Otthonról hazaérni

Cikkünhöz videóanyag is kapcsolódik, amelyet ide kattintva megtekinthet.

Hétfő reggel van, a két tizenéves temerini lány mégis frissen pattan be mellém az autóba. Indul a zene, berreg a motor, és irány Topolya! Se perc alatt elmúlik a csaknem egyórás út, és már mosolyogva néznek a város szélén megbúvó útlejáratra. A kis leágazás vezet el ugyanis az iskolájukig és a második otthonukig. Pillanatok alatt kikerülnek a bőröndök a csomagtartóból, a jelenléti ív is kitöltődik, és már rohannak is elébük a barátok, barátnők.

– Hazaértetek? – ujjonganak a találkozásnak a Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon lakói.

A Topolyai-tó mellett, festői környezetben meglapuló kollégium tavaly októberben nyílt meg hivatalosan. Az iskola tőszomszédságában levő épületet azonban már több mint egy évtizede elkezdték építeni. Többszörös megszakításokkal fejezték be a 102 ágyas diákotthont, majd 2019-ben és 2020-ban a magyar érdekképviselet szorgalmazásának köszönhetően sikerült biztosítani az eszközöket a bebútorozásra is. Az intézményt az oktatási minisztérium tavaly nyár folyamán iktatta be a szerbiai diákotthonok közé: a legfelsőbb besorolást kapta a két ágyas, fürdővel és konyhaelemekkel ellátott szobákkal, tanulószobákkal, társalgókkal, étkezdével, mosodával felszerelt épület.

Egy évvel a nyitás után Barna Boglárkával, a diákotthon vezetőjével járjuk be a négy emeletet. Séta közben azt is kitárgyaljuk, hogy mi minden szükséges ahhoz, hogy a Vajdaság különböző szegleteiről érkező fiatalok „hazaérkezzenek”, amikor átlépik az intézmény küszöbét.

– Számomra a kezdetektől a legfontosabb, hogy minőségi körülményeket nyújtsunk az itt lakó gyerekeknek. A nyitás előtt a munkatársaimmal többször jártunk a futaki Mezőgazdasági Iskola és diákotthonban, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban, de más hazai és magyarországi intézményeket is meglátogattunk. A tapasztalatok és begyűjtött információk alapján állítottuk fel a csapattal azt a rendszert, amelyet az itteni iskolák igényeihez alakítottunk – meséli Boglárka.

ISKOLÁKHOZ ÉS GYEREKEKHEZ IGAZODVA

A topolyai diákotthon mindennapjainak főbb mozzanatait ugyanis épp úgy váltásokhoz igazították, mint azt a helyi Mezőgazdasági Iskola és annak tangazdasága megköveteli, illetve, ahogyan a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola és a Sinkovics József Műszaki Középiskola működik. A napi három étkezés is két váltásban történik – mondja Boglárka, miközben az ebédlőbe lépünk.

– Az étkezésre nagyon odafigyelünk: kérdőívekben folytonosan érdeklődünk, hogy elégedettek-e a gyerekek. A kétmenüs ebédhez pedig a drágulás ellenére is ragaszkodunk. A diákotthonok találkozóján sok vezető panaszkodott arra, hogy szűkössé vált az étkeztetésre előirányzott keret, és saját eszközökből kell pótolni a hiányt. Mi is hasonló problémával küszködünk, de a konyha fejlesztésével igyekszünk túljutni a gondokon. Korszerűsítéssel és a menü szélesítésével ugyanis külső megrendeléseket is teljesíteni tudnánk, amellyel további eszközöket biztosíthatnánk úgy a szükségletek kielégítésére, mint további befektetésekre is. Szeretnénk minél önfenntartóbbá tenni az intézményt: a mezőgazdasági iskola szakmai hátterével a tangazdaság termelése széleskörű lehetőségeket rejt magában – vázolja az elképzeléseket a kollégium vezetője.

Hozzáteszi: a tartományi és köztársasági eszközökből megvalósított épület jól felszerelt intézményként kezdte meg működését, a helyi önkormányzat pedig továbbra is biztosítja a fenntartását. Az elmúlt évben sikerült kamerákkal is felszerelni a diákotthont és területét, világítótesteket helyeztek el az iskola és a kollégium közötti útszakasz mellé, emellett az udvart is kényelmesebbé tették az új padokkal és szemetesekkel. A mezőgazdasági iskola szaktanáraival együttműködve virágágyásokkal díszítették a környéket, és hasonlóan tervezik a fásítást is megvalósítani. Legutóbb nyertes pályázóként aláírták az illetékes tartományi titkársággal azt a szerződést is, mely lehetőséget biztosít egy kinti, nyári tanoda tervdokumentációjának elkészítésére.

– Terveink között szerepel az is, hogy újabb helyiségeket építsünk a tetőtérben, ahol többek között egy edzőterem is helyet kaphatna. A közösségi terek felszerelésén is szeretnénk javítani: a téli hónapokra újabb pingpongasztal beszerzését tervezzük, emellett a sakkszakkört is népszerűsítenénk – vázolja a jövőképet Boglárka.

SZÉLESEDŐ LÁTÓKÖRÖK

Közben már az emeletek felé igyekszünk, amikor egy ismerős arc tűnik fel az udvarra igyekvő fiatalok között. Nem csak a két lány indul ugyanis útra hétfőnként Temerinből Topolyára: a rossz tömegközlekedési összeköttetés miatt egyre többen választják azt a lehetőséget, amelyet a Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon biztosít az utazó tanulóknak. Simon Dominik tavaly szeptemberben iratkozott be az állategészségügyi technikus szakra.

– Tavaly egy hónappal késett a kollégium nyitása az iskolakezdéshez viszonyítva, így lakásban laktam először. Mindenképp ide szerettem volna iratkozni, hisz nagyon megtetszett az iskola azon a bemutatón, amelyet az általános iskolámban tartottak az itteni tanárok és diákok. A kollégium is nagy segítség, mert itt mindig fűtött szobába érkezünk, és a lakással ellentétben a reggeli, az ebéd és a vacsora is biztosítva van. Kezdetben voltak kételyeim, így a ruha és személyes holmik mellé étel is került az utazótáskába, ám ma már tudom, hogy erre nincs szükség. A társaság is nagyon jó, és igazából a szabályok se zavarnak. A szobanézés talán egy kicsit szigorú, de emígy teljesen rendben vannak a nevelők is. Sokszor elnézik a csínytevéseinket, és csak a rend kedvéért írják be nekünk a negatív pontokat. Ez érthető, hisz nem szabad hagyniuk, hogy elfajuljanak a dolgok. Az esti foci vagy röplabda pedig egyáltalán nem esik nehezünkre: ezt akkor is csinálnánk, ha nem lenne kötelező. Így kifáradunk és jobbat alszunk – mutat rá az esti program lényegére a temerini ifjú.

A nevelőtanárok ugyanis számos tevékenységet szerveznek a bentlakóknak: utoljára épp egy jelmezbált tartottak meg az iskola tornatermében – hozta fel példaként a kollégium vezetője.

– Összesen 21-en végezzük a háttérmunkát: mellettem négy nevelőtanár és egy pedagógus dolgozik a gyerekekkel. A konyhán hatan látják el a feladataikat, van három takarítónk, egy gondnokunk és három biztonsági emberünk is, a mosodában is foglalkoztatunk egy személyt, és ügyviteli alkalmazottunk is van. Úgy érzem, hogy az elmúlt egy évben mindenki igyekezett jobbá tenni a diákotthont, az itteni életet, és bevezetni egy olyan rendszert, amely által a kötelezettségek mellett is szeretnek itt élni a diákjaink – meséli Boglárka.

Kérdésemre elmondja, hogy jómaga is több váltásban dolgozik. A hét első napja találkozóval kezdődik, amikor is a Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon igazgatójával, illetve a tangazdaság vezetőjével egyeztetnek a heti teendőkről. Ilyenkor kerülnek asztalra azok a tervek is, amelyek a diákotthon fenntartására és a konyha ellátására vonatkoznak. Boglárka ezek végrehajtását is felügyeli, rendszeresen egyeztet a nevelőkkel és a személyzettel, de szívesen vesz részt a közös tevékenységekben is. Havonta egyszer a szobák ellenőrzésekor is ott van, és végigjárja az épületet a nevelőtanárokkal. Ez nem csak a helyzetfelmérés miatt fontos számára: ismeri ugyanis a diákotthon minden lakóját.

– Tavaly 93 tanuló jelentkezett bentlakásra, de mivel egy hónapot tolódott az első beköltözés, így október közepén 86-an foglalták el a szobákat. Idénre már túljelentkezés volt, hisz a diákotthon által nyújtott lehetőséggel megnövekedett a helyi iskolák iránt is az érdeklődés. A bentlakási jogot a minisztérium által meghirdetett pályázat keretében bíráljuk felül, amelynél fő szempont a tanulmányi eredmény és a versenyeken való részvétel, de figyelembe kell venni a pályázó családjának egy főre eső jövedelmét is. Emellett a régi lakóknál pontozzuk a diákotthonban tanúsított magatartást is. Sajnáltuk azokat, akiknek idén nem tudtunk helyet biztosítani, így a jövőben bővítésről gondolkodunk – vetíti előre a terveket a diákotthon vezetője.

A SIKER KULCSA A KÖZÖSSÉGBEN SZERZETT TUDÁS

Az idei sikeres pályázók között volt a magyarországi Tatán élő Németh Nikolett is. Családjával épp költöznek Kunbajára, ami közel van a szerb-magyar határhoz. A változást a lány azzal a döntésével is megkoronázta, hogy iskolát váltott.

– Jelenleg még 400 kilométerre élek innen: szüleimmel hetente lerójuk ezt a távot ahhoz, hogy itt tanulhassak az állategészségügyi szakon. Péntek esténként így három és fél óra út vár rám a diákotthontól hazáig. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy megéri. A bemutatkozó videó alapján ugyanis nagyon megtetszett a topolyai iskola. Elsősorban a tangazdaság és a gyakorlati oktatásra helyezett hangsúly fogott meg, de számomra létfontosságú volt az elszállásolási lehetőség is. Kezdettől fogva barátságos és segítőkész emberek vesznek körül. A szobatársam egy héttel a beköltözés előtt rám írt a közösségi felületeken, itt viszont annak ellenére is odajött hozzám mindenki, hogy egyébként egy kicsit zárkózott vagyok. Azóta már feloldódtam, és nagyon jól érzem magam. Tetszik az is, hogy a kötelező tanulóidő mellett olyan foglalkozások is vannak, melyeket mi választhatunk, de szabadon elmehetünk sétálni a városba is. Gondjaim esetleg a pénz átváltásával adódnak, illetve azzal, hogy nem beszélem a szerb nyelvet. A többiek nagyon sokat segítenek, és folyamatosan tanulom is, egyelőre azonban még nem igazán boldogulok például egy olyan egyszerű feladattal, mint a csekkek befizetése. De ez mind áthidalható a cél érdekében: itt ugyanis sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a szaktantárgyakra, mint amit Magyarországon tapasztaltam. Így sokkal több tudást szerezhetek: számomra ez nagyon fontos, hisz egyetemre szeretnék menni – mutat rá a személyes okaira és céljaira Nikolett.

A magyarországi lánnyal már a tanulószobában beszélgetünk, ahova kisvártatva megérkezik Éter P. Bettina nevelőtanár is, aki a kezdetektől aktív tagja a kollégium személyzetének. Elsősorban a kulturális tevékenységek szervezésével foglalkozik, ezenfelül csoportos foglalkozásokat és műhelymunkákat is tart.

– A nevelőtanárok közül mindenki a pedagógia terén dolgozott azt megelőzően, hogy a diákotthoni állásra pályáztunk volna. Ez azonban teljesen új kihívást jelentett számunkra: fel kellett vázolnunk azokat a célokat, amelyeket teljesíteni szeretnénk a diákokkal. Mindenki bevállalt egy területet, és így a gyerekek választhatnak, hogy a két sport szakkör, a környezetvédelem, vagy inkább a kultúra és az irodalom iránt érdeklődnek. Célunk, hogy tartalmassá tegyük azt az időt, amelyet a kollégiumban töltenek. Sokan ugyanis először szakadnak ki a megszokott, otthoni közegből, és így nehezebben alkalmazkodnak azokhoz a szabályokhoz, amelyeket a közösségben élés megkövetel. A házirendet egyesek könnyebben, mások nehezebben fogadják el. A legfontosabb, hogy minél közelebb kerüljünk a gyerekekhez. Ehhez a mai digitális világban rengeteg minőségi beszélgetésre van szükség. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a bentlakók elsajátítsák a tanulási technikákat, és megtalálják a számukra legmegfelelőbb módszert a tananyag elsajátítására. Ebben is igyekszünk a segítségükre lenni – mutat rá a nevelőtanárok céljaira Bettina.

A nevelőtanárok egyenként körülbelül 25 tanuló jólétéről vezetnek gondot: követik a csoportjuk tagjainak iskolai teljesítményét, jutalmazzák hozzáállásukat vagy éppen korlátozzák őket. Bettina kérdésemre elmondja, hogy idén már sokkal könnyebb volt a dolguk, hisz a régi lakók példát mutattak az újoncoknak. Az egyik legnehezebben megoldható feladata azonban továbbra is az esti elcsendesedés és a takaróidő betartatása maradt – meséli a nevelőtanár, aki ilyenkor a pozitív élményekbe kapaszkodik.

– Az elmúlt egy évben nagyon sok megható és ösztönző pillanatnak lehettem részese. Örül a lelkem, amikor egy-egy színházi előadás után a témáról beszélgetnek a gyerekek, vagy éppen saját ötlettel keresnek fel. A legkiemelkedőbb pillanatok egyike egy délutáni váltásban történt: a tanulóidő után a gyerekek rendszerint elkérik tőlem a focilabdát, a teniszütőket, és a diákotthon előtti téren kezdenek el játszani. Aznap épp lábteniszeztek, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többen csapódnak a kezdetben kis csoporthoz. Magamban eldöntöttem, hogy igyekszem minél tovább kint tartani a csapatot, hadd fáradjanak egy kicsit. Kisvártatva elkezdtek röplabdázni, és olyan hangulat alakult ki, amely már a biztonsági őrt és engem is az udvarra csalt. A közös játék mögött éreztem a nevelői munkám lényegét és értelmét. Ez volt az a pillanat, amelyben megerősödött a munkámba vetett hitem – osztja meg velem Bettina, majd hozzáteszi: azok a legértékesebb pillanatok, amikor a gyerekek fordulnak a nevelőtanárhoz azzal, hogy beszélgetni szeretnének. Ilyenkor akármi is van, meg kell hallgatni őket – mondja.

Hát, igen. Értem már, miért mondják a topolyai diákotthon lakói: otthonról hazaérkeznek.