A náci Németország és szövetségesei feletti közelinek tűnő győzelem hangulata lengte be a jaltai Livagyija palotát 1945 elején. A Krím-félszigeten pompázó impozáns épületben, az utolsó cári család egyik kedvenc üdülőhelyén, február 4-én ugyanis fontos tanácskozás kezdődött a hitleri birodalom szétzúzásában főszerepet játszó hatalmak – a Szovjetunió, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – vezetőinek részvételével.
Joszif Sztálin marsall, szovjet vezér a házigazda szerepében mindent megtett a találkozó sikere érdekében. Két fővendége, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit kormányfő nem panaszkodhatott a vendéglátásra. Talán a részvételükkel tartott konferencia eredményeire sem. Ez már a második találkozójuk volt, hiszen előzőleg, 1943-ban Teheránban is egyeztettek, amikor is megállapodtak abban, hogy a háborút Németország teljes vereségéig folytatják.
Jaltában a fő téma a hitleri Németország, s a vele szövetséges Japánnal szembeni fellépés volt. A nyolcvan évvel ezelőtt megtartott nyolcnapos találkozón más fontos kérdések is szóba kerültek, sőt döntések is születtek.
A résztvevők elhatározták, hogy feltétel nélküli megadásra kényszerítik Németországot, majd demilitarizálják, megtisztítják a náciktól, demokratizálják, és a fővárosához hasonlóan ideiglenes megszállási övezetekre osztják fel. Döntöttek a háborús főbűnösök bírósági felelősségre vonásáról is, amire végül Nürnbergben került sor 1946-ban a – Szovjetunió, az Egyesült Királyság, Franciaország és az Egyesült Államok által létrehozott – Nemzetközi Katonai Törvényszéken.
A jaltai tárgyalásokon „a három nagy” megegyezett abban is, hogy Németországnak jóvátételt kell fizetnie a háborús károkért. Egyéb döntések is születtek. Ezek egyike indítványozta az Egyesült Nemzetek Szervezetét megalapító konferencia összehívását.
Sokan úgy tuják, hogy Jaltában kötöttek alkut Európa felosztásáról is, amely azután évtizedekre meghatározta a kontinens fejlődési irányát, országainak gazdaságpolitikai berendezkedését, ideológiai és egyéb elköteleződését. Az ókontinens és a világ sorsa természetesen szóba került, de a háború utáni érdekszférákkal állítólag nem foglalkoztak.
Európa sorsa valószínűleg már korábban eldőlt. Amikor a világ vezető nagyhatalmának miniszterelnökeként Churchill 1944 októberében Moszkvában találkozott Sztálinnal, akivel a hadihelyzet és a jövő latolgatása közben megkötöttek egy sajátságos alkut. Churchill egy papírfecnire felírta, hogy szerinte Kelet-Európa egy-egy országából kinek mi járna, a területek hány százaléka. Ezzel (október 9-én) lényegében kijelölte az angolszász és az orosz befolyási övezeteket, illetve évtizedekre előre vetítette, mi történik majd egyik-másik állammal a régióban.
A cédulaegyezménynek, százalékos megegyezésnek, vagy százalékegyezménynek is nevezett alku értelmében Görögország lényegében (90 százalékban) a britek ellenőrzése alá kerül, míg Bulgária és Románia (nagyobb részt) szovjet zsákmány lenne. Jugoszlávián és Magyarországon egyaránt fele-fele arányban osztoznának. Megtekintve a churchilli ajánlatot, Sztálin egy kék ceruzával kipipálta a százalékokat, majd azt javasolta vendégének, hogy tartsa meg a papírt.
@k = NEM SZERÉNYKEDETT
A végleges megállapodásra azonban még várni kellett. Jaltában ugyanis nem került elő a cetli. Ha őrzője mégis elhozta és bemutatta volna, akkor sem mentek volna vele sokra a létéről mélyen hallgató szerzők. Merthogy az Egyesült Államok nem vett részt az ominózus moszkvai tárgyalásokon. Ezért Jaltában aligha fogadhatta volna el magára nézve kötelező érvényűnek azokat a százalékokat.
Európa, különösen pedig annak keleti fele szempontjából végül az 1945 nyarán tartott potsdami konferencia bizonyult sorsdöntőnek, és persze a hadszíntereken elért angolszász és szovjet katonai siker. Az sem mellékes szempont, hogy a potsdami Cecilienhof-palotában már nem lehetett ott Roosevelt, mert áprilisban elhunyt, sem Churchill, aki a szövetségesek európai győzelme ellenére – tizenkét nappal a konferencia kezdete előtt – kormányával együtt megbukott a parlamenti választáson. Hármójuk közül egyedül Sztálinnak adatott meg a szerencse és a dicsőség, hogy a potsdami egyezkedésből, osztozkodásból kivegye részét. Nem is szerénykedett. Ezúttal olyan ceruzát vitt magával, amely sokkal vastagabban fogott, mint az, amellyel Churchill százalékait jóváhagyta.
@k = LEERESZKEDETT A VASFÜGGÖNY
Az ezzel járó problémákra éppen Churchill mutatott rá 1946 márciusában, amikor (magánemberként) az Egyesült Államokba látogatott. Ott – a Fultonban mondott híres beszédében – arra hívta fel a figyelmet, hogy a szovjet érdekszféra országainak nyugati határain vasfüggöny ereszkedett le, amely a mögötte élőket elzárja, elhatárolja Európa többi részétől, sőt szembe állítja azokkal. Ez pedig egy új globális fegyveres konfliktussal fenyeget.
Az utóbbi néhány évben is elhangzottak hasonló figyelmeztetések, amelyek az atomcsapások lehetőségét sem zárták ki. Ilyet főleg azóta hallani, hogy Oroszország 2022 februárjában megtámadta Ukrajnát. Azóta sok furcsa térkép is megjelent az újrarajzolt európai határokkal. Némelyek már a vonalakkal sem bíbelődnek, inkább bemondják, mely területekre, államokra, vagy országrészekre tartanak igényt. Talán már a területi osztozkodásról szóló új csúcskonferenciára is készülnek.
