2024. december 21., szombat

Frissíteni a faállományt

Palicson a Magyar László téren a Palicsi Kocsányos Tölgyek Természeti Emlék területén megkezdődött a faállomány rendbetétele. Ez magában foglalja a száraz, beteg ágak lemetszését, a túl gyorsan szaporodó, nem megfelelő fafajták egyedeinek eltávolítását, valamint új fák és bokrok telepítését. A munkálatokkal kapcsolatban pénteken a Palics–Ludas Közvállalat munkatársai tartottak sajtótájékoztatót.

Dobó Márta, a közvállalat igazgatója a médiának nyilatkozva a parkosítás, az új csemeték telepítésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

A fák eltávolítása az ágak, gallyak levágásával kezdődik (Fotó: Gergely Árpád)

A fák eltávolítása az ágak, gallyak levágásával kezdődik (Fotó: Gergely Árpád)

– Ahogy az emberi élet, úgy a fák élete is véges, és szükség van az állomány folyamatos fiatalítására. A Magyar László téren folyamatosan végezzük a fák metszését, illetve eltávolításra kerülnek a gledíciák, amelyek sok problémát okoznak, mivel csoportosan növő tövisekkel rendelkeznek, és a közelben játszótér és sportpálya is található. A fák eltávolítását követően különböző díszfákat és olyan fákat telepítünk erre a részre, amivel reményeink szerint a tér jobban fog egy parkra hasonlítani. Az embereket nagyon érzékenyen érinti egy-egy fa eltávolítása, viszont 2015-ben egy tanulmány készült arról, hogy milyen állapotban vannak a palicsi park fái, és sajnos mivel sokáig nem lett tervszerűen rendezve, nagyon sok elöregedett fánk van – fogalmazott Dobó Márta, aki azt is elmondta, hogy a telepítendő facsemeték egy részét a közvállalatban nevelik, míg a többit közbeszerzéseken szerzik be más faiskolákból.

Tanja Jotanović, a Palics–Ludas Közvállalat földterületek gondozásával megbízott munkatársa a telepítendő fajtákról is szót ejtett.

– A Palicsi Kocsányos Tölgyek Természeti Emlék területén szanitáris metszést végzünk, emellett aktív természetvédelmi intézkedéseket is megvalósítunk a Tartományi Természetvédelmi Intézet által meghatározott feltételekkel. Az aktív természetvédelmi intézkedések azon fák eltávolítását jelentik, amelyek rendkívül gyorsan szaporodnak. Ez több fajra vonatkozik, amelyek sajnos az itt található állomány mintegy hatvan százalékát képezik, vagyis ezek a dominánsak. Emellett revitalizálást is végzünk. Az eltávolított fajták közül a legnagyobb számban gledíciákat találunk, de akácokat, valamint narancseperfákat is kiveszünk. A telepítendő növényfajok között szerepel például a hárs, mezei szil, vöröslevelű mogyoró, cseresznyeszilva, nyírfa – nyilatkozta Tanja Jotanović.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás