg a Hangyafarsang című köteted. Miért a hangyák lettek a verses mese ,,főhősei”?
– Olyan állatokról szerettem volna írni, amelyek nem tartoznak a hétköznapi értelemben vett „cuki” kategóriába, nem házi kedvencek vagy hobbiállatok, hanem valami más miatt érdekesek. A hangyák világa nagyon jól szervezett, a miénkhez hasonló működésű mikrovilág, ami az emberek előtt többnyire láthatatlan. E parányiság és rejtettség okán a hangyák élete „mesés” téma, hiszen a fantáziát is segítségül lehet hívni a megragadásához. Érdekes kísérlet volt egymásba csúsztatni a két közeget, azaz a hangyabirodalmat az emberivel, és emberi alaptulajdonságokkal ruházni fel, egyedíteni a pöttöm rovarokat.
Nemrég volt a kötet első bemutatója a palicsi könyvtárban. Milyen volt ismét találkozni a gyerekekkel a hosszú szünet után?
– Nagy élmény volt, hiszen bő egy éve nem vehettünk részt könyvbemutatókon, nem találkozhattunk az olvasókkal. Bár adódnak erre internetes megoldások, azok mégsem az igaziak, hiszen a szerzők életében fontos momentum a befogadókkal való fizikai találkozás. Csak azáltal kaphatunk közvetlen visszacsatolást, és remélem, hogy az olvasóknak is élményszerű testközelből megismerni egy-egy könyv szerzőjét, megosztani vele az írással, az írásával kapcsolatos gondolataikat.
Csík Mónika (Fotó: Gergely Árpád)
A verseid bekerültek a Tankönyvkiadó Intézet által kiadott Anyanyelvápolás és az első osztályos Magyar olvasókönyvbe. Nemrég a budapesti Kálvin Kiadó irodalmi szöveggyűjteményeibe is beválogatták őket. Milyen érzés a legnagyobbakkal, például Csukás Istvánnal, Weöres Sándorral, Zelk Zoltánnal, Nemes Nagy Ágnessel egy könyvben szerepelni?
– Nagyon megtisztelő. Az ember ilyenkor pironkodik is kicsit, hiszen saját munkásságát a nagy költőelődökéhez mérten súlytalannak látja, ugyanakkor jóleső érzés, hogy sok száz kortárs alkotó közül beválogattak a közlésre érdemesek csapatába. Ösztönzően hat ez a szakmai fejlődésre, hiszen arra sarkall, hogy a magasra állított lécet megugorjam, és önmagamhoz képest a lehető legjobbra törekedjek. Egy magyarországi irodalmi fesztiválon egyszer viccesen úgy mutattak be, mint Kányádi Sándor vajdasági női alteregóját. Nos, ehhez a „címhez” jó lenne felnőni, remélem, jó úton járok.
Hogyan válogattak be a magyarországi szöveggyűjteménybe? Milyenek ezek a tematikus kiadványok?
– A kiadó képviselői, valamint az egyik szerkesztő, Miklya Luzsányi Mónika keresett meg a felkéréssel, hogy az eddig megjelent verseimből válogatnának be nyolc-tízet a készülő szöveggyűjteménybe. Mivel a négyrészes kiadvány évszakokhoz kötődik, valamint különböző témák (jeles ünnepek, események stb.) szerint szerveződnek a könyvek, nyilván ezek a szempontok sokat számítottak a válogatásban. Nagyon változatos és gazdag anyag gyűlt össze, lírai és prózai művek is megtalálhatók benne, klasszikusoktól és kortársaktól vegyesen, az illusztrációk és az egész látványvilág pedig ízléses és harmonikus. Gyönyörű kiadványok születtek!
Nem régen a Katetéka segédanyagai közé is bekerültél. A gyerekek és a szülők is kedvelik a műveidet.
– A katetékás „szereplés” is hasonlóképpen zajlott, Miklya Zsolt szerkesztő értesített, hogy szeretnék felhasználni a Mama-rajz című versemet oktatási segédanyagként. Érdekes, hogy éppen akkoriban zajlottak a próbák a Szabadkai Gyermekszínházban, ahol Bartal Kiss Rita rendezésében e köré a vers köré épült egy gyerekelőadás. Olyan versről van tehát szó, amely többféleképpen, több csatornán keresztül is utat talált az olvasókhoz. Az írónak az a legnagyobb ajándék, amikor látja, hogy a maga útját kezdi járni a mű, amit megalkotott. Az pedig külön öröm, ha felnőttek és gyerekek egyaránt találnak benne nekik tetszőt.
A szavalóversenyeken is rendszeresen szerepelnek a verseid. Mennyire tudnak a gyerekek motiválni az alkotásra?
– Többször is volt szerencsém jelen lenni szavalóversenyeken, ahol tőlem is szavaltak verset a gyerekek. Páratlan élmény! Igaz, a költő ilyenkor talán jobban izgul, mint a gyerek, hiszen egyrészt szeretné, hogy a szavalat jól sikerüljön, másrészt figyeli, hogy hogyan viselkedik a vers a gyakorlatban. Azaz: vannak-e benne a kicsik számára kimondhatatlan nyelvtörők, olyan költészeti megoldások, amelyek esetleg megnehezítik a versmondást, a szövegértést, és azt is megfigyelheti, működnek-e a közönség körében a versbe épített poénok, a téma leköti-e a hallgatóságot. Meg is lepődök néha a versválasztásokon, hiszen a gyerekek olyan „kacifántos” verset is szavalnak tőlem, amelyet én sose javasoltam volna nekik. S amikor minden nehézség ellenére ügyesen megoldják és még mosolyognak is hozzá, az igazán szívderítő.
