Pénteken délután az óbecsei községháza dísztermében mintegy száz középiskolás írta alá a Dél-bácskai Magyar Ösztöndíjprogram szerződéseit.
– A pályázat célja elsősorban, hogy támogassuk a Dél-Bácska területén élő, vajdasági középiskolába, magyar tannyelvű tagozatra járó középiskolás diákokat. Az ösztöndíjprogram keretében egyszeri támogatásról van szó, az összege pedig egységesen 8000 dinár. A támogatásban a Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően részesülnek a sikeresen pályázó középiskolások. Összesen 181-en pályáztak sikeresen, közülük mintegy százan óbecseiek. Évről évre többen jelentkeznek, ez is bizonyítja a program létjogosultságát – mondta Albert Éva, a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ elnöke.
Galgó Ferenci Andrea, az ösztöndíjprogram bírálóbizottságának egyik tagja közölte, hogy a pályázás folyamata sokkal gördülékenyebben zajlott, mint az előző években.
– Nagyon örültünk annak, hogy az idén is sokan pályáztak. Új követelményt vezettünk be, ez pedig az, hogy a pályázó tanulmányi átlaga legalább 3,50 volt az előző tanévben – mondta Galgó Ferenci Andrea.
Nyitókép: Óbecsén mintegy száz középiskolás írta alá a Dél-bácskai Magyar Ösztöndíjprogram szerződéseit (Kancsár Izabella felvétele)