Hét pályázati kiírást jelentetett meg február 1-jén a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság: az első körben 864 millió dinárral segíti a vajdasági gazdákat. A legnagyobb keretösszeget az idén is az öntözőrendszerek kiépítésére és fejlesztésére irányozta elő a titkárság, de jelentős eszközökkel támogatják az újonnan bejegyzett gazdaságokat is. Pályázhatnak a gyümölcsösök és a szőlőskertek tulajdonosai, illetve a fóliasátras és organikus termelők is, de támogatják a farmok és a feldolgozással foglalkozó termelők eszközbeszerzéseit is.
Az idén összesen több mint 1 milliárd dinár vissza nem térítendő támogatásra számíthatnak a gazdák abból a 6,3 milliárd dináros költségvetési keretből, amellyel a mezőgazdasági titkárság rendelkezik. A pályáztatható eszközök csaknem 80 százalékát már az első körben odaítélik – tudtuk meg Ótott Róberttől. A titkárhelyettes kérdésünkre elmondta azt is, hogy a VMSZ gazdaságfejlesztő programjának köszönhetően a vajdasági magyar gazdák ma már rendkívül előrelátóan terveznek, és célirányosan használják a támogatási lehetőségeket.
– A magyar gazdáknak hatékony fejlődési lehetőséget biztosít a magyar kormány hathatós támogatása. A legkedvezőbb feltételekkel kiírt pályázatok követik az éppen aktuális igényeket is, de ennek következtében nem okvetlenül ismétlődnek éves szinten. A mezőgazdasági titkárság pályázatait viszont a folytonosság jellemzi, évről évre ugyanazon a kiírások újulnak meg. Ez viszont a fejlesztések állandóságát és tervezhetőségét biztosítja a magyar gazdák számára – utalt a lehetőségek kihasználásának jelentőségére a titkárhelyettes.
FOLYTATÓDHATNAK A BEFEKTETÉSEK
A gazdák évek óta az öntözőrendszerek kiépítése iránt érdeklődnek a leginkább: erre a célra az idén 370 millió dináros támogatási összeg áll a rendelkezésükre – mondta Ótott.
– Ahhoz, hogy a termelési folyamat biztos lábakon álljon, elengedhetetlen az öntözés. A korábbi években is több volt a csapadékhiányos időszak, így érthető, hogy a gazdák elsősorban az öntözés lehetőségét szeretnék biztosítani, és a titkárság is erre biztosítja a legnagyobb keretösszeget. Évente rendszerint több mint ezer pályázat érkezik be az öntözőrendszerek fejlesztésére. Tavaly is csaknem 600 támogatási szerződést írtunk alá, de volt olyan év, amikor 800-900 pályázót is támogattunk abban, hogy öntözőrendszerhez szükséges felszerelést vásároljon. Ezen a pályázaton tudják a legtöbb pénzt is igényelni a gazdák: a támogatás intenzitása a pályázótól függően 60-70 százalék, hisz a hölgyeket és a fiatal gazdákat nagyobb arányban segíti az idén is a titkárság. Ha a befektetett összeget vesszük figyelembe, akkor ennél a kiírásnál arra is van lehetőség, hogy akár a 7 millió dinárt is elérje a titkárság által biztosított támogatás – emelte ki a titkárhelyettes.
Az idén jelentős összegekre pályázhatnak a gyümölcsösök és a szőlőskertek tulajdonosai is. A pályázatra azok jelentkezhetnek, akik jégvédelmi hálók beszerzését, kerítések kiépítését vagy fagyvédelmi rendszerek megvalósítását tervezik. A szükséges felszerelés beszerzését ebben az esetben is 60-70 százalékban támogatja a titkárság, a fejlesztésekre pedig az idén 85 millió dinárt különítettek el – ismertette a további lehetőségeket Ótott.
– Valamivel kevesebb, pontosabban 80 millió dináros keretösszeget biztosítottunk a fóliasátras termelők támogatására is. Tapasztaljuk ugyanis, hogy továbbra is nagy az érdeklődés az új fóliák kiépítésére, a régiek korszerűsítésére, a fűtési rendszerek kiépítésére, de a csöpögtető- és a tápadagoló rendszerek megvalósítására is van igény. Minderre azok a termelők pályázhatnak, akik fél hektárnál kisebb területen gazdálkodnak – hallhattuk a feltételeket a titkárhelyettestől.
ESZKÖZBESZERZÉSRE IS LEHET PÁLYÁZNI
A titkárság által biztosított támogatási keretösszeg növekedett a jószágtenyésztéshez szükséges felszerelések beszerzésére vonatkozó kiírás esetében: tavaly 80 millió dinár, az idén azonban 90 millió dinár áll azok rendelkezésére, akik ketreceket, itatókat, etetőket, fejőgépeket, hűtőket terveznek vásárolni, vagy a trágyakezelést és a takarmány-előkészítést szeretnék hatékonyabbá tenni – sorolta a titkárhelyettes.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy külön pályázati kiírás vonatkozik azokra a zöldség- és gyümölcstermesztőkre, akik feldolgozással is foglalkoznak. A kész termék előállításához szükséges eszközök beszerzését az idén összesen 25 millió dinárral támogatja a titkárság.
Ótott kiemelte az organikus termelők támogatásának jelentőségét is: az idén összesen 10 millió dinárral segítik a területeinken kevésbé elterjedt termelési formát. Az első körben 9 millió dinárra pályázhatnak azok, akik kapcsolható eszközökkel szeretnék korszerűsíteni az organikus termelésre kialakított gazdaságukat. A fennmaradó 1 millió dinárt viszont a tanúsítványok költségeinek megtérítésére szánja a titkárság – utalt az őszi kiírások egyikére a titkárhelyettes.
JELENTŐS TÁMOGATÁS A FIATAL GAZDÁKNAK
A mezőgazdasági titkárság által kiírt pályázatok feltételei a korábbi évekhez viszonyítva lényegében nem változtak. Csak a fiatal, kezdő gazdálkodók esetében tettek kivételt – hangsúlyozta Ótott.
– Továbbra is nagyon sok fiatal érdeklődik a startup pályázataink iránt. Tavaly ugyanis a járványhelyzet miatt nem tudtunk eredményt hirdetni az újonnan bejegyzett gazdaságok támogatására vonatkozóan, hisz a költségvetés módosításával jelentős eszközöktől esett el a titkárság. Ezért az idén úgy döntöttünk, hogy azok a fiatal gazdák is pályázhatnak, akik 2020-ban jegyeztették be a gazdaságot. Jó hír az is, hogy az idén 200 millió dinárral tudjuk segíteni a fiatal gazdákat – emelte ki a titkárhelyettes.
Hangsúlyozta azonban, hogy bár az előző években lehetőség volt mind a frissen alapított gazdasággal pályázni, mind a bejegyeztetlennel, az idén kizárólag regisztrált gazdasággal adhatók át a kérelmek.
– Ez nem azt jelenti, hogy akinek a mai napig nincs bejegyzett gazdasága, az elesik a pályázási lehetőségtől. Minden kiírt pályázatunk 30–45 napos átadási határidővel rendelkezik, így a fiatal gazdák esetében is bőven van idő az új gazdaság bejegyeztetésére. Fontos, hogy a pályázó a kérelem átadásának pillanatában rendelkezzen hivatalosan is bejegyzett gazdasággal – magyarázta a titkárhelyettes.
Ótott felhívta a pályázók figyelmét a határidőkre vonatkozó változásra is: az előző évektől eltérően ugyanis pályázatonként változik a kérelem átadási határideje. A megjelentetett pályázatok feltételeiről a mezőgazdasági titkárság honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.