Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke, potenciális kormányfő és az SZHP egyéb vezetőségi tagjai hétfőn a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőivel tárgyaltak a kormányalakításról, illetve a VMSZ belépéséről a kormányba. Kedden a haladók eddigi koalíciós partnere, a Szerbiai Szocialista Párt kerül sorra, szerdán pedig a Boris Tadić vezette Új Demokrata Párt.
Nikola Selaković, az SZHP alelnöke nyomatékosította: a haladók párton belül nem folytattak kötelező erejű tárgyalásokat jövőbeni koalíciós partnereikről. Az SZHP minden párttal beszélgetni fog, amely hajlandó kivenni részét a munkából, szögezte le Selaković, mondván: az egyeztetések folyamán jellemző hangsúlynak a pártérdekek fölé kell emelkednie.
– Felül kell vizsgálnunk, hogy miként lehet jobbá tenni Szerbia helyzetét. Számunkra ez a kérdés áll középpontban a politikai pártokkal folytatott tárgyalások során. Az, hogy másokkal is tárgyalunk, nem jelenti azt, hogy elégedetlenek vagyunk az SZHP és az SZSZP közötti eddigi együttműködéssel. A leköszönő kormány bel- és külpolitikai téren is rendkívüli eredményeket ért el, ugyanakkor kimerítette legitimitását. A választások eredménye is ezt igazolja – fogalmazott Selaković.
Rasim Ljajić, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt elnöke hiszi, hogy a kormányalakítási tárgyalások nagyon gyorsan lezárulnak és a kormány még április vége előtt megalakul. Ezek a koalíciós tárgyalások nem hagyományosak, az vezeti a tárgyalásokat, akinek többsége van, fejtette ki Ljajić, hozzátéve: a következő összetételű kormánynak rövid idő alatt kell felmutatnia az első eredményeket, a legnehezebb feladatokat pedig még év vége előtt el kell végeznie.
– Nem lesz egyszerű, ám csakis így lehet. Ismét elodázhatnánk a reformokat, politikai szempontból biztosan ez lenne a jobb, erkölcsi szempontból viszont megbocsáthatatlan döntés lenne. Eddig minden kormány elnapolta a reformok végrehajtását. Húsz évet késünk a reformokkal. Az SZHP azért tárgyal a többi párttal, hogy minél szélesebb támogatást eszközöljön ki ezeknek a változásoknak. Az SZSZP-hez és az ÚDP-hez hasonló pártoknak maguknak kell eldönteniük, hogy mi a jobb számukra: belépni az új összetételű kormányba, vagy ellenzékiként a polgárok elégedetlenségének megfogalmazásával növelni politikai népszerűségüket. Ami a polgárok elégedetlenségét illeti, ez biztosan nagy lesz a mindent átfogó reformok végrehajtása során – magyarázta Ljajić, majd megerősítette, hogy pártfüggetlen szakértőkkel is tárgyalásokat folytatnak a kormányba való belépésről, azt azonban nem árulta el, hogy kikről van szó.
Április 16-án alakul meg a parlament A Novosti internetes kiadásában arról ír, hogy a Szerbiai Parlament április 16-án tartja meg alakuló ülését. A parlament elnöke, Nebojša Stefanović 10 órára hívta össze az ülést. Ezen hitelesítik majd a parlamenti képviselők mandátumát, és várhatóan megválasztják az új összetételű képviselőház elnökét és alelnökeit. |
A következő összetételű kormány minisztereinek kiléte állítólag jövő héten derül ki. A kormánykoalíciós egyeztetéseket követően az SZHP főbizottsága vasárnap dönt a koalícióról. Aleksandar Vučić szombaton azt mondta, hogy a kormány feltehetőleg április 25-én alakul meg.
Ami az SZHP–SZSZP mai egyeztetését illeti, Zoran Sekulić, a Fonet hírügynökség igazgatója szerint ez lesz a legkeményebb dió, méghozzá a jelenlegi kormány egyik legnagyobb hibája miatt: a kormányfőt nem az a párt adta, amelyik több szavazatot szerzett a 2012-es választásokon. Ez jócskán befolyásolta a viszonyokat a kormányon belül, értékelte Sekulić, aki azt sem tartja kizártnak, hogy a következő kormánynak több pártfüggetlen tagja lesz. Ezzel a következő összetételű kormány elveszíti klasszikus koalíciós jellegét, tette hozzá.
Az egyébként teljesen normális, hogy az SZHP a VMSZ-szel tárgyalt először, hiszen a két párt választási programja nagyon hasonló volt, magyarázta Sekulić, mondván: ha a VMSZ belépne a hatalomba, azzal a parlamenti többség hat képviselővel bővülne, vagyis az SZHP közel kerülne a kétharmados többséghez. Sekulić szerint Sulejman Ugljaninnal, a Demokratikus Akció Pártjának elnökével is gond nélkül fognak megállapodni a haladók, ezzel pedig három képviselőt kaphatnak. Ami Tadićot illeti, Sekulić nem hiszi, hogy az ÚDP belép a kormányba, ám nem tartja kizártnak, hogy az ÚDP köré tömörülő koalíció választási listájáról egyesek tagjai lesznek a kormánynak.
Ami az ellenzéket illeti, egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy a Demokrata Párt és Riza Halimi pártja fog ellenzékből politizálni, véli Sekulić, a DP-vel kapcsolatban pedig megállapította: ha a párt nem érti meg, hogy többé nem foglalkozhat kizárólag magával, akkor el fog tűnni a politikai színtérről.