Makarskáról elutazunk, de nem hagyjuk el. Néhány napot töltünk csupán Gradacon az unokaöcsémnél, Lacinál.
A gradaci kikötő esti fényben (Dávid Csilla felvétele)
Németh László már csaknem tíz éve jár ebbe a tengerparti városba, a Makarska Riviéra határvároskájába festeni. Portrékat, de helyi, jellegzetes rajzokat is készít az ide látogató turistákról.
Egy nagyon öreg kőházban lakik a templom alatt. Zárt udvara van, leanderbokor és egy citromfa árnyékában. A városka legszebb strandja is néhány lépésre van a házától. Sziklás, eldugott strand, aprócska kavicsos, két-három pirinyó öböllel. A tenger szikláin kagylók teremnek. Fekete, ehető kagylók. Néhány évvel ezelőtt már főztünk belőlük.
Kissé hullámzik a tenger, de egy tompa késsel nekilátok a kagylók lefejtéséhez. Fürtökben lógnak, tapadnak a kőhöz. Egyébként ezt a kagylót tenyésztik is, ezekről a tenyésztelepekről kerülnek a vendéglők asztalára. Egy adag, ami csupán egy kis csemege csupán a főétel előtt, a vendéglőkben 90–100 kuna. Mi elkészítjük ingyen. Igaz, kissé birkóznom kell a hullámokkal, de megéri.
Már elfelejtettem, hogy néhány évvel ezelőtt hogyan főztem meg e tengeri herkentyűt, ezért segítséget kérek egy helybeli asszonytól.
Egy gradaci utca az óvárosban (Dávid Csilla felvétele)
– Nagyon egyszerű. A serpenyőbe olívaolajat önt, apróra vágott fokhagymát és zöldség zöldjét szór a felforrósított olajra, majd beleforgatja a megmosott kagylókat. Lassú tűzön körülbelül 10-15 percig főzi, mindaddig, amíg a házuk nem nyílik ki.
– Víz nem kell alá? – kérdezem.
– Nem, a kagyló enged magából annyi lét, amennyi megfőzéséhez kell. És sót se tegyen, a tenger erről is gondoskodott.
Persze mielőtt a kagylók a fazékba kerülnének, alaposan meg kell mosni őket. Erre szolgál a hosszúkás kőmosogató, ami ebben az őskori kőházban még van. A modern kori lakosztályokban kagylót már nem lehet megmosni. Itt lehet. Folyatom a kőmosogatóba a hideg vizet és közben dörzsölöm a kagylókat a kőaljhoz. Sok kosz válik le róluk, fél órát kell sikálnom. Ki gondolná, hogy a kristálytiszta tengerben ennyi kosz terem.
A főtt kagylókat a citromfa alatti asztalnál fogyasztjuk el. Andreát kissé nógatni kell, hogy kóstolja meg, de miután megkóstolta azon siránkozik, hogy neki miért nem hagytunk többet.
– Sebaj – vigasztalom –, majd halászunk még.
Sajnos nem halásztunk. Rövid ideig voltunk Gradacon, már nem futotta az időből a kagylóvadászatra.
Az idén kevesen ültek le Laci székére, hogy protrét készíttessenek magukról, gyerekükről (Dávid Csilla felvétele)
A városka négy év alatt semmit sem változott. A sétányon ugyanazok a vendéglők, a cukrászdák, a bizsuárusok. Egy terecskén mégis felfedezünk egy újdonságot, egy szobrot, a brüsszeli mintára készült pisilő kisfiú szobrát, amelyet annak a tiszteletére emeltek, hogy Horvátország belépett az Európai Unióba.
– Az idén kevesebb a vendég – mondja Laci –, és sokkal kevesebbet is költenek, mint korábban. Az elmúlt években esténként 10-12 portrét rajzoltam, az idén voltak napok, hogy egyet sem. De panaszkodnak a bizsuárusok, a vendéglősök is.
Gradacon, de az egész makarskai riviérán legtöbb a cseh, lengyel és magyar turista, és sokan jönnek Boszniából is. A hétvégeken elárasztják a strandokat. Ennek ellenére Dalmácia ezen része, egészen Splittől Pločeig, a legkevésbé volt látogatott az idén. Isztria, Šibenik környéke és Dubrovnik dicsekedhet jó eredménnyel. És nemcsak, hogy az Adria ezen vidékein volt több a turista, hanem ide a pénzesebb nyugatiak látogattak, hozzájuk szabták az árakat is, így az ott élő vendéglátók bevétele is jóval magasabb, mint a splitieké, a makarskaiaké vagy a gradaciaké. Két spliti ember beszélgetését hallgatom ki a kompon. Egyikük arra panaszkodik, hogy sosem volt ilyen rossz a szezon, alig keresett 10.000 eurót. Hát, magamban kissé sajnálom is. Négy-öt hónap alatt alig tízezret. Nem tudom, hogyan lehet ebből megélni egy éven át, a következő idény végéig? De hagyjuk a rosszmájúságot.
Halat vegyenek! (Dávid Csilla felvétele)
Ismét Makarskán vagyunk, a kompra várunk. A jegyárus azt tanácsolta, hogy két órával a komp indulása előtt álljunk sorba, ha fel akarunk férni arra a járatra, amelyet kiválasztottunk. Megveszem a jegyet. Egy irányba Makarskáról a brači Sumartinba hármunknak, azaz négyünknek, ugyanis a kocsi fuvardíja a legmagasabb – összesen 250 kuna – kissé több mint 30 euró. És ennyi lesz a visszaút is Split felé – tudom meg Makarskán.
– A távolság Makarska és Sumartin között ugyanakkora, mint Supetar és Split között – magyarázza a jegyárus hölgy. Mindkét útvonalon 45 percig tart egy irányban a hajóút.
Várakozunk a kompra. A kocsi a sorban áll. A kikötőbe halászhajók érkeztek, hatalmas rakománnyal. Szardellák tonnaszámra. Több teherautóba rakodnak, de a hajóról is árulják a halat. Húsz kuna kilogrammja. Kissé sokallom, annál is inkább, mert túl apróknak tartom. Így látja ezt egy helybéli asszony is, aki a nagyobbakat kéri. Az árus igencsak megszenved, hogy a mintegy tíz centis halak közül kiválogassa a 15–20 centiseket. Néhány nap múlva, már Bračon tudom meg, hogy a mértéktelen kihalászás miatt már nincsenek méretes szardellák. Mind apró. De ezeket az aprókat is eladják. Többek között nekünk, vajdaságiaknak. Lefagyasztva és olcsón. Mert nekünk így is jó.
Peca, a becenevét viselő turistairoda gazdája, aki vendéglátónk volt kilenc napig, minden reggel kimotorozik a kikötőbe (Dávid Csilla felvétele)
A makarskai kikötő pezseg. Helybeliek, turisták tömege hömpölyög már délelőtt tíz órakor. A hajósok csalogatják az embereket különböző hajóutakra, Visre, Korčulára, Hvarra, élményhajózásra, ahol sok pénzért nagyokat lehet enni és inni. A hajókról hangos zene tölti be a strandokat és a kikötőt visszatérésük során. Mindenki vidám, énekel, ordít, táncol.
Mielőtt a kompra felszállnánk, még összefutok Pecával. Csípőbántalmai miatt villanymotoros járgányán ül, szalmakalapja alól huncutul mosolyog.
– Megérkeztek az újabb vendégek. Remélem, ők is ugyanolyan jól érzik majd magukat, mint ti. Mindennap kijövök a kikötőbe, szétnézek, találkozom haverokkal, pár szót váltok velük. Mert ilyenkor még kissé mienk ez a part, később már átveszik a turisták. A szezon után pedig mi vagyunk az urak.
Elhagyjuk a partot, irány Brač (Dávid Csilla felvétele)
Beáll a komp. Leszállnak az utasok, lehajtanak az autók. Indulhatunk. Ilyenkor, a feljáratkor nagy a tolongás, izgalom, lárma, idegesség. De ahogy elnézem, mindez inkább a dalmát emberek vérmérsékletéből ered, mintsem abból, hogy bárki bármit is vétett volna felszálláskor. Ők idegesen lármáznak, a német turista pedig csendben bólogat.
De mindenki felszáll. És a komp elindul a brači Sumartin felé.
Kihajózunk a makarskai öbölből. Mögöttünk a Biokovo egyre zsugorodik, a sziget pedig egyre nő.
És felettünk a sirályok.
Olvassa el a riportsorozat előző részét és a következő fejezetét is!
(A riportsorozatunkhoz tartozó adriai képgalériát ezen a linken tekinthetik meg.)
