Noha nemzedékem békében született és nőtt fel, 1979-ben a középiskolától búcsúzva szinte elcsukló hangon, meghatottan énekelte: Számíthattok ránk! Đorđe Balašević balladája (Računajte na nas) a mi nyelvünkön szólt, csaknem a himnuszunk volt, teli torokból énekeltük, így hangunk nemcsak az iskolaudvart, hanem a Pogácsának becézett teret is betöltötte. Épp a pravoszláv és a katolikus templom között félúton, Óbecsén. Mai napig nem értem – legfeljebb sejtem –, mitől is érzékenyültünk el annyira.
Békére vágytunk, miközben békében éltünk. Így szocializált bennünket az a társadalom, mely a háború poklából született. Mi, nagykorúságunk küszöbén azokban az években őszintén értékeltük a békét. Felnéztünk a hippi mozgalom békeüzenetére, tán még az el nem kötelezettek háborúellenességére is, nem kevésbé a pacifista irodalomra, szimbólumokra, megmozdulásokra, és naivan azt hittük, hogy a világ abba az irányba, egy jobb, nemesebb lét felé halad.
Nem sokkal később a mi térségeinket is elérte a gyilkos hév, mintegy igazolva azokat, akik nem hagyták magukat beoltani a béke rózsaszín eszméjével. De hát a viszály, az ellenségeskedés, a harc, a fegyveres küzdelem, a háború folyton jelen van az emberiség történetében! Állítólag öt és fél ezer év leforgása alatt több mint 15 ezer háború, fegyveres konfliktus és csupán 300 „békeév” volt.
Szeptember 21-én a béke napját ünnepeljük, de vajon beszélhetünk-e békéről? A II. világháború befejezése óta nem volt egyetlen olyan nap, amikor valahol a Földön ne folyt volna valamilyen fegyveres küzdelem. Napjainkban a Föld lakosságának egyharmada háborús körülmények között él. Az 1990-es években körülbelül 100 fegyveres konfliktus zajlott szerte a világban, közel 100 ország részvételével, melyek megközelítőleg 9–10 millió ember halálát okozták. Közöttük a mi országunk is. Darabjaira hullott, több évig fegyveres konfliktusok melegágya volt, és mint a kierőszakolt békék nyomán általában, lőporoshordó maradt.
S ha már ennyi fegyveres konfliktus van, ennyi nyugtalanság, erőszak, tragédia, nem lenne természetes, hogy felértékelődjön a béke?
Mégis az ellenkezőjét látjuk. Annyi minden mással együtt, a béke is devalválódott ebben a kusza világban.
Mint aki nem hisz magának, megkérdeztem néhány ismerősömtől – amolyan mini körkérdés gyanánt –, mit gondolnak a világbékéről. Az eredmény: volt aki azt hitte, viccelek. Más szerint elcsépelt fogalom, hogy jutott egyáltalán eszembe ezzel foglalkozni. Volt, aki azt mondta, a világon béke sosem lesz, mert az embert természete a konfliktusok felé viszi. Sokatmondó volt az a reakció is, miszerint a békéről, különösen a világbékéről Sandra Bullock jut eszébe, és a zseniális Beépített szépség filmkomédia, de volt olyan is, aki azt mondta: Világbéke? Ugyan, előbb lesz világvége! Míg aztán be nem tették a kaput azzal a kijelentéssel, hogy a világbékével már csak a menthetetlenül ostobák, a javíthatatlan pacifisták, vagy a szépségkirálynők foglalkoznak.
Ez azért így nem igaz, mert a béke vitathatatlanul az életünk egyik alapfeltétele. Feltétel ahhoz, hogy lélegezni, alkotni, fejlődni tudjunk. Tisztában van ezzel az is, aki „magasabb” célok érdekében mégis konfliktust szít. Legyen az politikus, államférfi, terrorista, vagy más. Legyen szó a Közel-Keletről, Dél-Amerikáról, vagy akár a Koreai-félszigetről.
A nemzetközi szervezetek, mint amilyen az ENSZ, vagy a Biztonsági Tanács sajnos sok esetben tehetetlenül szemléli az eseményeket. Számtalanszor néma tanúként állt a béke megszegőivel szemben, s ezért is remegett meg a belé vetett bizalom, a józan elvárás.
Bármennyire is reménytelennek tűnik, az ENSZ szeptember 21-ét világszerte olyan tevékenységekre használja, melyekkel hozzájárulhat a konfliktusok rendezéséhez és melyekkel kulturális vízválasztókat hidal át a béke terjesztése és megszilárdítása érdekében. Ezek között szerepel az extrém szegénység és az éhínség felszámolása, az alapfokú oktatás kiterjesztése mindenkire, a nemek közötti egyenlőtlenségek felszámolása, a gyermekhalandóság csökkentése, a fertőző betegségek elleni küzdelem és a fenntartható fejlődés alapelveinek terjesztése.
Az ünnepnap a békeharang megkongatásával kezdődik. A nemzetközi békenapra az ENSZ-ben a japán ENSZ-békeharang közelében megtartott ünnepségen, az ENSZ-főtitkár beszédével és a békeharang megkondításával emlékeznek meg. A békeharangot 60 nemzet gyermekei által adományozott pénzérmékből öntötték, és a Japán ENSZ-társaság ajándékaként állították fel 1954-ben az ENSZ-titkárság épülete előtti parkban. A harangot egy ciprusfából készült, sinto oltárt jelképező keret tartja. A harangot évente kétszer kongatják meg, a tavasz első napját jelentő tavaszi napéjegyenlőség beálltakor, és immár tizenöt éve, 2002 óta szeptember 21-én, az ENSZ nemzetközi békenapja alkalmából.
Ezenkívül koncerteket tartanak, a Jobb Világ Kampány keretében azoknak a férfiaknak és nőknek állítanak emléket, akik a világ különböző pontjain működő ENSZ-békeműveletekben teljesítenek szolgálatot. A Világbékéért Imádkozók Társasága szeptember 21-én délben minél több ember csatlakozását kéri az egyperces csend betartásához, és imádkozásra szólít fel.
Valóban, tehetünk mást?
