2024. december 22., vasárnap
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL

Szabados György szerzeményei is elhangzanak

A magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely szervezésében vasárnap 18 órától az élő, kortárs magyar zenékből hallhat ízelítőt a közönség két kamaraegyüttes előadásában a magyar kultúra napja alkalmából.

Ritka és valódi élményben lesz része a hallgatóságnak a koncerten. A program: Mezei Szilárd Reeds & Vibes Trio (Mezei Szilárd – brácsa, bőgő, Ivan Burka – vibrafon, Bogdan Ranković – klarinét, basszusklarinét) és a Dresch–Grencsó duó (Dresch Mihály – fúvós hangszerek, Grencsó István – fúvós hangszerek), amely Szabados György szerzeményeiből ad elő.

A helyszín a Regionális Kreatív Műhely próbaterme, a belépés díjtalan.

„A dzsessz is része annak az univerzális zenei nyelvnek, amely végső soron egyetlen üzenetet igyekszik közvetíteni; valami tiszta, meleg, szeretetteljes érzést. Amikor mezőségi, magyarpalatkai zenekarokat hallottam játszani, csak ültem és hallgattam; a táncrend végére valami csendes nyugalom fogott el. Úgy éreztem, mintha kisütött volna a nap. Ehhez képest úgy érzem, mellékes, épp milyen rendszer határozza meg a hétköznapok feltételeit.” (Dresch Mihály)

„A magyar népzenét zenei anyanyelvként élem meg, tehát annyiból tudatos, hogy az ember – zeneileg is – elsősorban az anyanyelvén szólal meg. Azontúl a magyar népzenét különleges jelenségként élem meg: ritka egységes és egész világnézetet, habitust hordoz magában.” (Mezei Szilárd)

„Szabados György zenéje egy szuverén egyéniség személyes megszólalása. Önálló univerzum. Éppúgy, ahogy a bartóki hagyományhoz, különböző mélységben lehet viszonyulni hozzá.” (Dresch Mihály)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás