Augusztus 2-ától vagy 3-ától alkalmazzák a közjavak használata utáni térítményekről rendelkező jogszabály módosításait, melyek értelmében 12 százalékkal növekedik az úthasználati díj – jelentette be Zoran Drobnjak, a Szerbia Utai Közvállalat igazgatója.
Szerinte még jól is jártak a járműtulajdonosok, ugyanis az eredeti javaslat 15 százalékos drágításról szólt, de végül a parlamentben 12 százalékot fogadtak el. Az útügyi közvállalat „anyagilag rosszul áll”, több pénzre van szükség az utak karbantartására, és egyébként is, az egész Balkánon nálunk a legalacsonyabb az útdíj, Szlovénia, Horvátország, Magyarország, Bulgária és Románia autópályáinak használatáért is többet kell fizetni, mint Szerbiában – mondta az igazgató.
Szerinte a szerbiai rendszer igazságosabb is, mint például a szlovéniai.
– Náluk 15 eurót kell fizetni akkor is, ha 240 kilométert tesz meg valaki, és akkor is, ha csupán 8-at. Korrektebb annyit fizettetni, amennyit utaznak. Senki sem fog venni hétnapos matricát, mintha semmi más dolga sem lenne, mint utazgatni az autópályán – gondolkodik Drobnjak, és hozzáfűzi, hogy a turistákon kívül az autópályákon többnyire „üzletemberek” közlekednek, akik számára nem nagy kiadás az útdíj.
Azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt hétvégén az utakon folyó munkálatok miatt több helyen hosszú kocsisorok alakultak ki, Drobnjak úgy érvelt, hogy az útkarbantartási idény áprilistól novemberig tart, de hozzátette, hogy a mostani javításokat péntekre befejezik, és utána csak augusztus második felében látnak ismét munkához. Tudomása szerint a napokban csak a Nais és a Doljevac fizetőkapuk környékén (Nišnél) volt torlódás, ám egy éven belül ezeket a kapukat eltüntetik, és a továbbiakban mindazoknak, akik Belgrádból elindulnak, csak Preševónál és Dimitrovgradnál kell majd megállniuk.
Az idén a szerbiai autópályákon várhatóan 60 millió jármű halad át, az útdíjból több mint 26 milliárd dináros bevételre számítanak.
Az új árak Újvidék és Belgrád között az eddigi 210 dinár helyett augusztusban már 235 dinárt kell fizetni, Szabadkától Újvidékig 350 dinár helyett 392 dinárt, a Belgrád–Szabadka vonalon 560 dinár helyett 627 dinárt, Belgrádtól Verbászig 320 helyett 360 dinárt, a belgrád-niši távon 800 dinár helyett majdnem 900 dinárt. A legnehezebb teherjárművek vezetői ezentúl Belgrád és Újvidék között 1400 dinárt fizetnek. Szabadkáig 3740 dinárba kerül az úthasználat, Belgrád és Niš között pedig 5400 dinárba az eddigi 4830 helyett. |