A Nagy Háború Zimonyból indult

Az Osztrák–Magyar Monarchia legdélebbi pontjaként, a Szerb Királysággal határos pozíciójának köszönhetően Zimonynak fontos szerep jutott a két országot érintő eseményekben. A 19. század végén a szoros és átfogó együttműködés hanyatlott, és a balkáni háborúk után a Száva két partja szinte ellenségessé vált.

Az 1914. június 28-i szarajevói merénylet után alig egy hónappal kitört a háború. Röviddel a háború kezdete után Zimonyba bevonult a szerb hadsereg. Szerb feljegyzések szerint ez lelkesedést váltott ki nemcsak a szerb, hanem a külföldi szövetségesek körében is, ám a lelkesedés nem tartott sokáig, hiszen a viszonttámadást és felszabadítást internálás és fizikai likvidáció követte. Az osztrák–magyar katonák Zimony környékére koncentrálódtak, a német nehéztüzérség is a környéken állomásozott, míg a Duna partjára monitorokat állítottak. Hónapokon keresztül hol a szerb katonák bitorolták Zimonyt, hol az osztrák–magyar seregek vették irányítás alá a várost. 1915. októberében a belgrádi támadás előkészítésekor növekedett Zimony katonai-stratégiai fontossága, hiszen ez a város jelentette a hidat a szerb főváros meghódításában.

Ivan Makovec, Zimony városi kormánybiztosának jelentései rámutatnak arra, hogy a szerb hadsereg megjelenésekor milyen volt Zimony és környéke. 1914. szeptember 30-i ópazovai feljegyzésében kiemelte, hogy amikor szeptember 27-én megérkezett Zimonyba, kihalt városra lelt. A lakosság elhagyta a várost, az intézmények nem működtek, a városban nem volt élelem, így a lakosság visszatérése is bizonytalanná vált. Majd Makovec 1914. december 16-i levelében tájékoztatja Vukovár kormánybiztosát, hogy Belgrád bukásával ő visszavonul Zimonyból, és ekkor ír az akkor uralkodó állapotokról is, a sérült utakról, a lakosság nehézségeiről. Makovec 1915. szeptemberében elhagyja Zimonyt és a város lakosságának is azt üzeni, hogy a saját érdekükben ők is tegyék ugyanezt, hiszen az ellenség támadása várható.

1915. októberétől a város ismét osztrák–magyar irányítás alá került, és az maradt egészen 1918-ig.

Belgrádot a szerb hadsereg 1918. november 1-én foglalta el, majd november 5-én bevonultak Zimonyba is.

ÁRPÁD-TORONYBÓL HUNYADI-TORONY

1895 nyarán, a Thaly Kálmán által vezetett bizottság miután előzetesen egyeztetett a horvát bánnal, Zimonyban szíves fogadtatásban részesült. A város polgármestere engedélyt adott arra, hogy a Hunyadi-vár romjai között emlékművet állítsanak a millennium tiszteletére. A várfokról gyönyörű kilátás nyílt a két folyó összeölelkezésére, a szemben található nándorfehérvári várra, Belgrádra, valamint a két várost összekötő vasúti hídra, amelyen időközönként az Orient expressz is elhaladt. A hét vidéki emlékmű közül Thaly a zimonyit tartotta a legimpozánsabbnak.

Az emlékmű felavatására 1896. szeptember 20-án került sor. A magyar kormányt Josipovich Imre horvát–szlavón–dalmátországi miniszter képviselte. A meghívott vendégeket a Keleti pályaudvarról és Zágrábból már az előző nap elinduló különvonatok szállították a helyszínre.

A torony a köztudatban Hunyadi-toronyként, a törökverő hadvezér halálának helyét jelölő emlékműként vált ismertté. A szerbek Trianon után ezt a jellegét erősítették meg, a mai napig Sibinjanin Janko tornyaként emlegetik. Egyes feljegyzések szerint azt, hogy a torony így maradjon meg a köztudatban az is segítette, hogy végül az épület nem az eredeti elképzelés szerint épült fel.

„A hivatalos millenniumi program szerint „Zimonyban, az ország déli határán 1896. szeptember 20-án szobrot kellett volna felavatni Árpádnak, a honalapító fejedelemnek, a horvát tartománygyűlés és a horvát hatóságok jelenlétében. A koncepció azonban menet közben megváltozott, s az Árpád-szobor helyett egy 37 méter magas, három csúcsban végződő Árpád-tornyot emeltek a zimonyi Cigány-hegyen (ma: Gárdos), az egykori négyszögletes középkori várudvar közepén. A legmagasabb középtorony tetejére az Árpád-ház kifeszített szárnyú, vert rézből készült, csőrében aranykardot tartó totemállata, a turulmadár került, mintegy jelképezve a honfoglalás tényét, a korabeli állameszmét pedig a két oroszlán közé helyezett Hungária kőszobor személyesítette meg. Ezeket a historizáló nacionalizmus jegyében fogant szobrászati díszeket 1918-ban egy „dobrovoljac” segítőtársával együtt ledöntötte, mint a vesztes állam itt felejtett szimbólumait. A darabokra tört kőszobor meg az egyben maradt turulmadár egy ideig a várudvarban hevert, majd nyoma veszett.” (Kalapis Zoltán: Százéves a zimonyi millenniumi emlékmű)

A hét honfoglalásra utaló országos emlékmű közül ötöt, köztük a 37 méter magas, háromágú, a régi várak díszes lakótornyaira emlékeztető épületet Berczik Gyula (1853–1933) tervei alapján emelték. A műépítész a francia reneszánsz és a bécsi barokk formajegyeinek ötvözetével törekedett az emelkedettségre. A zimonyi torony zománcozott piros téglafalai, illetve a fehér almási kőből faragott párkányzat, oszlopos fedett erkély ma is kissé hivalkodóan válik ki a környezetéből. Róna József alkotta meg a két kőoroszlánnal őrzött Hungária ülőalakos szobrát, míg a 4,5 méteres fesztávolságú, kifeszített szárnyú turulmadarat Bezerédy Gyula mintázta meg.

A kor feljegyzései szerint a millenniumi emlékmű felállításért Magyarország 100 000 arany forintot fizetett.

A zimonyi torony felállítása több esetben is nemtetszést váltott ki, egyrészt a horvátok közül jó néhányan  erősen berzenkedtek az ellen, hogy „horvát földön magyar emlékművet” emeljenek. Míg a szerb hazafiak az emlékmű tetejére került turulmadarat a Habsburgok fekete sasával azonosították, amely amellett, hogy a csőrében egy kardot tartott, Belgrád felé tárta ki szárnyait. Ők erre a monarchia terjeszkedési szándékaként tekintettek.

GAZDÁTLANUL

Zimony a történelem során számos esetben játszott fontos szerepet. Innen verte vissza egyrészt a török seregeket Hunyadi János 1456-ban. Nem egész hetven évre rá, 1521. július 12-én azonban elfoglalta a török. Érdekesség, hogy 1566. június 26-án ide járult János Zsigmond a szultán elé kézcsókra. Obrenovics Mihály (Mihailo Obrenović, szerb fejedelem, Miloš Obrenović fia) pedig 1842. szeptember 6-án (uralkodása utolsó napjaiban, hiszen szeptember 16-ig maradt a trónon) ide menekült a zendülők elől.

Szerém vármegyére (amelynek legnagyobb délkeleti városa Zimony volt) nemcsak az volt jellemző, hogy a háborúk, majd a török hódítás miatt a lakosság kicserélődött, hanem az is, hogy területileg sem csatolták vissza az anyaországhoz. Közvetlenül a törökök visszavonulása után a Száva folyó lett a két birodalom határa, vagyis a folyótól északra eső terület határőrvidéki kerületté vált, amely közvetlenül Bécs fennhatósága alá tartozott.

A Habsburg Birodalom két részben szerezte meg ezt a területet: először 1688-ban a terület kisebb része, majd 1718-ban a terület nagyobbik része is a Habsburgokhoz került. 1744-ben szervezték megyei alakjában újjá.

A vármegye 1848–1849 között a Szerb Vajdaság területéhez tartozott. Majd 1849–1860 között a Szerb Vajdaság és a Temesi Bánság osztrák koronatartomány része volt. Magyarország csaknem egy évszázados küzdelmet folytatott az úgynevezett szlavóniai „magyar” megyék (Pozsega, Verőce azaz Virovitica, Szerémség) visszacsatolásáért, de a horvát nemzeti mozgalom érvei erősebbeknek bizonyultak „az ősi jognál”, s így a három megye Horvátország (az autonóm Horvát-Szlavónország vármegye) része lett. Az osztrák–magyar kiegyezést követően, 1868-ban, horvát–magyar kiegyezéssel egy közös államalakulatot hoztak létre, magyar hegemóniával.

Szerémség központja Vukovár volt, 1917-ben kilenc járásra volt felosztva: Ópazovai járás (székhelye Ópazova), Szávaszentdemeteri járás (székhelye Szávaszentdemeter rendezett tanácsú város), Sidi járás (székhelye Sid), Újlaki járás (székhelye Újlak), Ürögi járás (székhelye Ürög),Vinkovcei járás (székhelye Vinkovce), Vukovári/Valkóvári járás (székhelye Vukovár), Zimonyi járás (székhelye Zimony törvényhatósági jogú város) és Zsupanyai járás (székhelye Zsupanya).

Az 1891. évi népszámlálás adatai szerint Szerémségben 155 291 szerb, 93 707 horvát, 57 508 német, 20 854 magyar, 9224 szlovák, 3452 ruszin, 1117 román és csaknem 6000 egyéb nemzetiség élt. Zimonynak viszont az 1891. évi forrás szerint 6046 német, 2841 horvát, 2716 szerb, 648 magyar lakosa volt. A politikai változások meglátszanak a népszámlálási adatokban is, hiszen az 1910. évi népszámlálás adatai szerint Szerémségben 177 456 szerb, 161 527 német, 103 998 horvát, 27 523 magyar, 13 706 szlovák, 4634 ruszin élt. Zimony 17 131 lakosából pedig 6559 német, 5653 szerb, 2200 horvát, 1999 magyar volt.

Zimony még a trianoni békeszerződést követően is Szerémséghez tartozott, önálló város volt egészen 1934-ig, ekkor csatolták Belgrádhoz, annak ellenére, hogy a Száva folyó és Zimony között elterülő mocsaras terület (a mai Újbelgrád) elválasztotta őket egymástól.

A Hunyadi-torony pedig 1919-ben gazdátlan maradt, mert a város nem tartott rá igényt. Egy 1922-ben hozott törvény értelmében kincstári vagyonként a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság tulajdonába került, de az épületről továbbra se viseltek róla gondot. A belgrádi Nemzeti Múzeum 1928-ban arra szólította fel a művelődési minisztériumot: ne hagyja tovább veszni az emlékművet, és viseljen gondot a középkori vár maradványainak restaurálásáról is. Erről számolt be a Vreme 1928-ban megjelent kiadása is, rámutatva, hogy Brankovics György despota várát és a millenniumi emlékmű megmaradását veszély fenyegeti. Más források szerint viszont ez is süket fülekre talált, a zimonyi polgármester felkínálta az épületet a belgrádi halotthamvasztó egyletnek krematóriumi célokra, amire viszont alkalmatlan volt.

Mint azt a Belgrádi Műemlékvédelmi Intézetből megtudtuk, a tornyot 1936-ben újították fel az első világháború ütötte golyónyomoktól, ám akkor az objektumot díszítő szobrok és a címer felújítása elmaradt. Ugyanakkor a Hungária szobrot oltalmazó egyik oroszlán egy részét az egyik helybeli lakos a mai napig őrzi a zimonyi (Hunyadi-toronyhoz közeli) Magas utcában. Arról viszont az intézetnek sincs tudomása, hogy a turulmadarat valaki megőrizte volna, illetve, hogy azt a mai napig őrizné valaki. A műemlékvédelmi intézetben rámutattak, hogy a régi felvételek és képeslapok alapján szükség lenne a torony megőrzött és a hiányzó részeinek helyreállítására, hogy visszakapja régi, autentikus kinézetét.